A Juventus a Schalke fiatal tehetségét figyeli

A Goal.com értesülései szerint a Juventus és a Schalke a közeljövőben alighanem tárgyalóasztalhoz ül majd, hogy a német klub magasan jegyzett fiatal játékmesterének, Julian Draxlernek a jövőjéről egyeztessenek.

Draxler Julian 1.jpgA középpályást, akit sokan Németország legtehetségesebb játékosának tartanak ebben a korosztályban, Európa számos nagy csapata figyelemmel követ, s a torinói klub illetékesei úgy vélik, hogy pontosan ő lehet az a játékos, aki a jelenlegi keretet új dimenzióba emelheti.

Habár a középpálya kifejezetten a zebramezesek legerősebb részlegének tűnik, hiszen a csapatban olyan játékosok  szerepelnek, mint Andrea Pirlo, Arturo Vidal, vagy éppen Claudio Marchisio, a fiatal játékos révén további kreativitással erősödhetne.

Saját bevallása szerint, Draxler nagy rajongója a La Ligának, s ez nem erősíti a Juventus esélyeit, de az a lehetőség, hogy Olaszország legerősebb csapatában szerepelhet, ellenállhatatlan vonzerőt jelenthet a fiatal játékos számára.

Ebben a szezonban Draxler 23 Bundesliga mérkőzésen lépett pályára, s ezeken 7 találatig jutott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr55163239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

west30 2013.03.23. 12:39:53

Jó kis játékos én örülnék neki.

Cannavaro 2013.03.23. 13:24:32

én is!! de biztos, hogy el kell költenünk a csatárra, és szélsőkre szánt pénzünket???? már ha van!!! még ha olyan lenne mint pirlo akkor talán, de nem hiszem, hogy rá lenne szükségünk!!! de ha olyan jó, nem fogok sírva fakadni!!! :)

MilanistaPista 2013.03.23. 13:49:34

Ő tényleg egy jó kis játékos . De legfőképp vérbeli csatár kéne már jó pár éve ...

west30 2013.03.23. 14:00:39

@juve1986: Mikor őt láttam akkor mindig szélen játszott baloldalt,én mint szélen játszó játékosként örülnék neki fura is nekem hogy a cikkben fel van sorolva Pirlo,Vidal és Marchisio neve mert attól hogy ők a pályán vannak még Draxler játszhatna nyugodtan a baloldalt,szerintem nem az ő posztjukat töltené be.

Majki4 2013.03.23. 14:14:13

Ha jól emlékszem, már korábban is szóba hozták velünk kapcsolatban. Én is örülnék neki.

babo0410 2013.03.23. 14:49:41

Ha bal szélső, akkor jöhet. Igaz kb. ha kétszer láttam? De akkor tetszett a srác.

MdewC 2013.03.23. 17:37:25

Annyira nem nagy szám.

Gabuero 2013.03.23. 18:33:42

Galata ellen jol jatszott cselezett lott tolem johetne.

Cannavaro 2013.03.24. 18:43:38

@west30: úgy már más a leányzó fekvése!! akkor hajrá el kell hozni!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása