Juventus - Napoli 2-0

A tegnap 18:00-tól lejátszott Juventus-Napoli rangadó minden Zebraszurkoló számára vidámsággal ért véget: a torinói csapat 2-0-ra legyőzte idei bajnoki riválisát.

20121020 Juventus-Napoli.jpgA két csapat remekül kezdte a 2012-13-as szezont, mindkét együttest Scudetto-esélyesnek kiáltották ki az első pár veretlen forduló elteltével. A mérkőzés előtt a Juventus és a Napoli is a tabella első fokán állt holtversenyben.

A feszültség már hetekkel ezelőtt tapintható volt a két alakulat között, az elmúlt pár hónapban ugyanis megmérkőztek a Kupadöntő és a Szuperkupa keretein belül. A hangulatot a csapat vezetőinek és játékosainak nyilatkozatai is fokozták. A fogadási botrányban eltiltott Angelo Alessio visszatérhetett a kispadra, miután elérte, hogy büntetését csökkentsék.

Gianluigi Buffon és Mirko Vučinić kénytelen volt kihagyni a rangadót a válogatottal összeszedett kisebb sérüléseik miatt, ezért a kapuban Marco Storari, a támadósorban pedig Sebastian Giovinco és Fabio Quagliarella kezdett. A partenopei gárdából csak Miguel Ángel Britos hiányzott, Edinson Cavani a kezdő tizenegyben kapott helyet.

Az első lehetőségre 58 másodpercet kellet várni: Giovinco lövését De Sanctis hárította.

Nem sokkal később a Kékek kontráztak Zuniga révén. Az esetet nem követte találat, Bonucci térde viszont enyhén megsérült. A játékos ápolás után tudta folytatni a játékot.

A 26. perc környékén a Napoli veszélyeztetett Cavani révén. Az uruguayi játékos a kapufát találta el, a labda azonban nem találkozott a hálóval, így maradt a 0-0.

Az első félidőben még Asamoah-nak és Marchisionak is volt lehetősége próbálkozni, de De Sanctis résen volt. A csapatok gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe az első 45 perc után.

A második játékrészben az első lehetőség Pirlo előtt adódott: szabadrúgása megpattant a sorfalon, de De Sanctis annak ellenére elérte, hogy a kapu másik végébe indult el a sípszót hallván.

Később Pandev hámozta át magát Chiellinin, a sokat futó Marchisio azonban megállította a macedónt. Az esetet követően Giovinco került kétszer helyzetbe, de mindkét próbálkozása sikertelennek bizonyult.

A fekete-fehér kapu előtt Marek Hamšík forgolódott, de Barzagli szerelte. Egy fantasztikus Pirlo indításból Matri került helyzetbe, a center azonban nem tudott hatékonyan labdába érni, így De Sanctis elpaskolhatta a bogyót.

A rangadó legfontosabb eseményei az utolsó 10 percben történtek. Pirlo szögletére a frissen becserélt Cáceres érkezett, aki a hálóba fejelte a labdát. A játékos öröme leplezetlen volt: mezétől azonnal megszabadult, és felszaladt a lelátóra ünnepelni. 1-0

A vendégek láthatóan nem tudták összeszedni magukat a gólt követően, amit a szintén csereként beállt Paul Pogba ki is használt. A fiatal játékos egy lepattanó labdát lőtt el kapásból a gyengébbik lábával, és kilőtte vele De Sanctis kapujának alsó sarkát. A 19 éves francia első találatát szerezte a Juventusban, és gólöröme alatt nem felejtette el megköszönni Antonio Conténak a tőle kapott bizalmat sem. 2-0

A győzelemmel a Bianconeri átvette a vezetést az olasz bajnokságban. A Zebrák 8 mérkőzés alatt 19 gólt rúgtak 8 12 különböző játékos révén.

 

Juventus - Napoli 2-0

Juventus: Storari; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Lichtsteiner, Marchisio, Pirlo, Vidal (Pogba 75), Asamoah (Cáceres 77); Quagliarella (Matri 60), Giovinco

Napoli: De Sanctis; Campagnaro, Cannavaro, Gamberini (Insigne 84); Maggio, Inler, Behrami (Džemaili 87), Zúñiga; Hamšík; Pandev, Cavani

Játékvezető: Damato

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr994860609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZenTech 2012.10.21. 11:30:23

Hm, gyors fejszámolást végeztem, de 8-nál több gólszerzőnk van már, nem?

Nagyon örülök mindkét gólszerzőnek és annak, hogy nem sérült le senki.
Bonucci is nagyot küzdött a sérülése ellenére is.
Abban egy pillanatig sem kételkedtem, hogy a Napoli itt nyerni nem fog, viszont arra sem hogy ilyen sima lesz az eredmény.
Csak így tovább!

Jöhetnek a dánok. Egy élményfocit szeretnék ott 3-4 góllal. :)

supeter 2012.10.21. 11:35:28

Zseniális győzelem volt! Lehet a meccs színvonalát, és a támadójátékunkat ekézni, de nem érdemes. Hihetetlen, hogy játékból (azaz rögzített helyzeten kívül)Cavani, Hamsik és Pandev semmit nem tudtak csinálni, Maggio és Zuniga egyszer nem tudott elmenni, és Inlerék is csak ütközésekkel vétették észre magukat. Folyamatosan kontroll alatt tartottuk a Nápolyt, és tudtuk, hogy előbb-utóbb betalálunk. Nem volt kiemelkedő teljesítmény nálunk, de szinte egy emberként mozgott a csapat végig, elképesztő stabilitással. Vicces, hogy még talán Barza volt a legbizonytalanabb a védekezésben, akiről tudjuk, hogy milyen egy bizonytalan srác...Ez a Napoli amúgy szerintem erősebb, mint a tavalyi, amelyik tényleg bárkit le tudott győzni, nagy fegyvertény volt ez a győzelem! (olasz fronton akár demoralizáló is lehet)

supeter 2012.10.21. 11:36:17

@ZenTech: 12 gólszerzőnk van 8 meccsen...egészen durva :) + a bl-ben Bonu.

Rivendell 2012.10.21. 11:37:55

ez 1 "kötelező" győzelem volt valahol,mert idegenben ellenük nagyon kemény lesz...könnyen kikaphatunk és így itthon nyerni kellett

Cavani most is 1paraszt volt,vagy fejlődik a srác?

keshudioo 2012.10.21. 11:47:49

@ZenTech: Jaj, durván jogos a felvetésed. 12 gólszerző, 8 mérkőzésen, csak összekevertem a számokat. Köszi! :)

Kuri 2012.10.21. 11:47:57

Az, hogy 12 gólszerzőnk van az tényleg király, de, hogy a csatáraink milyen meddők az valami egészen elképesztő, nem akarok krákogni csak azért több mint bosszantó. Egyébként jó meccs volt, élveztem és biztos voltam a győzelembe (eskü) úgy mint a roma ellen. Pogba gólja zseniális volt! Most kőkemény hat pont kell a bl-ben (sok góllal mert számítani fog az is a végén szerintem).

@Rivendell: Azért nem hiszem, hogy együtt mentek sörözni a meccs után vele a srácok, nem tudom, én valahogy nagyon azt látom rajta, hogy gyűlöl minket még ha most nem is csinált semmi kiugrót, párszor visszap*fázott ennyi.

Kuri 2012.10.21. 11:49:07

Ja és mennyivel másabb ha van CURVA SUD! Forza Drughi Bianconeri, Grande!

babo410 2012.10.21. 12:42:02

@Kuri: Egyszerűen szerintem ki van adva nekik, hogy bármi áron győzelem. És ha kell szabad durvának is lenn. Mert érdekes más meccseik sokkal élvezetesebbek, mint az ellenünk vívottak, amik nagy rangadók, de az állandó szabálytalankodás miatt nem olyan élvezetes. Pedig lehetne.
A győzelemnek nagyon örülök, De az nekem se tetszik, hogy a csatárainknak nem megy. Az még visszaüthet, de azt jó látni, hogy nállunk nem csak egy ember van, aki képes betalálni, mint a milan-nál El Shaarawy.

Cannavaro 2012.10.21. 12:59:51

nagyon jó, hogy sokan képesek gólt lőni, de ha ebben az amúgy is gólerős csapatban, még lenne két RvP,dzeko,cavani szintű csatár............... végig vernénk a világot!!! de persze ez csak álom, és ennek a jelenlegi keretnek is örülök!!! szép győzelem volt, és külön örülök, hogy végre nem volt semmi vitatható bírói ítélet!!!

hellan (törölt) 2012.10.21. 15:30:30

Fogtam a fejem már mikor tegnap Pogba is gólt szerzett, hogy a csatáraink mennyire meddőek, de hát Matritól mit várhatnánk. Gio és Pirlo a házi gólkirály 3-3 góllal.
Marottának egy feladata van januárra és a nyárra megtalálni azt a személyt, aki már jelenleg üsse kő járjon csak 5-6 gólnál.

Kuri 2012.10.21. 15:50:47

@hellan: az a baj, hogy már kb vagy két nyár óta ez az egy feladata lenne Beppe-nek...

Rivendell 2012.10.21. 19:41:21

igazából most érett meg a keret arra,hogy tényleg csak 1 tehetséges csatár hiányzik,mert minden poszton van szinte 2 azonos tudású játékos..nyáron elérték azt,hogy a cserék is szinte tökéletes beugrók legyenek..Armero télen és nyárra csak akkor kell csatáron kívül más,ha pl Lichti megy,vagy hasonló,de minden játékosunk olyan árfekvésben van már,hogy helyettesre nem is kéne kipótolni a vételi árat

hellan (törölt) 2012.10.21. 21:33:29

@Kuri: Én inkább ezt az idei nyár fő feladatának mondtam volna, az ezt megelőzőben még nem feltétlenül.

@Rivendell: Ennyi. Legyen tehetséges, rutinos akárki csak termelje és ne Seba álljon 8 meccs után 3 góllal a házi góllövőlista élén. Nem várhatjuk el a középpályától h fejenként 10 gólt termeljenek...

babo410 2012.10.21. 21:40:34

@hellan: Pedig szerintem, ha kell a kp fogja termelni a gólokat. Amúgy Gio nagyon jól játszik, már csak a kapura lövéseken kéne javítania, és nagyon jó kis csatár lenne. Matrinak kellene még formába lendülnie (nem tudom mi történt vele január környékén, de azóta nem megy neki), és lenne két nagyon jó csatárunk. Szerintem, ha januárig formába lendülnének ők ketten, nem kéne januárban minden áron csatárt hoznunk. Maradhatna ez a feladat nyárra, amikor nagyobb valószínűséggel találnánk olyat aki nem csak ideig óráig képes jól játszani. És valszeg nyáron több pénz is fog erre rendelkezésre állni. És csak az esetleges fizetési igények állhatnak majd az utunkba. Télen meg kérdés kit fognak elengedni. Még Llorente-t se biztos.

hellan (törölt) 2012.10.21. 21:50:19

@babo410: Matrit el kell zavarni, amerre érjük nyáron már a megfelelő helyre került volna a Milanban, ahol Pazzini helyett ugyanezt tudta volna nyújtani és még pénzt is kaptunk volna érte.
Jelenleg két jó csatárunk van Mirko és Seba. Q középszer, Matri annak a legalja, Bendtnerről nem tudok véleményt írni.

babo410 2012.10.21. 22:16:11

@hellan: De mikor összehozta a 9 gólt, és kettesével lődözte a 2010-11-es szezonban, hogy éltette mindenki,. Most meg egy nulla? Csak egyszerűen nincs formában. Szerintem ha formába lendülne januárig, akkor meg kell tartani. És van rá esély, ha kap játéklehetőséget. Szerintem kéne adni neki a kisebb csapatok ellen.

Goku06 2012.10.21. 22:21:00

Giovinco egyébként nagyon jól játszik mostanában, viszont amiben javulnia kell, az az hogy nincs meg benn az a gyilkos faktor mint ami a nagy játékosokban megvan.. jelenleg a jó játékos kategóriába van, és előtte a lépcsőfok a klasszis kategóriához..
a válogatott szünet előtti meccsen, és tegnap is ugyanúgy játszott.. jó volt, hajtott, küzdött, de nem akart összejönni neki a gól vagy a gólpassz. pedig az ilyen meccseken, ahol meg kell szenvedni a győzelemért, kellenek a klasszis megmozdulások amik elhozzák a 3 pontot.. A Siena ellen is a csapat egyik legjobbja volt, de csak nem akarta beverni egyik helyzetét sem, vagy belövetni egy gólt valakivel.. ebben az egy dologban kell fejlődnie

Cannavaro 2012.10.21. 23:47:31

@babo410: @Goku06: chiellini is nagyon jól játszott, csak a kapura lövésén kéne javítani... hiába játszik jól egy csatár,(egyébként tényleg jól játszott!)ha nem rúg gólt!! az a dolga, nem a jó játék! gio egy visszavont csatárnak tényleg jó, de nincs gólvágó!! sosem lesz teljes a csapat, míg ezt a posztot nem oldjuk meg!! matri meg elég lehetőséget kapott egy év alatt!! és ha lehet egyre rosszabb!! persze, hogy éltette mindenki mikor szórta a gólokat!! de már nem, pedig neki is az lenne a dolga!!

Goku06 2012.10.22. 19:56:40

@juve1986: ezt a Giovincos kommentemet csak és kizárólag az ő teljesítményének leírására írtam, függetlenül más csatároktól..
kell érkeznie egy komoly csatárnak hamarosan.. télen valószínűleg nem jön senki, de nyáron már jönnie kell..
amit írtam az csak arról szólt hogy alakulgat a srác, de még nem az igazi, és ezen kellene javulnia nagyon..
olyan csatár kell aki egymaga eldöntögeti majd a meccseket, ha szarul megy a többieknek, ez az amiben eddig Gionak és Vucinicnek is problémái vannak (más kérdés hogy a Llorente, Huntelaar, Berbatov-féléknek sem biztos hogy menne ez.. Dzekonak már inkább)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása