A Juventus megválhat egyik alapemberétől, Arturo Vidaltól, annak érdekében, hogy előteremtse azt a legalább 30 millió eurót, amely ahhoz szükséges, hogy az Öreg Hölgy elcsábíthassa a Liverpool uruguayi támadóját, Luis Suárezt.
A Tuttosport értesülései szerint a zebramezesek komolyan fontolóra veszik majd egy ilyen bonyolult transzfer lehetőségét a nyári átigazolási szezon során.
Vidal komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, hiszen korábban éppen Németországból, a Bayer Leverkusen csapatától igazolt a Juventushoz 10,5 millió euróért plusz további bónuszokért cserébe.
A chilei játékost már többszörösen hírbe hozták a Bayern München csapatával, s annak idején a torinói óriás a bajorok orra elől kaparintotta meg az azóta a zebramezes kezdőcsapat kirobbanthatatlan alappillérévé váló 25 esztendős középpályást.
A Tuttosport úgy véli, hogy a Juve vezetősége késznek mutatkozhat arra, hogy meghallgassa az ajánlatokat, hiszen az így befolyó jelentős bevétel révén előteremthetné az évek óta fájdalmasan hiányzó klasszis támadó leigazolásához szükséges anyagi keretet.
Az ügy külön pikantériája, hogy Luis Suárez ügynöke éppen a Bayern München irányítását nyártól átvevő katalán legenda, Pep Guardiola testvére, s így többszörösen érdekelt lehet az üzlet megköttetésében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Apuleius 2013.03.25. 13:16:16
Tony. 2013.03.25. 13:25:42
Type-R 2013.03.25. 13:29:51
babo0410 2013.03.25. 13:29:54
Cannavaro 2013.03.25. 13:30:57
Apuleius 2013.03.25. 13:35:13
Vidal eladása hatalmas öngól lenne, s a Juventus éppen azzal tudná napnál világosabban megmutatni a világnak, hogy hova készül, ha a Vidalhoz hasonló játékosokat semennyiért sem volna hajlandó pénzzé tenni. Arturo Vidal az újjáépülő Juventus egyik alappillére és legfőbb szimbóluma, egyértelmű, hogy meg kell tartani.
mpite 2013.03.25. 13:40:53
Amúgy tudja valaki Vidal szerződésének részleteit? Kivásárlási ár, lejárati idő, ilyenek. Köszi
Apuleius 2013.03.25. 13:53:26
Rivendell 2013.03.25. 13:54:03
Vidal eladása talán azt jelentené,hogy Pogba fix kezdő lenne ami alapvetően minőségben semmi romlást nem jelentene,bár kérdéses ki lenne a csere,vagy pihentetésnél kit raknánk be,de ha eladják és nem hozzák Suarezt,mert részemről Higu-Dzeko és akikkel szóba hoztak kevesek azért,hogy "+bomoljon" a kp akkor már tényleg 1 Suarez-Falcao-Cavani stílusú játékos kéne,akk 1dül +bontanak 1 védelmet ha kell,de utolsó 2név kizárva...akkor maradnék Jovetis és 1 másik fiatal megvételénél és maradjon Vidal
Rivendell 2013.03.25. 13:57:31
hellan (törölt) 2013.03.25. 14:22:22
odüssea 2013.03.25. 14:39:29
odüssea 2013.03.25. 14:40:09
devil-z 2013.03.25. 14:40:30
Ezek után érdekes csapatépítés lenne az ő eladása...
Cannavaro 2013.03.25. 14:47:41
west30 2013.03.25. 15:31:02
ambrobert 2013.03.25. 16:26:42
steven-h (törölt) 2013.03.25. 16:31:06
Másik meg ha egy Javi Martinezért kifizetett 40 milliót a Bayern, vagy egy Oscar is zsákbamacskaként 25-be került akkor Vidal legalább 50 milliót ér.
Harmadik dolog meg tavaly meg tavalyelőtt még elhittem hogy nincs pénz, nah de hogy idén se lesz?! Ez azért már túlzás, nehogymár 30 milliót ne tudjunk valakiért kicsengetni úgy hogy kb 2 igazolást kellene végrehajtani a nyáron, bal szélső, támadó meg én nyáron visszahoznám Immobilét cserének ő is jó lesz és akkor Sztárcsatár, Llorrente, Immobile hármas + jelenlegiek közül még 1 valaki és jók is vagyunk...plusz persze egy klasszis bal közép mondjuk Kolarov, vagy ha olaszosítani akarunk akkor én lehet megkockáztatnám Criscito visszahozatalát is...
Kotrevák Kelly (törölt) 2013.03.25. 17:37:57
Sztem ez egy b@szott nagy kacsa! Ha meg meglépi a vezetőség, akkor remélem, az ultrák egytől-egyig lemészárolják őket.
danimester1 2013.03.25. 18:19:47
danimester1 2013.03.25. 18:22:48
odüssea 2013.03.25. 18:32:03
BigP86 2013.03.25. 19:40:53
odüssea 2013.03.25. 20:18:05
juve28adam 2013.03.25. 21:02:02
sanyi10 2013.03.26. 07:35:30
ggbuffon 2013.03.26. 09:26:46
Azért annyira nem esek kétségbe ha elmegy, ott van Pogba, sőt Asamoah eredeti posztja is belső kp, a védekező képessége neki talán még Vidalnak is erősebb, így annyira nemszarnék be..
ggbuffon 2013.03.26. 09:28:36
azt is túléltük, vettünk az érte kapott lóvéból 2 klubikonná vált játékost..(Thuram-ot ugye érthetően nem ide sorolom)
odüssea 2013.03.26. 09:30:58
odüssea 2013.03.26. 09:37:56
Apuleius 2013.03.26. 11:40:22
Szép, hogy találtál egy példát, amikor megfelelő módon sikerült a csapat egyik legnagyobb csillagának a pótlása, de ettől még a tény tény marad. Európa legnagyobb csapatai nem szoktak egykönnyen megválni legfontosabb alapembereiktől, különösen nem azért, hogy a befolyó pénzből egy másik poszton erősítsenek. Márpedig a Juventus Európa legszűkebb elitjébe szeretne visszatérni. Ha egy Vidal típusú játékost az amúgy építkező Juventus nem tud megtartani, az jelzés értékű fejlemény. Nem olyan bonyolult ez a dolog szerintem.
venember83 2013.03.26. 11:55:34
venember83 2013.03.26. 12:23:17
steven-h (törölt) 2013.03.26. 12:26:37
Viccet félretéve, zárójelben annyira nem tartom rossznak mint itt jópáran, de nem egy szint zárójel bezárva,valóban sem Nedved sem Del Piero pótlására nem került sor, pedig mennyivel beljebb lennénk, ha most is egy Nedved futkorászna a bal oldalon és elől nem Vuci vagy Gio szerencsétlenkedését kellene néznünk, hanem Capitano varázslását.
west30 2013.03.26. 12:36:44
ggbuffon 2013.03.26. 13:47:41
én nagyon bírom a chilei-t, de azt viszont elkell fogadni, h ha bejelentkezik érte egy nagy, nemcsak a klub nem fog tudni ellenállni egy jókis zsetonnal, vagy ha mégis meglengetnek előtte egy 7-8-10M-ás évi fizetést, aztán következő szeptemberben már pl City mezben mutogatja a szívecskét..
de persze énis csak akkor törődöm bele az eladásába, ha 40M feletti árat szabunk ki licitkezdésnek, meg az érte bejövő lóvét Conte nem Padoinra meg majd Diamantira akarja beinvesztálni
ggbuffon 2013.03.26. 13:48:42
*szval ha bejelentkezik érte egy pénzes klub
odüssea 2013.03.26. 14:09:55
Apuleius 2013.03.26. 14:11:18
A pótlás kérdése nehéz szerintem, hiszen arra is gondolni kell, hogy optimális esetben a Juventus kb. 3 fronton szerepel, lehetnek eltiltások, sérülések, így viszont Vidal eladásával a középpálya vékonyabbá válhat. Asamoah nem tudom képes lesz-e, képes lehet-e Vidal szintjén futballozni. Pogba nem kérdés, de mi van, ha Marchisio vagy Pogba (neadjisten mindkettő) lesérül? A jelenlegi középpálya azért is tud ilyen erős lenni, mert ha Marchisio vagy Vidal kiesik, beugrik helyére Pogba. Félek, hogy ha bármelyikük távozna, megbomlana és gyengülne, vékonyodna a középpálya. Azt mindenképpen látni kell, hogy ezek azok a játékosok, ez az a csapatrészleg amely ilyen sikeressé tudta tenni a jelenlegi Juventust.
Amúgy visszatérve az alap kérdésre, én hiszek abban, hogy a Juventusnak azt kell mutatnia kifelé, hogy itt kőkemény építkezés folyik, s csak veszünk, nem akarunk eladni a kulcsjátékosok közül. Aztán ha Zidane árához hasonló ajánlat érkezik, majd elgondolkodunk.