Juventus - Roma 4-1

Úgy tűnik, a firenzei készenléti üzemmódnak mégiscsak volt értelme, a Juventus ugyanis kiváló játékkal porrá alázta az AS Romát a tegnap esti mérkőzésen.

20120929 Juventus v Roma 03.jpgA Roma elleni mérkőzés mindig is rangadónak számított, de a csapat élére újonnan kinevezett Zeman már jó előre megfűszerezte a találkozót. A szakember híres a Juventus elleni lejáratókampányairól, nyilatkozataiban sem kíméli a Bianconerit, emiatt a fekete-fehér szurkolókat is folyamatosan hangolja önmaga és aktuális egyesülete ellen.

Mirko Vučinić egykori klubjával nézett szembe, de a kezdőbe bekerült az idén még kevés lehetőséget kapó De Ceglie, Cáceres és Matri is. A Farkasokhoz visszatért sérüléséből Pablo Osvaldo, mellette Totti és Lamela alkották a támadótriót.

Az első lehetőség az Öreg Hölgy előtt adódott: Cáceres lapos passzára Matri és Marchisio is érkezett, de egyikük sem tudott beleérni a játékszerbe.

Nem sokkal később a Juventus jutott egy vitatható szabadrúgáshoz. A lehetőséggel Andrea Pirlo kiválóan élt: laposan lőtte el a sorfal mellett, és ezzel megszerezte csapatának a vezetést. 1-0

Pár perc múlva Leandro Castán ért kézzel a labdához saját tizenhatosán belül, így a Zebrák tizenegyeshez jutottak. Vidal magabiztosan lőtte Stekelenburg kapujába a golyót. 2-0

A tizenegyes után a római alakulatnak is volt egy aprócska helyzete, de az eredményjelző változatlan maradt.

Harminc másodperccel később azonban Matri ugrott ki a védőfalból kiváló ütemmel, mellel levette Vidal passzát, majd kapura lőtt. A holland kapusnak sikerült beleérnie a lövésbe, de a labda így is a gólvonalon belül kötött ki. 3-0

20120930 Juventus v Roma 01.jpgEzután Juventus-helyzetek sorozata következett, a Farkasok eszeveszetten próbáltak érvényesülni a pályán. A csapatok 3-0-val mentek az öltözőbe.

A második félidő is torinói fölényt hozott, a Romának azonban sikerült szépítenie. Bonucci feltartotta Destrót a tizenhatoson belül, a bíró tizenegyest ítélt. Osvaldo berúgta. 3-1

Az eredményen az utolsó módosítást a második félidőben beálló Sebastian Giovinco végezte. A középső védő Barzagli magabiztosan indult meg saját térfeléről, lefutott minden a közelébe kerülő római játékost, remek ütemben passzolt az apró támadónak, Giovinco pedig egy testcsel után belőtte csapatának a negyedik gólt. Végeredmény: 4-1

Csapatok:

Juventus: Buffon; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Cáceres, Vidal, Pirlo, Marchisio (Asamoah 76), De Ceglie (Pogba 84); Matri (Giovinco 76), Vučinić
 
Roma: Stekelenburg; Taddei, Burdisso, Castán, Balzaretti (Marquinhos 34); Tachtsidis (Perrotta 64), Florenzi, De Rossi; Lamela, Osvaldo, Totti (Destro 64)
 
Játékvezető: Rizzoli

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr864810950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harka1976 2012.09.30. 10:30:29

A Tegnap esti meccs igenis megmutatta hogy ki is a regnáló BAJNOK!
Nem volt a Romának egy percig se esélye!
Remélem ugyanigy fogunk játszani a BL-meccsen is!
Forza Juve!

babo410 2012.09.30. 11:09:01

Nagyon szép volt! Még sok ilyet! És ha kérhetem Ferrarat, ma is segítsen nekünk! A Napoli ellen játszanak, és nem bánnám, ha legalább nem engedné őket nagyon nyerni, ha nem is tudnak ők nyerni. Nagy segítség lenne. Kedden is így játszunk, akkor nem lesz gond. Csak félek az ukránok nem fogják ilyen könnyen adni a bőrüket. A Chelsea meg tuti nyer, Mert ők a dánok ellen nyomulnak. Mondjuk nem bánnám, ha elcsesznék, és x-elnének! :D

Victor90 2012.09.30. 11:15:41

A Roma örülhet,hogy nem kapott 6-7 gólt.Mert ugyebár a 4 gólon kívül,még volt 3 kapufánk is.Nekünk itt a Serie A-ba nincs ellenfelünk.Nálam a tegnapi meccs legjobbja Marchisio volt.

juve28adam 2012.09.30. 11:17:58

@Victor90: "Nálam a tegnapi meccs legjobbja Marchisio volt. " +1
Szerintem is zseniálisat játszott Marci.

RuidaRobert 2012.09.30. 11:28:15

Tegnap olvastam a kommentek között, hogy Gio gólörömét majmolásnak tartják.

Most őszintén, mit vártok egy olyan játékostól, aki a Juventusnál nevelkedett, kit "utánozzon", ki legyen a példaképe akitől ellesi a dolgokat?:D

Amúgy nagyon jól játszottunk, mindenki. De ezt a meccset nem szimplán a Juve nyerte meg, a Roma vesztette el, az öngyilkos taktikával. Már a meccs előtt számítani lehetett, hogy a védekezésük egyenlő lesz a 0-val.

babo410 2012.09.30. 11:29:36

@juve28adam: Most nem kellett védekezőbb, labdatartásra épülő kp. Ilyenkor szokott Marchisio megvillanni. Mert alapesetben Marcinak is a labdatartás a szerepe. Láttuk mi van ha helyette, vagy Vidal helyett Giaccherini játszik? Nincs a kp-n stabilitás, mert védekezésben gyenge. Tegnap kellett volna játszania. Nem tudok kiemelni senkit a tegnapi meccsről, aki a legjobbnak neveznék, mert olyan jók voltunk. Grat a csapatnak. És hatalmas köszönet Zdeněk Zemannak! Nagy volt az arc, nagy lett a pofáraesés. Lehúzta a nagy pofája! XD
www.youtube.com/watch?v=7LPnFBXsqPI&feature=g-all-u

supicool 2012.09.30. 13:21:29

Aki ismer tudja, hogy nem a szívem csücske Marchisio, de nálam is Ő volt tegnap a meccs embere, Vucinic előtt.

Cannavaro 2012.09.30. 13:41:56

a legjobb szerintem is marchisio volt, a leggyengébb meg, szerintem caceres!! ő még nem nyerte vissza, a régi formáját!! nem játszott rosszul, de ő volt a leggyengébb!!!

Goku06 2012.09.30. 14:03:59

ukránok elleni meccsen nyernünk kell, aztán a hétvégi meccset erőből kell lehozni, akár tartalékolva is.. és utána jöhet a szünet, kicsit lehet pihenni egy-két játékosnak... nemtom Chile, Svájc, Ghána ki ellen játszik majd azon a héten, meg hogy nekik is 2 meccsük lesz mint az olaszoknak, de nem bánnám ha Chile és Ghána csak 1et játszana :D
meg a legfontosabb, Pirlonak pihennie kell az örmények ellen! :S bár nem tartom valószínűnek hogy az olasz válogatottnál akárkit is érdekelne hogy egy fáradt játékost küldenek vissza a Juvéhoz :S
szünet után pedig le kell rázni a Napolit magunkról, idegenben úgyis gyengék, úgyhogy legyőzzük őket

ZenTech 2012.09.30. 16:20:16

Nagyon élvezetes meccs volt, nagy grat a fiúknak.
Elképesztő különbség volt a két csapat között. Ez a Roma piszkosul gyenge. Nem sok jót jósolok nekik, eszméletlenül szervezetlenek. Mennyit is számít egy normális edző. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása