Szeretett csapatunk végre visszatért a jól megérdemelt helyére - két év után ismét pályára léphetett a Bajnokok Ligájában. Az európai menetelés  első próbatétele a Stamford Bridge-i megmérettetés volt, melyen a Zebrák becsületesen helyt álltak, és elraboltak egy pontot a címvédő Chelsea-től. A tovább után a mérkőzés taktikai elemzését olvashatjátok.

Az első félidő

Oscar két perc leforgása alatt szerzett csapatának kétgólos előnyt az első félidőben, de a Juventusnak sikerült talpra állnia Vidal és Quagliarella góljaival.

Di Matteo 4-2-3-1-es formációban küldte pályára fiait, a kezdő egyetlen meglepetése a fiatal brazil, Oscar volt, aki Matát szorította ki a csapatból, helyén a bal szélen Hazard játszott. Antonio Conte a szokásos 3-5-2-es felállást választotta, a tizenegy fős névsorban nem tartózkodott meglepetésember.

A középpálya

A Kékek legfontosabb taktikai eleme leginkább Pirlo semlegesítésében merült ki. A feladat Oscarra hárult, aki rendszeresen visszalépett a karmesterrel, ezzel kevés teret engedve neki, a támadásoknál pedig azonnal megjátszhatóvá tette magát. A középpályás harc kimerült az előre felrajzolható Pirlo-Oscar, Vidal-Lampard, Marchisio-Mikel párosításokkal.

Legfőbb erősségek

A mérkőzés legtöbb eseménye meglepő módon nem a középpályán folyt. Mindkét csapatnak akadtak szabad emberei. A Chelsea szélső védői rendszeresen megjátszhatóak voltak, de a londoniak ezt nem használták ki megfelelő mértékben - Ivanovic egyébként sem a technikai képzettségéről híres. Talán attól félt a Chelsea, hogy a pálya széthúzásával túl sok teret adhat a középen aktívan legelésző Vucinic-Giovinco párosnak.

A Juventus háromtagú védősora  az egész mérkőzés alatt emberelőnyben volt a fickándozásáról híres Fernando Torresszel szemben, aki ezúttal nem jelentett túl nagy veszélyt az ellenfél kapurjára, mindössze egyszer sikerült lőnie a meccs alatt. A hátsó 3 az 1 ellen felállás az Öreg Hölgy labdakihozatalait is megkönnyítette, hiszen a spanyol center nem tudott egyszerre nyomást gyakorolni mind a három védőre. Amíg Oscar Pirlo nyakán loholt, addig a Zebrák Pirlo mögül indították a támadásokat, nem egyszer felfutottak a labdával vagy előreívelték azt.

A Juventus támadásai

A Juve intelligensen építette fel a támadásait, az első félidőben kétszer veszélyeztettek igazán. A legnagyobb nehézséget Marchisio balról való betörései jelentették a Chelsea számára. Claudio Vidal előtt, Mikel mögött helyezkedett, és jól használta ki a londoni védők kötött pozícióját, akik emiatt nem tudták lekövetni a középpályás mozgását.

Giovinco és Vucinic jó csapatot alkotott elöl. Vucinic elkérte a labdákat, Giovinco pedig igyekezett helyet találni az őrzői között. Próbálták elcsalni a védőket a helyükről, a mögöttük keletkezett űrt pedig kihasználni. A Chelsea-nek idén először nem sikerült igazán ennyire feltolt védelemmel játszania.

Az első három gól ezekből az elemekből keletkezett. Nem a taktikának köszönhető találatok voltak, inkább csak szerencsés vagy jól eltalált lövések voltak, bár Pirlo túlságosan nagy teret hagyott Oscarnak a két lövésénél, gondolván, hogy majd a védők semlegesítik a játékost.

A második félidő

A taktikai elemek a második félidőre érintetlenek maradtak, a mérkőzés azonban továbbra is élvezetes volt. Mindkét csapat posztra cserélte be a játékosokat, egyetlen kivétellel: Bertrand Ramires helyett érkezett, és a bal szélre húzódott, Hazard pedig átment a jobb oldalra. A többi csere nem sokat változtatott a meccs összképén, ennek ellenére elmondható, hogy a 2-1-nél beállított Quagliarella és Isla összességében támadóbb felfogást képviselnek, mint az általuk váltott Giovinco és Lichtsteiner.

A Chelsea a megszokottnál védekezőbb és türelmesebb szellemben játszott. A 4-2-3-1 inkább 4-4-1-1-nek látszott, próbálták birtokolni a labdát, és nem fejjel előre betörni a torinói falat, a Juventus azonban energetikusabbnak bizonyult. A második félidőben Cole és Ivanovic már nem játszott annyira szabadon, köszönhetően Marchisio, Vidal, és a két szélső, Lichtsteiner és Asamoah nyomásának, akik ezúttal feljebb helyezkedtek, így könnyedén tudtak labdákat szerezni. Ez még inkább megnehezítette a Chelsea dolgát a labdatartást illetően, de Di Matteo meglepő módon nem hozott be középre védekező szellemű játékost. Oriel Romeu pályára sem lépett, pedig helyet kaphatott volna a védelem előtt, hogy növelje a létszámot a középpályán, ehelyett Hazard végigjátszotta a mérkőzést.

Mikel nagyon pontatlanul játszott a második félidőben; sem a hosszú, sem a rövid indításai nem találtak gazdára. A 82%-os passzpontossága nem nevezhető katasztrofálisnak, de figyelembe véve, hogy a legfőbb feladata megtartani a labdát és lassítani a játékot, nem is zseniális mutató. Quagliarella góljánál ő vesztette el a labdát, de ez a hanyagsága az egész mérkőzésen érzékelhető volt. Ha összehasonlítjuk a vele szembe álló Marchisioval, akkor még inkább kijönnek a meccsen elszenvedett hiányosságai.

Az utolsó gól a Chelsea rossz lestaktikájából következett, ha úgy tetszik, a Juventus jó támadó taktikájából: amíg Vucinic magára húzta Luizt, Terry rosszul lépett ki a védősorból, a helyén meginduló Quagliarella pedig értékesítette a helyzetet.

Összegzés

Bár a Chelsea uralta inkább a mérkőzést, a Juventus jobban kihasználta az előnyeit. A két szabadon maradt londoni szélső védő nem volt hatással a csapat játékára, a Bianconeri viszont két dolgot is jól csinált: folyamatosan létszámfölényben voltak Fernando Torresszel szemben, így veszélyesen tudták kihozni a labdákat a kapu elől, valamint rendszeresen megkeverték a Chelsea védősorát és bejátszották a labdát az üres területekre.

Egyik edző sem nyúlt bele szignifikánsan a taktikába. A Juventus elképzelései igazolást nyertek, Di Matteonak viszont erélyesebben kellett volna változtatnia a győzelem érdekében.

forrás: zonalmarking