Giaccherini ügynöke, Furio Valcareggi szerint a középpályás nem távozik 2 év után a torinói alakulattól. Nemrég pletykák kaptak szárnyra a Giaccherini távozásáról, ezt most minden fórumon tagadják. A 27 éves játékossal kapcsolatban főleg a Romát emlegették, most Valcareggi a sportal.it-nek nyilatkozott az ügyről.
"Nem igazak a pletykák. Emanuele kell a Juventusnak és nem távozik Torinóból."
Giaccherinire 2011-es cesenai átigazolása óta többnyire csereemberként tekint Antonio Conte. A játékos -meglepő módon- teljes játékjogáért anno 7.25 milliót fizetett a Juventus és úgy tűnik, peremembernek továbbra is számít rá a Mester.
Ennek némileg ellentmond ugyan, hogy Valcareggi úgy nyilatkozott, nem kapott érdemi ajánlatot ügyfeléért, de hízelgőnek tartja, ha más klubok figyelemmel kísérik a sorsát. Ez felfogható amolyan keringőre való felhívásként is.
"Jó hallani, hogy sok klub érdeklődik iránta, de semmi konkrétum nem merült fel. A Roma? Garantálni tudom, hogy sosem találkoztam Franco Baldinivel (a Roma vezérigazgatója), vagy Walter Sabatinivel (a sportigazgató)."
Giaccherini eddig 18-szor lépett pályára a Bianconeri mezében ebben a szezonban, ami alatt 2 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Apuleius 2013.03.22. 11:42:25
Apuleius 2013.03.22. 12:41:37
GLB 2013.03.22. 13:01:34
És a legjobb benne,hogy ő tudja magárol hogy csak csereember és amikor bekell hogy menjen a pályára azért mindíg tudott segíteni valamit a játékon és mindezt szó nélkül.