Lúcio távozni szeretne

lúcio.jpgA brazil védő, Lúcio megerősítette, hogy távozni szeretne a Juventus csapatától a januári átigazolási szezonban.

A 34 esztendős játékos ingyen csatlakozott az Öreg Hölgyhöz a nyár folyamán, azt követően, hogy szerződést bontottak vele az Inter csapatánál. Lúcio mindeddig egyetlen bajnoki találkozón, valamint két Bajnokok Ligája mérkőzésen lépett pályára fekete-fehérben.

„Nem vagyok boldog a Juventus-nál, mivel nem kapok játéklehetőséget” – nyilatkozta a Sport Bild-nek.

„Nehéz hónapokon vagyok túl a sérülésemből kifolyólag, továbbá azért mert az edző nem igazán számol velem. Bízom benne, hogy távozni tudok, s találok egy olyan csapatot, ahol rendszeres játéklehetőséget kapok majd.”

Legutóbb a Wolfsburg csapatával boronálták össze, s Lúcio örülne a váltásnak.

„A Wolfsburg kiváló lehetőség volna számomra” – tette hozzá. „Nyolc fantasztikus évet töltöttem Németországban a Bayer Leverkusen és a Bayern München csapatainál. Amikor Németországot említem otthon, a gyerekeim ünneplésbe kezdenek.”

írta: Apuleius

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr894933254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2012.11.29. 11:53:13

Hogy is van a nóta!? ..."isten véled édes piroskám"...Nem fog hiányozni,mert a csapathoz nem tudott hozzátenni,sőt!A másik,hogy az Izétől jött ide és a fizuja is magas.Ha megy,akkor a "pletyka" szinten emlegetett Bocchettit én szívesen látnám helyette, vagy Kolarovot.Természetesen a csatár probléma megoldása kell,hogy legyen az elsődleges.Szükség lesz védőre,mert a több frontos harc és a válogatott miatt nem lesz elég védőnk,plusz ha ne adj isten valaki lesérül.Nem akarok offolni,de nem bírom ki míg kiteszitek!:-)Állítólag konkrét ajánlatot tettünk Lewandowskiért.Fiatal,jó testfelépítésű,szerintem nem járnánk vele rosszul.

supicool 2012.11.29. 12:03:51

Akkor hogy is van ez, hogy Marotta Conte egyetértésével dönt?

a Zamboni nem egy tészta 2012.11.29. 12:06:12

Mégis mi a büdös francra számított, amikor nyáron aláírt egy csapathoz, ahol 3 olasz válogatott védő van????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

ZenTech 2012.11.29. 12:21:15

Na akkor tényleg igaz.

Nagyon nem fog hiányozni. Aztán meg hátha kapunk érte egy kis aprót. :)

Balu 37 2012.11.29. 12:53:38

Sok vizet nem zavart!!! :)

babo0410 2012.11.29. 13:33:47

Ingyen jött. És nem tudom mire számított? Nyilvánvaló kellett legyen az ő számára is, hogy tartalékba jön, ha valaki lesérülne, legyen aki beugrik a helyére. És én örültem, hogy itt van, és nem Masi maradt, hogy aztán egy tehetséget csesszünk el azzal, hogy nem játszik. De sajnos nem mutatott olyat, amiért játszania kéne!
@danimester1: Ennek most tudnék örülni, egész jól megy most neki. És a nyáron is hozhattuk volna már, Igaz akkor még nem tudtam hová tenni, de most láttam játszani. Nem tudom mennyire lenne itt jó, de ő legalább nem az a csatár, aki a 16-oson kívül halott, és szórni kell kegyetlenül lasztikkal.

regularjohn 2012.11.29. 13:39:21

@supicool: @a Zamboni nem egy tészta:
egy dolgot felejtetek el, amikor leigazoltuk úgy nézett ki, hogy bonuccit eltiltják jó hosszú időre, és kellett egy vész megoldás, ami a körülményekhez képest olcsó és megbízható. conte tehát marottával egyeztetve döntött az ingeyen megszerezhető lucio mellett, lucio pedig joggal bízott abban, hogy az eltiltott bonucci helyét megkaparintja, vagy legalábbis versenyben lesz érte.

mivel bonut hál' isten végül nem tiltották el, borult az egész.

nekem ninmcs bajom lucioval azon kívül, h brazil és a sötét oldalról jött, a döntését pedig megértem. a wolfsburban kezdeni 34 évesen jobb, mint a juve padján ülni.

danimester1 2012.11.29. 13:45:25

@babo0410: Szerintem arra várhatunk,hogy Matri magára találjon,Bendtner meg mehet ahova akar.Q-t kéne hagyni kibontakozni és akkor legalább egy ép-kézláb csatárunk lenne.Vuci tehetséges meg minden,de a hozzáállása nem kis kívánnivalót hagy maga után.A csöpinek meg az a baja,hogy kicsi és elnyomják,mint a sörszagot az orbit.Sajnos az igazság az,hogy itt nem csak egy csatárra lenne szükség...A Dortmundtól ha sikerül is elhozni,még akkor sem biztos,hogy jó lesz,mert meg kell szoknia még a légkört,a ligát,a csapattársakat,ect...(Egyébként meg nagyon furcsa,hogy a csatárainknak nem megy!Ezen a mesternek is el kéne gondolkodnia,hogy nem kell-e esetleg felállást váltani.A csapatok többsége már úgyis kiismerte,vagy legalább úgy,mint tavaly,hogy meccs közben.)

babo0410 2012.11.29. 14:28:11

@danimester1: Gionak nem a felállással van baja, és Q-nak sem sztem. Vucinicet tudjuk, hogy nem ez a baja, Matrinak meg már nem tom mi. De érdekes ebben a felállásban a kp betalál? És amikor Del Neri alatt 4-4-2-ben mentünk, Q is és Matri is jók voltak. Szerintem nem a felállás a baja a támadóknak. Nyilván Conte átállt volna ha ez lenne a gond. De ki lehetne próbálni a 4-3-3-at, vagy a 3-4-3-at. De szerintem a csatáraink sokban nem javulnának. És amúgy gyengék a csatáraink, látszik, h kell valaki. De nem feltétlenül kell egy jó játékosnak sok idő, hogy belerázódjon. Pláne, hogy a Dortmund is ha jól tom két csatárral játszik.

devil-z 2012.11.29. 21:54:45

Végre nem kell többet zebra mezben látnom ezt a gusztustalan hólyagot.

Magyar Közöny 2012.11.30. 13:21:16

Szevasz, nem hiszem, hogy könnyeket hullatna bárki is érte. Bendtnert is vihetné magával

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása