Suárez helyett Hernández?

A Daily Mail információi szerint a Juventus szeretne bejelentkezni a Manchester United fiatal tehetségéért, Javier Hernándezért abban az esetben, ha nem sikerülne megegyezni a Liverpoollal Luis Suárez átigazolását illetően.

hernandez javier.jpgA Zebrák télen előszerződést kötöttek a spanyol Fernando Llorentével, ennek ellenére szeretnének további erősítéseket eszközölni a támadósorukba.

Chicharitónak a szezonban kevés lehetőség jut a Vörös Ördögöknél, hiszen olyan nagyágyúkkal kell megküzdenie az elsőségért, mint Wayne Rooney, Robin van Persie és Danny Welbeck. Az angol lap szerint a fizetésemelést igénylő mexikói csatárt a La Ligában játszó Atlético Madrid is szeretné leigazolni.

Hernández a Bianconeri számára csak második számú célpont, az első ugyanis Luis Suárez. Az uruguayi jól érzi magát az Anfielden, ennek ellenére nem zárja ki a távozását, amennyiben egy BL-résztvevő együttes jelentkezik be érte. A 'Pool érthetően nem szeretne megválni az játékostól.

Chicharito 2010 óta játszik Manchesterben, s ez idő alatt 108-szor lépett pályára, és 48 gólt szerzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr915162170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2013.03.22. 13:55:22

Nem tudom, olyan jó Chicarito? Mert a United drukkerek kedvelik. De ő már hanyadik felmerülő név? Legalább mostmár nem középszerek merülnek fel. És szerintem idén nyáron végre egy minőségi csatár fog érkezni, pláne akkor lehet mindenki bizakodó, ha Contet menedzserré léptetik elő!

@vjannus 2013.03.22. 14:09:30

Chicharitot legalább eltudjuk hozni Suarez meg a bajernbe ez tuti :)

steven-h (törölt) 2013.03.22. 14:22:29

108 meccsen 48 gól az nem rossz mutató, de ő is inkább igazi vérbeli befejező tudomásom szerint, ami a 3-5-2-ben nem a legelőnyösebb tulajdonság...

MdewC 2013.03.22. 15:24:58

Forza!
:D
Már látom az új hírt: Borsócska alternatívája Thorgelle lehet! Ha a Vidivel játszanánk, simán jönnének a hírek! :D
Sztem egyikük se fog jönni. :)

a Zamboni nem egy tészta 2013.03.22. 16:48:51

ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ezekből a betűkből bármilyen nevet összerakhat Marrota és az újságírók is. Örültem, hogy segíthettem.

west30 2013.03.22. 17:34:25

Ő tipikusan az az ember aki kiegészítő szerepet tölt be a támadó részlegben nagyon jól,viszont fix kezdőnek nem való,és szerintem is akar távozni Machesterből.

west30 2013.03.22. 17:35:51

@west30: javítom:nem is akar távozni Manchesterből

4Evorg 2013.03.22. 17:37:43

Neki örülnék, bár fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen formában van, mivel sokszor csak padozik a Unitedben.

Csucsukaaa 2013.03.22. 19:01:38

Ti még reménykedtek? :))) Ha nem nyerünk Bl-t Llorrente a sztárcsatár ;D

Barolo 2013.03.22. 21:43:44

Ő szerintem egy reális és jó opció lenne.
Legalább nem egy paraszt.
Forza Juventus!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása