A Juve megszerezné Williant

Úgy tűnik a Tottenham Hotspur élénken érdeklődik a Sahtar Donyeck brazil irányítója, Willian iránt. Ami azonban ennél is érdekesebb, hogy a TalkSPORT szerint a Juventus van "pole pozícióban" a fiatal játékosért, és a Spursnek az Öreg Hölggyel kell megmérkőznie ebben a csatában.

Willian_Sahtar.jpgA 24 éves brazil értékét 25 millió fontra taksálják, de az ukránok abban reménykednek, hogy 30 millió körüli összeget is elkérhetnek érte. A kétszeres válogatott irányító nagy népszerűségnek és elismerésnek örvend a Donbass Arenában, 2007-ben 12 millió fontért vásárolták őt meg a Corinthians együttesétől.

Mivel a csapat konstans bejut a BL főtáblájára, Williannek nem egyszer volt lehetősége megmutatni kvalitásait, legutóbb épp a Juve kárára, hiszen nem kis fejtörést okozott a zebrák védősorának a héten. Ezen felbuzdulva az olaszok rögtön a mérkőzés után fel is vették a kapcsolatot az ukránokkal.

A Spurs pedig valószínűleg túlteszi magát a nyári történteken és teljes gőzzel azon lesz, hogy újra megpróbálja megszerezni a brazilt. Tudniillik már szemet vetettek a brazilra korábban is, de akkor a 11,8 millió fontos ajánlat elutasításra került a Sahtar részéről, Willian pedig nem repesett az örömtől, hogy csak a Tottenham érdeklődött felőle.

"A Chelsea megpróbált leigazolni, most pedig a Tottenham Hotspur... ezért újra át kell gondolnom a helyzetemet." - mondta akkor csalódottan Willian.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr524819833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zrinyisz 2012.10.04. 14:18:01

Meg kell szerezni!!!

babo410 2012.10.04. 14:22:24

Egy középpályás? Nálunk ki helyett játszana? Vagy majd csatárt faragunk belőle? Érdekes. Kp-s nem hiszem, hogy érkezne 25-30millió fontért. 30 millió font az 37 millió euró. Ha nyáron csatárra nem adtunk ki 30 millát (mondjuk az is lehet, hogy kadtuk volna, csak akire kiadtunk volna, azt nem adták el), akkor egy kp-re igen? És a kp-nken van gond? Nem! Szerintem csak fejben kell rendbe tenni a csapatot, és a kp jó. Inkább csatárt kéne venni.

juventino92 2012.10.04. 14:22:42

Remélem nem sak meccs után megindult az újságírók fantáziája, mert rá tényleg jó lenne beáldozni pénzt...Llorentét elhozni télen potom pénzért és kész is vagyunk...
Előre tolnám éknek Vuci mellé mer egyébként bal szélső az eredeti posztja ahol már ottvan Asamoah, de amit láttam ellenünk sztem hátravont ékként is megállná helyét

Lord Viktor 2012.10.04. 14:26:15

Csak én olvastam elsőre a Sahtar otthonát Dumbass Arénának? :D

babo410 2012.10.04. 14:27:59

@babo410: Habár szívesen látnám én is, csak ki helyett játszana a kp-n? 10 kp-sünk van, abból csak Padoin lóg nagyon ki, tehát nem tudom ki helyére férne be?

Majki4 2012.10.04. 14:47:27

Valószínüleg Marrotta kiad majd érte 30 misit...

@Lord Viktor: nem xD

Alex880219 2012.10.04. 15:21:06

Teljesen felesleges lenne megszerezni, mert ugyan az a betegsége lenne, mint Giovinconak. Egy kis csapatban kiemelkedik és sokat járatják rá a labdát, de a Juventusba beleszürkülne. Egyébként pedig valóban drága is lenne és van is elég középpályásunk. (Azt már csak zárójelben jegyezném meg, hogy ha annyira jó lenne, akkor a Chelsea megszerezhette volna, mert ott még keret is lett volna rá, már ha ez a hír nem kacsa)

juve28adam 2012.10.04. 17:22:32

Újságírói pletyka... semmi több....

AveJuve 2012.10.04. 19:16:09

"ugyan az a betegsége lenne, mint Giovinconak. Egy kis csapatban kiemelkedik "

1. A Shakhtar nem kis csapat.
2. Honnan veszed te ezt? Mi vagy te jós? Mert nem játszott még igazán nagy csapatban csak az Ukránoknál mega válogatottban
3. Giovinco a házigólkirály.

Alex880219 2012.10.05. 11:57:15

1. Lehet, hogy túlzás kis csapatnak nevezni a Shakhtart, de én úgy gondolom, hogy a Juventusnál gyengébb (bár ezen a meccsen most az ellenkezője látszott) és már most is kiváló középpályásaink vannak, ahonnan nem emelkedne ki annyira, mint jelenlegi csapatából.
2. Nem vagyok jós, csak leírtam a véleményemet, ha jós lennék már nem itt tartanék :)
3. Nagyon örülök a 3 góljának, de ettől függetlenül a Parmában szerintem jobban játszott. Bízom benne, hogy jobban érvényesülni fog nálunk is, mert ennél én többet várok Tőle.

Asvééd 2012.10.05. 13:31:09

Nekem is tetszett, hülyét csinált mindenkiből.Jahhh, meg a képen ez nem is ő!:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása