Drogba egyre közelebb a Juventushoz

Olasz lapértesülések szerint a Juventus egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy januárban, egy 18 hónapos szerződés megkötésével biztosítsa Didier Drogba szolgálatait.

Drogba Didier gólöröm.jpgA Shanghai Shenhua támadója jelenleg egykori csapatával, a Chelseavel készül, mivel a kínai bajnokság mostanra befejeződött.

A zebramezesek nem csináltak titkot abból, hogy érdeklődnek az elefántcsontparti válogatott játékos iránt, s a Tuttosport szerint már közel járnak a szerződés nyélbeütéséhez.

Drogba két és fél évre szóló szerződést szeretett volna kötni, míg a Juventus eredetileg egy hat hónapos kölcsönvételben gondolkodott, de úgy néz ki, hogy egy 18 hónapos szerződés formájában a felek közös nevezőre jutottak egymással. 

A játékos jövőbeli fizetése még további tárgyalások tárgyát képezi, mivel a Juventus szezononkénti 4 millió eurót kínál, s ez az összeg mintegy hatvan százalékkal alacsonyabb annál, amennyit a játékos Kínában keres.

A jelentések szerint a különbséget egy jelentős bónusz beiktatásával hidalnák át, amely abban az esetben járna Drogbának, ha vezérletével az Öreg Hölgy beverekedné magát a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr544966919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2012.12.15. 17:02:23

Négy millióért valószínűtlen, hogy aláírja a szerződést, még ha nem is érzi jól magát Kínában, de öt fölötti összegért már el tudom képzelni, hogy meggondolja. Nagyon szívesen látnám a Juventusban másfél évig.

Apuleius 2012.12.15. 17:08:09

Érdekes az ügy. Ha nem csak kölcsönben érkezne, hanem 18 hónapra, akkor gondolom meg is kellene vennünk a kínaiaktól. Márpedig vételárral kapcsolatban sehol nem láttam információt.

venember83 2012.12.15. 17:11:47

@Apuleius: mivel a kínaiakkal anno két és fél évre írt alá, a Juventusnál meg másfél évig lenne, legalábbis jelenleg ez a legsanszosabb, szerintem ez ugyanúgy kölcsönvétel. Még ha felettébb szokatlan is.

Apuleius 2012.12.15. 17:19:53

@venember83: Másfél éves kölcsön? Elég furcsa, tekintve, hogy a végére gyakorlatilag lejárna Drogba szerződése náluk, vagyis nem tűnik valószínűnek, hogy ingyen belemennek egy ilyen üzletbe. Ha csak nem Drogba magas fizetése miatt farolnak ki a szerződésből.

babo0410 2012.12.15. 18:10:34

@Apuleius: Én úgy tudom, de lehet tévedek, hogy a kínai klub bajban van, és ezért felmondták Drogba szerződését. De az viszont durva, hofgy mi 4 millát adnánk neki, és az csak a 60%-a az eddigi fizujának. Nagyon durván elszaladtak a fizetések. Ezért nem tudtunk eddig klasszis támadót szerezni. Remélem Drogba nem fog a fizuja miatt befuccsolni. de sajna az eddigi 10 milláját a jó kis olasz adózás miatt nem tudjuk állni. Meg gondolom amúgy se akartunk senkinek 10 millás fizut adni.

venember83 2012.12.15. 18:11:38

@Apuleius: fura az egész, nem értem, csak feltételezek én is. Viszont ha Drogba menni akar (és akar, lásd kérvénye, hogy kölcsönadják a Chelsea-nek), akkor nekik is érdekük minél hamarabb elengedni. Főleg ha még pénzügyi gondjaik is vannak.

Gabuero 2012.12.15. 18:28:54

NA de jo lenne egy top csatar juve mezben!! :D
Drogba aza tipikus mindenhonnan golt akaro es el is ero jatekos sot mivel neger igy eleg eros fizikuma van igazi ero csatar! remeleg leigazoljuk!

Tony. 2012.12.15. 18:40:57

Kezdek komolyan reménykedni! Drogba szétbombázná az ellenfelek hálóit. Még ennyi idősen is sokkal komolyabb játékos, mint bármely mostani csatárunk. Fél évre+X évre tökéletes megoldás, nyáron meg lehet tovább keresgélni.

juventino92 2012.12.15. 18:41:16

jaj mennyiszer hallottam már ezt hogy már szinte miénk vki...Rossit is,Agüerot is, VAn Persiet is szinte már megvettük:D

babo0410 2012.12.15. 19:37:48

@juventino92: Csak most nem kell 25-30 millákat kicsengetni, meg nem kell új keretet építeni. Itt csak azon bukhatunk, hogy Drogba-nak is fontosabb lesz a pénz. Mert jelenleg a 10 milla körüli fizuját nem tudnánk kifizetni.

Direct_01 2012.12.15. 20:00:08

Serie A gólkirálya lenne még idén :) Gyere Didier !!!!

Apuleius 2012.12.15. 20:18:12

@babo0410: A hírek szerint a kínaiak sem nagyon tudják kifizetni azt a 10 milliót :-)

juve28adam 2012.12.15. 20:40:02

Asszem Drogba a fizetésének felét jótékony célokra ajánlja fel, így "csak" 5 misi megy a kezébe. (persze ez nem biztos, de nekem rémlik valami adakozás tőle... )

juve28adam 2012.12.15. 20:44:59

@juve28adam: Na ,utána kerestem így utólag... Több Chelsea fan is írja ,hogy fele keresetét jótékony célokra fordítja, kórházat építtetett Afrikában, és saját alapítványa is van.

babo0410 2012.12.15. 21:27:50

@Apuleius: Akkor Drogba vagy jön hozzánk kevesebbért, vagy megy az arabokhoz. Választhat. Csak akkor mi leszünk szarban, ha a fizu miatt máshova megy. Sajnálnám, mert ha ő nem jön, akkor most januárban nem tom ki jöhetne aki erősítés is, és főleg a BL-ben játszhat.

my name is csuma 2012.12.15. 21:35:53

@Apuleius: én úgy tudom, hogy a kínaiak, ahogy többen is írták, nem tudják teljesíteni Drogba fizetési igényét, amit a szerződésben rögzítettek. Szerintem ilyenkor Drogbának minden joga meg van hozzá, hogy felbontsa a szerződését, amikor csak jónak látja.

Drughi Di Bianconeri 2012.12.15. 22:44:39

Várom mikor lesz egy olyan kép,amin Drogba Juve - mezzel a kezében pózol Marotta mellett...szerintem SOHA, legalábbis az eddig tapasztaltak ezt mondatják velem.
Drogba lenne a lehető legjobb megoldás - télen, és rövid távra (a 18 hónapos szerződés korrektnek mondható egyébként).
De lehet, hogy Marotta egy már TOP bajnokság, TOP csapatából elzavart egykori(számomra még mindig az) világklasszis csatárt sem tud megszerezni.Meglátjuk, de azért arról ne Drogba tehessen már,hogy az olasz adózási törvényeknek hála, gyakorlatilag 2szer annyit kóstálna a fizetése,mint bárhol máshol...

Apuleius 2012.12.15. 22:48:12

@babo0410: Igen, szerintem is ő az egyetlen komoly esélyünk januárra.

@my name is csuma: Köszi az infókat. Nem ismerem pontosan a történetet, de mintha lett volna egy olyan hír is nemrég, hogy Drogba pont erre hivatkozva próbálta kiharcolni a FIFA-nál, hogy távozhasson kölcsönben, de elutasították a kérést. Kicsit ködös a történet.

Barolo 2012.12.15. 23:02:03

Nem hiszem hogy (csak) a pénzen múlna a dolog..... szerintem inkább azon múlik, hogy esetleg Drogba még érez annyit magában, hogy megmutassa, hogy mit tud egy europai top csapatban (és leginkább a bl-ben), mert erre kb. mi vagyunk neki a legjobb opció.
Forza Juventus!

my name is csuma 2012.12.16. 00:04:33

@Apuleius: nekem is rémlik ez a story, de azzal a különbséggel, hogy Drogba átigazolási időszakon kívül akart kölcsönbe távozni, és szerintem ez az amit a FIFA nem engedélyezett. De én sem vagyok biztos ebben.

Apuleius 2012.12.16. 00:13:45

@my name is csuma: Igen, igen, visszakerestem, s igazad van, pontosan ez volt az elutasítás indoklása, vagyis, hogy átigazolási időszakon kívül szeretett volna távozni.

babo0410 2012.12.16. 12:41:54

@Drughi Di Bianconeri: Arról nem Drogba tehet, hogy a fizuja nekün a kétszeresébe kerülne, mint más bajnokságokban. De attól még nem adhatjuk meg neki a 10 millát. És nincs is sok lehetősége. Ha még egy utolsót bizonyítana egy nagy klubnál, akkor vagy jön hozzánk 4-5 milláért, vagy megy egy Tottenham szintbe, de akkor csakis Anglia lehet cél neki (igaz ott se valószínű, h 10 millát kapna), vagy marad neki az, ami Del Pieronak is. Nem nagyon tudok olyan klubot, amelyik ki tudná neki fizetni a 10 millát, és szükségük van egy 34 éves játékosra, akármit is tud még. Szerintem Drogba jönni fog, ha tényleg nagy kluban akar mindenképpen játszani.

2012.12.16. 19:49:31

Elég nagy zsákbamacska annak ellenére,hogy kitűnő játékosnak tartom...ki tudja mennyi motivációja van még,sokat akar keresni is,ő sem lesz már fiatalabb...kíváncsi leszek mi lesz ebből!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása