Juventus - AC Milan 2-1

Juventus AC Milan.jpgA szerdai Coppa Italia negyeddöntőnek a két csapat a következő felállásban vágott neki:

Juventus: Storari - Cáceres, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner (84. p. De Ceglie) - Isla, Vidal, Giaccherini, Marrone (77. p. Pirlo) - Giovinco (65. p. Vučinić), Matri

AC Milan: Amelia - De Sciglio, Acerbi, Abate, Mexès - Emanuelson (71. p. Niang), Boateng, Ambrosini (91. p. Traoré), Montolivo - Pazzini (71. p. Bojan), El Shaarawy

A kezdő sípszót követően mindkét csapat kellő lelkesedéssel indult neki a meccsnek, és ahogy a kezdőcsapatokból is látható volt, egyik együttes sem azzal a céllal lépett pályára, hogy csupán maga mögött tudja a szerdai kupameccset.

A lendületes kezdésnek hamar meg is lett az eredménye, a hatodik percben Kevin-Prince Boateng elfutott a bal oldalon, majd hátrapasszolt Giampaolo Pazzininek, aki intelligensen hagyta a labdát a milánóiak legjobb formában lévő csatárának, Stephan El Shaarawynak, aki pedig jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot. 0-1

A válaszcsapás nem váratott sokat magára, a milánóiak védősorának gyengeségét könnyedén használta ki helyzetbe kerüléshez Sebastian Giovinco, aki oldalról Alessandro Matri fejére tette a labdát, azonban a labda a kapu mellett suhant el.

Nem sokkal később a milánóiak védelmében ismét zavar keletkezett, amikor is Francesco Acerbi eladta a labdát saját térfelén, majd a bíró szerint szabálytalankodott Alessandro Matrival szemben, így szabadrúgás következhetett a tizenkettedik percben közel a tizenhatos vonalához. A szabadrúgást Sebastian Giovinco nagyszerűen kihasználta, a sorfal fölött a rövidre csavarta a labdát, a milánóiak kapusának esélye sem volt a védésre, mert bár közel állt a hálóba suhanó labdához, az nagy sebességgel csapódott a rövid sarok felé, ő pedig helyezkedésével inkább a hosszú sarkot választotta magának. 1-1

Az idén gyengén teljesítő vendégek számára láthatóan fontos volt a kupameccs, hiszen az egyenlítő találat után tovább nyomtak, de tulajdonképpen szerencséseknek mondhatták magukat, hiszen Sebastian Giovinco ismét szabadrúgást végezhetett el még az első félidőben megközelítőleg ugyanarról a helyről, ahonnan az első gólt lőtte, azonban ezúttal bravúrosan védett a kapus. Ezt követően Francesco Acerbi rosszul eltalált fejesét követően Atom Anti ismét gólszerzési esélyhez jutott, egy az egyben vezethette rá a kapusra a labdát, azonban középről bal lábára cselezett és saját magát szorította ki, majd bivalyerős lövést adott le ballal sajnos bőven a kapu mellé.

A szünet után ugyanazt a nyitott játékot élvezhette a közönség, és Sebastian Giovinco ismét helyzethez jutott, egy lepattanó labdát használhatott volna ki, azonban nem jól találta el a játékszert, így Marco Amelia számára nem jelentett nehézséget a védés. Válaszként a másik oldalon Kevin-Prince Boateng tette próbára Marco Storari hálóőrt, akinek a távoli lövés miatt nyújtóznia kellett.

Mirko Vucinic_visszafogott gólöröm.jpgA hosszabbítás egyre valószínűbbnek tűnt, és a játékosok mintha több figyelmet fordítottak volna a védekezésre, valamint lassították a játékot, számítva arra, hogy további fél órát a pályán kell, hogy legyenek. Az AC Milan csapatába beálló M'Baye Niang fiatalos lendülettel kísérleteket tett a meccs eldöntésére előbb egy elfutással, amit Leonardo Bonucci állított meg a tizenhatos szélénél, majd egy fejessel próbálkozott az ifjú rossoneri, azonban a kilencven percet követően az eredmény 1-1 maradt.

Alig kezdődött el a hosszabbítás első félideje, a hazaiak a meccs során először előnybe kerültek. Emanuele Giaccherini lendületes kontrát indított, majd az előre rohanó Paolo De Ceglie és Mirko Vučinić felé passzolt. A labda Philippe Mexès rossz becsúszása után a Juventus bal oldali középpályásához került, aki akarva vagy akaratlanul a montenegrói támadónak gólpasszt adott. Mirko Vučinić így a tavalyi meccs után idén is gólt szerzett az Olasz Kupában a milánóiak ellen. 2-1

Ezt követően Massimiliano Allegri csapata támadott mindent feltéve egy lapra, azonban a Juventus védősora, élén a meccs végén rendkívüli teljesítményt nyújtó Marco Storarival megvédte a vékonyka előnyt, így a Juventus jutott tovább az elődöntőbe, ahol a Catania csapatát 3-0 arányban legyőző Lazio együttesével fog találkozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr775009244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SoloLaJuve 2013.01.10. 12:04:27

egyik csapat se játszott jól,de a szerencse mellénk állt,így mi jutottunk tovább.azon meg nem csodálkoznék,ha a szarrágó milan elővenné a bírót,az ajándék szabadrúgás miatt.
úgy gondolom conte megkönnyebbülhetett,ismét.ha nem jutottunk volna tovább,nagymértékben az ő sara is lett volna.
storari egyszer hibázott,megúsztuk.utána bravúrjai voltak.
ha az első gólt valakire rá kéne fogni,az bonucci lenne,de mi csapat vagyunk,ezért több ember hibája.(undorítófejű egyiptomi 3ember mellől rúgta el)
remélem conte látta,hogy kinek kell helyettesítenie chiellinit.ha nem,nézze meg a meccset felvételről.
lichsteiner hozta a tőle megszokott 100km-t,viszont a "beadásai" molinaroi mélységekben vannak.
vidal ahhoz képest hogy pihent,nem szántotta fel a pályát.
marronetől ennyi játék után nem is várhattunk többet.én nem pont ezen a meccsen dobtam volna kezdőbe.pirlot meg nincs az az ember aki helyettesíteni tudja.
giacherini nem volt gyengébb,mint a csapat nagy része.
isla amikor jobb oldalon se volt jó,most bal oldalon sem.
matri...amíg nem érkezik támadó,elő venném a pincéből iaquintát.
giovinco.lehet sarazni,de nincs nála jobb támadónk.küzd,tud,sajnos a legfontosabb hiányzik tőle,a gól.ha vucinic formába lendülne,ketten tudnának játszani együtt,meggyőződésem hogy gio több gólt rúgna.de egy matrival nem nagyon lehet mit csinálni.
ez a meccs is egy üzenet kell hogy legyen a vezetőségnek.támadó kell.gólképes.nem sztár.gólképes.a bl-ben ennyi nem lesz elég.még a celtic ellen sem.

babo410 2013.01.10. 12:16:10

@SoloLaJuve: Akkor nézd meg még egyszer ki hibájából kaptuk a gólt! Nem Bonucci volt a fő bűnös. Érdekes volt a meccsen ezer jó megmozdulása, de megint egy bekapott gól miatt van elővéve, ami nem csak, és legfőképpen nem az ő hibájából kaptunk be. És én nem látom, hogy most megint miért kell Conte-t hibáztatni. Szerintem a cseréi logikusak voltak. És nyertünk egy meccset, ahol max a helyzetkihasználásra lehet panasz, meg talán egy-két játékos nem nyújtott tökéleteset, de megint csak a kritikákat lehet olvasni. Miért nem lehet örülni a győzelemnek? Szerintem olyan rémes meccset, mint amit itt jó páran vizionálnak, nem játszottunk.

MdewC 2013.01.10. 12:38:13

@babo410: Egyetértek, Matrival kapcsolatban meg az előző cikkben leírtam. :)

Sz.Alex 2013.01.10. 12:57:13

Conte egyetlen rossz döntése a cseréknél a Gio-Vucsi volt.A többire van logikus magyarázat.Csatlakozom azokhoz akik szerint Matri rossz teljesítményt nyújtott tegnap.De aki szerint jó volt legalább is jobb mint Gio mert ő ment le helyette kérem írja meg hogy mivel??Mert akárhogy töröm a fejem nem egyszerűen nem tudom.

SoloLaJuve 2013.01.10. 12:59:34

lichsteiner lassan ment vissza boatenggel,bonucci mellett meg lazán elment, erre már visszaért lichsteiner és kettejük mellett adta be.pazziniről lemaradt marrone,barzagli meg akkor ért oda mikor az egyiptomi már ellőtte.ezért is írtam oda azt is,hogy több ember hibája.
bonuccinak ezen kívül volt egy eladott labdája,ami komoly problémát okozhatott volna.ezen kívül nem volt rosszabb,mint a mezőny nagy része.
egy Juventusnak a kupa sem lehet sokadrandű,ezért úgy gondolom hogy conte nem a megfelelő meccsen rakta be a gyengébb,kevesebb lehetőséget kapó játékosokat.valamint matri erőltetése érthetetlen számomra.biztos vagyok benn,hogy iaquinta,vagy bármelyik ifista lelkesebb és ügyesebb lenne nála.
nekem ami pozitívum volt:storari,caceres,gyors egyenlítés egy szép góllal,vucinic szerencsés,győztes,továbbjutást érő gólja.
sajnos negatív jóval több van.és mivel ez egy blog,ahol hozzá lehet szólni témákhoz,mindenki elmondhatja a véleményét.nekem ez a véleményem,én így láttam a meccset.mindenki máshogy lát egy meccset,mindenkinek más egy jó és egy rossz meccs.

venember83 2013.01.10. 13:07:04

@Sz.Alex: rossz döntés volt Gio lecserélése Mirkora? Ez vicces, mert ugye a montenegrói szerezte a győztes gólt. Addig Gio csak a helyzeteket puskázta el a szabadrúgása után.

Sz.Alex 2013.01.10. 13:14:34

@venember83: Akkor félreérthetően fogalmaztam.A problémám nem azzal volt hogy Vucsi bejött.Hanem azzal hogy Matri maradt fent a csere után.Mert ha a két csatár akkori teljesítményét néztük egyértelműen matrinak kellett volna lejönni Gio helyett.Az meg lehet hogy Gio kihagyta azt az ordító helyzetet de Matri még elrontani se tudja mert nem kerül helyzetbe.

MdewC 2013.01.10. 13:15:24

@Sz.Alex: Forza! Giot pihentetni szerette volna sztem, nem akarta, hogy végig játszon, sztem ez előre el volt döntve. Vucsi volt a minőségi csere Giora, ők ketten képviselnek megfelő minőséget a passz és támadó játékban.

asvééd 2013.01.10. 14:13:10

"Conte egyetlen rossz döntése a cseréknél a Gio-Vucsi volt."-Ezt megmagyaráznád????Győztes gólt lőtt vazze!Néha ledöbbenek itt olvasgatva egy-két kommentet..........

SoloLaJuve 2013.01.10. 14:28:06

nem vucinic pályára lépésével van a gond,hanem matri pályán hagyásával.persze csak contenak nem.töretlenül hisz benn,ahogy anno borielloba.

Sz.Alex 2013.01.10. 14:28:42

@asvééd: Már egyszer leírtam "megmagyaráztam" bár igaz hogy nem neked de ha visszaolvasod a kommenteket megtudod hogy mire is gondoltam pontosan.Félreértelmezted mert úgy lett leírva "szted".Mondjuk "MdewC" megértette amit írtam.Érdekes.De nem fogok külön mindenkinek válaszolni.Remélem segítettem.De ha nem írd meg és leírom neked is külön.

deluxe93 2013.01.10. 14:29:21

@venember83: Azon kívül,hogy lőtte a gólját semmit nem csinált,és most szerencséje volt mert lőtt egy gólt,de, ha így játszik akkor a kövi 7-8 meccsen megint nem lő gólt,ami valljuk be nem jó arány.És ha már itt tartunk h milyen fontos gólt lőtt,akkor kérdem én, hogy miért is tudott Mirko a 95. percben gólt lőni?Szóval Gionak sokat köszönhet abból,hogy most megint ő lett itt az isten, és a megváltónk.

m.martin91 2013.01.10. 14:43:26

@deluxe93: Akkoriban nem tudott volna gólt lőni, mikor Giovinco a sajátját szerezte, mivel nem volt a pályán...

"...hogy most megint ő lett itt az isten, és a megváltónk."

Általában ő szokott lenni. A csatársorunk kritikán aluli nemzetközi szinten, így Vucinic magasan ki tud emelkedni belőle. Szerencsére Conte is nagyon kedveli, így mindenki boldog.

RuidaRobert 2013.01.10. 15:01:16

Sz.Alex szerintem azt nem értette, hogy miért nem Matri jött le, miért Gio, nem pedig azzal nem értett egyet, hogy bejött Mirko.

Egyébként igen, Gio+Vucinic a két legjobb támadónk, kár, hogy két jó előkészítő támadónk és 0 befejezőnk van...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása