Az olasz Tuttosport szerint a Manchester United nem tágít, amíg meg nem szerzi az olasz bajnok fiatal középpályását, Claudio Marchisiot.
Az a hír járja, hogy Sir Alex Ferguson már 2010 óra figyelemmel követi a saját nevelésű játékos sorsát, és nem átallana 25 millió fontot adni Machisioért. A Juve alapembere lehetne a MU középpályájának gólerős játékosa, aki sok tekintetben is Paul Scholes eszmei örököse lehet az Old Traffordon.
Marchisionak a jól hangzó angol jövőkép ellenére is csak kevés oka van megfontolni SAF ajánlatát. A középpályás Torinóban született, 20 éve játszik a korosztályos csapatokban és alapembernek számít Antonio Conte csapatában. Abban a csapatban, amely tavaly bajnokságot nyert és most is úgy áll a szénája, hogy megvédheti címét, emellett a Bajnokok Ligája küzdelmeiben is talpon van még. Mindent egybevetve Marchisio tavaly 11 gólt szerzett, de már idén 7 találatnál jár. Emellett azt is meg kell jegyezni, hogy a Juve üdvöskéje szinte kirobbanthatatlan Cesara Prandelli Squadra Azzurrájából is.
SAF-nak persze most is van alternatívája, hiszen játszathatja Michael Carricket, Andersont, Darren Fletchert, és Tom Cleverleyt is, de az tény, hogy Marchisioval lényegesen nagyobb lenne a gólveszély a középpályán. Reméljük, Claudionak meg sem fordul a fejében elhagyni az Öreg Hölgyet!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Cannavaro 2013.03.27. 12:17:08
MarekCsont 2013.03.27. 12:23:04
GLB 2013.03.27. 13:25:56
devil-z 2013.03.27. 13:26:52
juve28adam 2013.03.27. 14:32:06
Sosem fog távozni ebben biztos vagyok.
(remélem mostmár a többi kételkedő is így vélekedik Marciról, akik korábban eladták volna)
molnart3 2013.03.27. 15:24:32
Goku06 2013.03.27. 15:35:59
egyébként mind1 ki figyeli, őt semmi pénzért nem adná el a vezetőség... ajánlhatnak akár 80milliót érte (nem fognak), de akkor is maradni fog.