A Celtic elleni keret

Juventus-Celtic.jpgA Juventus 21 fős keretet hirdetett a Celtic elleni hazai Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre. Antonio Conte pontosan ugyanazoknak a játékosoknak szavazott bizalmat, akik a múlt pénteki, Napoli elleni rangadóra készülő keretben kaptak helyet.

A mester ugyan nyomatékosan kihangsúlyozta, hogy a párharc még távolról sem tekinthető lefutottnak, s a Juventusnak óvatosnak kell maradnia, könnyen elképzelhető, hogy a Celtic elleni mérkőzésen  pihenőt ad néhány kulcsjátékosának. Ez már csak azért is indokolt lehet, mivel Stephan Lichtsteiner, Claudio Marchisio és Arturo Vidal mindössze egyetlen sárga lapnyira vannak az egy meccsre szóló automatikus eltiltástól, így szerencsétlen esetben kihagyni kényszerülnének a negyeddöntő első mérkőzését.

A skót fővárosban rendezett első találkozón elért 3:0-ás győzelmének köszönhetően, az Öreg Hölgy egyetlen apró lépésnyire áll attól, hogy ismét bejusson a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. Utoljára a 2005-2006-os szezonban sikerült ilyen messzire jutni, ahol aztán a későbbi döntős Arsenal állt a Juventus útjába. A Celticnek most a Liverpool által az egy évvel korábbi döntőben bemutatott „isztambuli csodához” hasonló produkciót kellene nyújtania ahhoz, hogy ledolgozza tetemes hátrányát.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Chiellini, Peluso, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner

Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Giaccherini, Isla, Marrone

Csatárok: Vučinić, Giovinco, Quagliarella, Matri

 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr705118179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mpite 2013.03.06. 19:48:44

Hivatalos kezdő: Buffon – Barzagli, Marrone, Bonucci – Padoin, Vidal, Pirlo, Pogba, Peluso – Matri, Quagliarella

juve28adam 2013.03.06. 19:51:21

@mpite: Remélem jövőre már nem megyünk ki ilyen szalonképtelen nevekkel BL(!!!)-re ,mint pl. Padoin. (persze 1 a sok közül)

Apuleius 2013.03.06. 19:52:18

@mpite: Jaj de jó! Ma este szemmel követhetem nagy kedvencem, a botlábú, nyomorult, balfasz Padoin botladozását!

Cannavaro 2013.03.06. 19:56:50

Q-nak viszont örülök!! valszeg utoljára látom sajna!! de hátha gurít vagy 3-at, és valahogy megenyhül conte szíve!!!

mpite 2013.03.06. 19:56:56

@Apuleius: Én is nagy rajongója vagyok annak a nyomoréknak.... Cáfoljon ma ránk.

Magyar Közöny 2013.03.06. 19:58:47

Remélem nem faragunk rá, ahogy egyszer Dániában is majdnem... Bár az elég necces lenne, ha négyet beszopnánk.
Én bízom a kissé foghíjas csapatban is, simán kéne nyerni, mint tegnap a Dortmundnak.
Forza Juventus!!

Apuleius 2013.03.06. 20:00:02

@mpite: Az idejét nem tudom, hogy mikor rühelltem utoljára ennyire saját klubunk bármely játékosát, de ma egy kiváló teljesítménnyel ránk cáfolhat :-)

keshudioo 2013.03.06. 20:00:32

@Apuleius: És mit szólsz a P-betűs középpályás sorhoz. Már csak Poli kellene Vidal helyére. Pirlo utóda lehetne Palombo.

Apuleius 2013.03.06. 20:02:24

@keshudioo: Alakul a dolog :-) Egyszer majd 11 P-betűs, egykori Atalanta játékosokkal léphetünk majd pályára.

juventus71 2013.03.06. 20:05:19

tudtok vmi jó linket a meccshez?:)

Gabuero 2013.03.06. 20:05:46

PAdoin 16 között BL ben kezdokent xD ez sztem vilagrekord kategoria

SoloLaJuve 2013.03.06. 20:07:35

wiziwig.tv/broadcast.php?matchid=192663&part=sports

Gabuero 2013.03.06. 20:10:17

Anelka serult vagy hogy hogy nincs benn keretben sem?

MdewC 2013.03.06. 20:11:51

Forza!
Mutassuk meg az ellenfeleknek, hogy tudunk, remélem nem adjuk le a meccset! Padoint pedig azért játszatjuk, hogy jó áron tudjuk eladni! :D Parotta átigazolási politikája: megvesszük a szart, játszattjuk, drágán eladjuk. Azért ez nem is rossz... :D De cáfoljanak rám!
Hajrá csapat!

Majki4 2013.03.06. 20:19:10

Három gólos előnyről indulunk, de még így is izgulok...

kda75 2013.03.06. 20:43:49

Sima győzelem lesz,Q kettőt vág,és egyet rúgat Matrival is!

ejhaa 2013.03.06. 20:44:02

nocsak Q a csapatban

TheHuszy 2013.03.06. 20:58:33

sopcast-et tudnátok dobni?
nem találok semmit, lehet rossz helyen keresem...

Majki4 2013.03.06. 20:59:02

Eddig jól nyomjuk, fasza megoldások vannak, csak a helyzetek nem nagyon jönnek... szokásos gond.

Magyar Közöny 2013.03.06. 21:01:58

Tudtok egy jó sopcast linket?

b.tom 2013.03.06. 21:04:27

sopcastos linket én is megköszönném...

4Evorg 2013.03.06. 21:08:18

Pelusonak értékelhető megmozdulása nincsen. Padoin meg mintha a pályán sem lenne.

juve28adam 2013.03.06. 21:09:05

Matrinak megy :DDDDDDD Bár onnan nem volt nehéz xD

4Evorg 2013.03.06. 21:09:17

QQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQ!!!!! Legjobb csatárunk (tudom, hogy nem ő lőtte)

Majki4 2013.03.06. 21:09:32

csodacsatáááááááár!

Gabuero 2013.03.06. 21:10:08

MÁRTIIIIIIIIIII
Q szepen lotte ra

kda75 2013.03.06. 21:10:35

lövetett egyet Matrival!

csakajuve11 2013.03.06. 21:11:12

Erről van szó srácok :) Quagliarella szerintem jól játszik ma, a lövése is váratlan volt, tőle megszokott :) FORZA JUVEEEE!!!

Majki4 2013.03.06. 21:12:58

Gigi te vadállat :D

Tony. 2013.03.06. 21:14:02

Q mindig is a legjobb volt. Ha ő játszana mindig nem lennének ekkora gondok elöl.

Sischo 2013.03.06. 21:14:08

Buffon a világ legjobb kapusa!

csakajuve11 2013.03.06. 21:14:29

Buffon mit szedett ki, te jó ég...

4Evorg 2013.03.06. 21:14:55

Remélem Q egy életre bejátssza magát a kezdőbe. Felüdülés nézni a játékát, főleg Vucinic és Gio után!

2013.03.06. 21:15:22

Szerintem Q most kurva jól játszik.

Tony. 2013.03.06. 21:18:40

Kár, hogy így egy kva unalmas edzőmeccs jellege lesz a találkozónak.

Remélem most Pirlo se nyomja végig, meg Vidal sem.

Alex8610 2013.03.06. 21:29:18

Megérdemelne Q is egy gólt elnézném énis Vuci helyett látszik hogy szereti ezt a mezt hiába mellőzik mikor beáll mindent belead.

Mr. Ocean 2013.03.06. 21:31:34

Ennek a Padoin-nak a jelenléte rendesen émelygést vált ki belőlem. Mi haszna van tulajdonképpen ha sem védekezni sem támadni nem tud? Rendszerint 1-1 játékot elveszíti, támadásnál ott sincs a szélen. Peluso-ról sincs jobb véleményem, de legalább agilis. Félelmetes két ember.

juve28adam 2013.03.06. 21:33:33

csak annyit adunk ki amennyi kell...

Alex8610 2013.03.06. 21:34:30

@Mr. Ocean: Remélhtőleg a nyáron mindketten továbbálnak Bndtnerrel együtt semmi értelm nem volt őket idehozni házon belül is megoldhatták volna ennyi erővel.

csakajuve11 2013.03.06. 21:35:53

A két "szélsőnk" valami katasztrófa. Nevetségesek mindketten, Padoin a rakás szar kategória, Peluso egy kicsivel jobb ma, ő meg szimplán szar.

kda75 2013.03.06. 21:39:02

Padoin anyukája nagyon finom pogácsát süt,amit fia rendszeresen be is visz az edzésekre,ezért mindenki szereti,és ez még nem minden,meccsekre menet a buszon ő meséli a legjobb vicceket is.Conte ezért nem hagyja ki,ha csak teheti,nevezi a keretbe....

Apuleius 2013.03.06. 21:39:39

@csakajuve11: Padoin egy ótvar szarkupac, aki még a Celtic ificsapatába sem szabadna, hogy beférjen.

Csucsukaaa 2013.03.06. 21:39:55

Már csak azért érdemes volt felkelnem, hogy lássam Padoint ahogy felszántja a mi szeretett Juventusun jobb oldalát ha nla a labda olyan mintha felborulna pálya((Amúgy elég lapos a meccs:S:DD) és azok a hajszálpontos beadások nem hiába a Celtic védők is megremegnek HA! meglátják, Bravoo Conte nélküle bajnokok se lennénk mester!!!!!!!
Brusztolós játék sok hibával de ez a Celtic miatt van, jó lenne egy sokgólos örömfoci a 2. félidőbe! Forza JUVE
Ja és amúgy BUFFON a LEGNAGYOBB!

hurbiny3k 2013.03.06. 21:40:31

Én is pont ezen töprengtem, vajon nem sokkal égetőbb-e szélsőt igazolnunk, mint támadót..

Mr. Ocean 2013.03.06. 21:44:54

@Alex8610: Direkt a kettőjük játékát néztem. Oké, mondjuk a védekezés a fő szempont és Conte kérte. Amikor majdnem 2 kézzel csüngött a Peluso az egyik Celticesen és megkapta a sárgát szerencsétlent már kinevetni nem volt erőm. Padoin...Egy momentumra nem emlékszem mikor állította meg a saját emberét. Rendszerint Vidal-Pogba segít ki vagy a 2 védő valamelyike. (Barza, Bonu).

Mr. Ocean 2013.03.06. 21:46:22

@Gabuero: Példaértékű! Jó ezt látni.

Gabuero 2013.03.06. 21:49:39

Nagyon jo ilyet latni hogy vannak meg ilyen szurkolok is nemcsak vandal allatok! :))))))

Alex8610 2013.03.06. 21:50:26

@Gabuero: Ez tényleg nem semmi.Jó látni hogy ilyen is van még.Erről kéne hogy szóljon a futball.

Alex8610 2013.03.06. 21:51:39

Nem baj QQQQQQ meglesz aza gól ma nagyon kívánom neki megérdemlné!!

csakajuve11 2013.03.06. 21:59:28

Orosz kommentátor: "Run Forrest, run" :D:D:D:DD:

Alex8610 2013.03.06. 22:01:00

Na remek csere végre

2013.03.06. 22:02:50

Quagliarella ma nagyon bizonyítani akar,tetszik ahogyan játszik,Matri jókor volt jó helyen,szemfüles volt.Egyébként unalmas a meccs,nem adunk ki többet,mint amennyi kell,a védelem és Gigi magabiztos,Pirlo-t le lehetne már ültetni,ma egyébként is kissé öreguras...

Tony. 2013.03.06. 22:06:10

Vidal-Pirlo duót is le kéne kapni lassan.

juve28adam 2013.03.06. 22:07:24

Q-val is gólt rúgattak :D

Mr. Ocean 2013.03.06. 22:08:26

Micsoda labda volt ez. Mesteri 3-as volt. Bravo Fabio, kijárt már.

csakajuve11 2013.03.06. 22:08:30

Nincsenek szavak...talán egy: hibátlan! FORZA JUVENTUS!!

Alex8610 2013.03.06. 22:09:22

Na csak azért:) megérdemelte Q!! Vidal is pihenőbe nagyon helyesen...

Györijuventino 2013.03.06. 22:09:31

Hm..legjobb játékosaink ( Vidal-Marci) szánják meg a csatárainkat Celtic elleni meccseken , hogy találjanak be a kapuba, hátha....

Tony. 2013.03.06. 22:10:21

Q ma sem ront a pályán töltött idő/gól mutatóján.

juve28adam 2013.03.06. 22:10:40

@Tony.: Conte is olvasta ezt :)

kda75 2013.03.06. 22:11:01

És ez a csatár koptatja a padot!A seggdugasz és a balkáni együtt sem érnek ennyit!

pedronegro (törölt) 2013.03.06. 22:11:03

Valaki összeszámolná hogy a csatáraink szumma hány gólnál járnak már? Szerintem négyen összesen már nem olyan rosszak! :)

Apuleius 2013.03.06. 22:11:06

Bárcsak az aranylábú Padoin is betalálna (az ellenfél kapujába)!

Tony. 2013.03.06. 22:11:52

@juve28adam: Jah, bárcsak a Q-val kapcsolatos dolgokat is elolvasná. :)

Alex8610 2013.03.06. 22:13:13

Na végre értem Conte cseréit:) amugy gratula a csapatnak 5-0ás gólkülönbség/ha marad/ kettős győzlemmel továbbjutni szép teljesítmény ezt a meccst meg különösebb megerőltetés nélkül, rutinosan hozzuk bár eza Celtic már nem közel sem harapott ugy mint odahaza.

csakajuve11 2013.03.06. 22:13:48

@Apuleius: hát inkább az asszonynál találjon be...Juventus közelébe se férhetne, nemhogy kezdőbe.

Apuleius 2013.03.06. 22:16:32

Kimegyek sörért, közben Giaccherini felkerül a pályára. Ki helyett jött ez a zseni?

Tony. 2013.03.06. 22:18:22

@Apuleius: Ne viccelj! Pirlo helyére jött! Giacc irányítja a továbbiakban a csapatot! :D

Apuleius 2013.03.06. 22:19:44

@Tony.: Köszi a segítséget, csodálom, hogy nem vettem rögtön észre a játékán. Maximálisan alkalmas személy Pirlo pótlására :D

Csucsukaaa 2013.03.06. 22:20:09

@Apuleius: az elődjét válotta Pirlo-t!:DD

Györijuventino 2013.03.06. 22:22:35

Marrone szépen eljátszik a védelem közepén. Hétvégén pihenhetne Barzagli és helyette játszhatna.

Magyar Közöny 2013.03.06. 22:23:12

Szép volt fiúk.
Ott vagyunk a legjobb nyolcban.
Q-t remélem többet látjuk majd

pedronegro (törölt) 2013.03.06. 22:23:53

Nos srácok én meg arra jutottam hogy nyáron én a Vuci-Gio kettős valamelyikétől válnék meg inkább és Llorente mellé már nem hoznék másik csatárt, viszont két vérbeli, lendületes szélsővel tökéletes lenne ez a csapat, sztárcsatár nélkül is!

Alex8610 2013.03.06. 22:31:19

@pedronegro: Ja pl egy Bale-nek énis örülnék...:)

Csucsukaaa 2013.03.06. 22:36:14

@pedronegro: Én is ezen gondolkoztam, egyértelműen vucsi el(lassan 30 és egy hisztis 0 aki ha ad egy gólpasszt vagy rúg egy gólt véletlen azt hiszi ő az Istencsászár) Gio-technikailag megérdemelné a kezdőt viszont nem elég agilis és túlpörgi, ha fejben jó lesz később akkor sztár is Llorrent-vel akár remek páros lehetne én jövőre ha nincs pénz Suarezre vagy hasonló kaliberű játékosra akkor hagynék egy(Giovinco-Mati-Quagliarella kezdőt amit rotálok másodszámú cseréknek Gabbiadini és Immobile+Anelka még egy évig fűteni a padot+a fontos pillanatokra a finesze miatt jólesz...jó lenne ha így lenne de nem vagyok Hudini:P

juve28adam 2013.03.06. 22:37:30

A következő fordulóban egyértelmű ,hogy ennél már több fog kelleni. Mindenesetre most ez is elég volt. Respect a Celticnek és drukkereinek!

Csucsukaaa 2013.03.06. 22:37:43

@Alex8610: Bale-t úgy szétrúgnák, hogy sírva menne vissza a suta angolokhoz :) Amúgy tényleg jó játékos de ebben az évben nagyon hypeolják szinte csatárt játszik már, régen meg balhátvéd volt...:)

Apuleius 2013.03.06. 22:38:42

Gratula a csapatnak! Kétség sem férhet hozzá, hogy a meccs embere Padoin volt!

Gabuero 2013.03.06. 22:40:03

NA johet a Real!
szepvolt fiuk ez inkabb oromfoci volt :D

Alex8610 2013.03.06. 22:44:15

@Csucsukaaa: Szerintem feküdne neki az olasz bajnokság el tudnám képzelni szélen.Jobban ráfér erre a posztra az erősítés mint a csatárra.De majd ezt Marotta megoldja:) Na gratula a csapatnak!

Majki4 2013.03.06. 22:46:18

Jó kis laza meccs volt, Q nagyon megérdemelte azt a gólt, remélem nem lesz mellőzve ezután.

Csucsukaaa 2013.03.06. 22:55:55

@Alex8610: Én is jó játékosnak tartom és ez a 3-5-2 nagyon feküdne neki! de ha a Tottenham indul a BL-ben 50 milla alatt nem kapja meg senki az biztos :S

supeter 2013.03.06. 23:47:59

ez elképesztően laza továbbjutás volt! végre ismét a bl 8-ban! aki meg egy ilyen meccseken is a saját játékosainkat baszogatja, annak azért van elgondolkodni-valója. de ez legyen a ti bajotok. én imádom ezt a csapatot, pelusostól és padoinostól! (megjegyzem, hogy peluso meccsek óta tökéletesen végrehajtja, ami conte kért tőle)

juventino92 2013.03.06. 23:55:15

Marotta meccs elött: Ibrahimovic? Nem illik bele a játékos politikánkba. Egyik olasz csapat sem engedheti meg magának hogy megvegye...
megint kezdi:D Ibrától függetlenül

juve28adam 2013.03.07. 06:15:03

@supeter: Hát tegnap peluso elég hígfos volt ,már nem azért... Ha Conte ezt kérte tőle, akkor tényleg tökéletesen végrehajtotta.

@juventino92: Ezt most megértem ,itt gondolom a fizetésére gondolt Marotta először. Ezért most nem szapulálnám.

kda75 2013.03.07. 08:08:35

A meccs embere egyértelműen Q.Ha a mostani teljesítménye arra nem is volt elég Conténak,hogy visszategye a kezdőbe(ahová való),de a mostani játéka plusz 1-2milliót ért,ha eladásra kerül.Forza Q!

venember83 2013.03.07. 08:31:55

@kda75: nekem nagyon úgy tűnik, hogy Conte Quagliarellát csak a BL-re hegyezi ki, az olasz bajnokságban elég a Giovinco - Vuci - Matri hármas, s tegnap esti mosolyából ítélve Fabio is tudja ezt és nemigen lázad ez ellen.

kda75 2013.03.07. 08:41:11

@venember83: Akkor ezek után minden évben a döntőig kell menetelni!

Lord Viktor 2013.03.07. 10:41:04

@venember83: Azért nem olyan sűrűn jönnek a BL meccsek, hogy ne lehetne bevetni Q-t, amikor már tényleg szánalmas a két csodacsatár ténykedése. De Conte tudja...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása