Jugović: "A Juventus bejuthat a Bajnokok Ligája döntőjébe"

Vladimir Jugović, a Juventus egykori játékosa úgy vélekedik, hogy az Öreg Hölgy képes arra, hogy bejusson a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Jugovic Vladimir.jpgA klub korábbi játékosa végezte el az utolsó, mindent eldöntő büntetőt az 1996-os római Bajnokok Ligája döntőben, s találata azt jelentette, hogy a Juventus az Ajax együttesének legyőzésével, elhódította a rangos trófeát.  

"Ez alkalommal a döntőbe kerülés lehetséges." - nyilatkozta Jugović a Tuttosportnak. "Jól láthatják, hogy ezt a csapatot Antonio Conte vezeti."

"A csapat az ő jellemzőivel rendelkezik, őrá hasonlít, pontosan olyan, mint ő maga. Soha sem adják fel, s ez alapvető fontosságú egy olyan kiírásban, mint a Bajnokok Ligája."

"A bejutás a legjobb nyolc csapat közé hatalmas fegyvertény, s a csoportjuk sem volt könnyű, benne a Chelseavel és a Shaktar Donyeckkel. "

"A Juve megelőzött mindenkit, s nem elégedtek meg a második hellyel, ami az erősségük fontos jele."

"Ha bejutnak a londoni döntőbe, szeretnék majd ott lenni a csapattal. Bízom benne, hogy Andrea Agnelli elnök úr még emlékszik rám."

"Szeretnék ott lenni, hogy talán egy újabb győzelmet ünnepelhessek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr545134496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ambrobert 2013.03.14. 17:58:43

Jól néz ki a mezen az olasz kupás címer, nekem a kupadöntő is hiányzik, kéne már a 10. Tavaly is nagy esélyünk volt rá, idén is a döntőben lenne a helyünk, kár érte. Persze, ha BL döntőt játszunk, nem bánnám hogy nincs még meg.

ambrobert 2013.03.14. 18:11:30

Az UEFA egyébként ma tartotta a próbasorsolást, eszerint a Barcelonát kapnánk, ez azért érdekes, mert a legjobb 16-nál a próbasorsolás minden párosításnál bejött. Szorítsunk a Malagáért!

Apuleius 2013.03.14. 19:12:59

A hideg futkorászik a hátamon, ha eszembe jut az a BL döntő, s ahogy Jugović higgadtan bebassza az utolsó büntetőt...

www.youtube.com/watch?v=tmJ5THDNpNs

Rendkívül szimpatikus nyilatkozat, remélem tényleg együtt ünnepelhet majd Londonban a jelenlegi Juve kerettel.

danimester1 2013.03.14. 19:26:16

Sajnos ez nem realitás,de tavaly sem gondolta senki hogy a dynamo londonnak sikerül,sőt meg is nyeri azt.Ha a sorsolás jó lesz és szerencse is mellénk áll és nagyágyút csak a következő körben kapunk nem lehetetlen.
Jugovic meg csak szorítson értük és a sikereinkért meg érdemeljük.Neki meg jár a tisztelet.

west30 2013.03.14. 20:52:06

Bármi megtörténhet és valóban van hasonlóság az akkori és a mostani csapat között,de azért akkoriban jóval nagyobb nevek alkották a Juventust ez a csapat még messze van tőle.

2013.03.14. 23:17:51

Bármi lehetséges...akárkit is kapunk ellenfélnek,senki ellen sem tartok esélytelennek magunkat...kövezzetek meg,de én például alig várom,hogy megkapjunk végre egy igazi sztárcsapatot és oktassuk őket,én nem akarok megint ilyen Celtic-féle seholsejegyzett ellenfelet,lássuk mit tudunk a legjobbak ellen baszki,mutassuk meg nekik,hogy mi az a Spirito Juve!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása