Alessandro Del Pierót a tegnapi nap folyamán hivatalosan is bemutatták Ausztrália legnagyobb városában, Sydney-ben.
Az olasz támadó 19 évnyi szolgálat után hagyta el az Öreg Hölgyet, és a nyarát új csapat keresésével töltötte. Del Piero a tegnapi sajtókonferencián elárulta, Ausztráliát megfelelő folytatásnak véli a karrierje szempontjából.
“Ez egy különleges nap számomra” - kezdte a mondandóját a Juventus legendája. - “Örömmel jelenthetem be, hogy a következő két évben ausztrál leszek. A csodálatos kalandokért igazoltam Sydney-be. Ennél megfelelőbb végállomást nem is kívánhatnék magamnak.
Nagyon köszönöm az összes utánam érdeklődő csapatnak. Nem számítottam az ideigazolásomra, de arra sem, hogy ennyi csapat fog érdeklődni irántam. Nem akarom megnevezni őket, de köszönöm az olaszoknak, és az összes többinek a világ minden tájáról.
Nem akartam másik olasz egyesületbe szerződni, mert ellenfeleknek érzem őket, és nem gondolom, hogy helyes tett lett volna. Jó érzés volt, hogy annyian érdeklődtek, volt néhány meglepetés is. Liverpool? Ők is tettek ajánlatot, de másra volt szükségem.
Rengeteg érzés kavarog bennem, mind azért szorít, hogy elkezdődhessen ez a kaland. A Sydney-projektben megvan minden. Valami újat szerettem volna átélni. Ez a tökéletes város számomra. Sokat hallottam az ausztrál bajnokságról, de jó lesz felfedezni új dolgokat. A tervünk közös együttműködést igényel én, a klub és az ausztrál futball között. Mindenki hozzá akar tenni valamit, ezért bármi megtörténhet. Rengeteg ötletünk van.
Azért jöttem Ausztráliába, hogy gólokat rúgjak, és győzzek, valamint népszerűsítsem a játékot. Teltházas stadionokban szeretnék játszani, hogy az ausztrálok és az itt élő olaszok is élvezhessék a játékot és lássák, ahogy a színvonal emelkedik. Az utazásom ma kezdődik, és erős érzelmekkel tölt el. Korábban ritkán váltottam klubot, ezért ez egy fontos döntés a számomra. Kilométerekben számolva távol van az otthonomtól, de közel a terveimhez és a filozófiámhoz. A csapat nyerni akar, a versenyszellem pedig fontos számomra, mert még mindig 100%-os játékosnak érzem magam.
Elhagyom a csapatot, ahol 19 évig játszottam, de továbbra is szurkolok nekik több ezer okból kifolyólag. A Juventus iránti szeretetem nem ér véget ma, ahogy akkor sem ért véget, mikor megtudtam, hogy nem játszhatok többé a színeikben, mert rengeteget és még annál is többet adtam a csapatnak. Az utolsó idényem volt a legbonyolultabb, de főszerepet játszottam, és nyertem is, ahogy korábban több éven keresztül.
Nem tudom, hogy a Juventus vagy a játékosok döntöttek-e úgy, hogy nem adják oda a 10-es mezt senkinek.
Készen fogok állni, a személyi edzőm is velem jön. Keményen dolgoztam egész nyáron."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zuluJ 2012.09.06. 16:25:13
m.martin91 2012.09.06. 16:51:55
Tehát akkor nem rajta múlott a szerződése meghosszabbítása...