Siena: "Megegyeztünk Bendtnerrel"

Marotta ott folytatta, ahol abbahagyta: miután magára haragította a Fiorentina csapatát azzal, hogy Berbatovot fél órára elhappolta a Violák elől, a Sienától a koppenhágai csatárt csábította el.

Bendtner Nicklas_dán válogatott.jpg"Lehetetlen üzletnek tűnt, de már megvolt a megegyezés köztünk, az Arsenal és a játékos között" - nyilatkozta a Siena sportigazgatója, Stefano Antonelli.

"Álomnak tűnt, volt egy pont, amikor elhittük, hogy sikerül leigazolnunk. Aztán jött a Juve, és az érdeklődésük megváltoztatta a helyzetet.

Bár a Siena lemaradt a támadóról, Antonelli dicséri a játékost a hozzáállása miatt.

"Miután beszélt a Juventusszal, tiszteletből felhívta az elnököt, Mezzaromát. Ő is, és az ügynöke is megfelelően viselkedtek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr384743494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabuero 2012.08.31. 14:05:00

Na szep :D Marotta egy Hazardot is elhappolhatott volna :DDD

m.martin91 2012.08.31. 14:12:25

Hát ez hihetetlen. Ez a nagyképű barom majdnem lesüllyedt a Siena szintjére, de Marotta jött, látott és győzött. Biztosan nehéz üzlet volt, Marottának is meg kellett szenvednie, hogy meggyőzze a dánt, hogy inkább hozzánk igazoljon, s ne a Siena-hoz. Még szerencse, hogy egy ilyen ismert ill. elismert sportigazgatónk van, mert különben lehet, hogy nem is jött volna létre az üzlet. Bárki nem lett volna képes lehajrázni a Siena-t, ehhez Marotta kellett. Bendtner pedig ennek hatására elkérte a 10-es mezt.

juve28adam 2012.08.31. 14:13:58

Őszintén sajnálom a Siena-t ... Azért ahhoz kellett teljesítmény ,hogy elhappoljuk előlük :DD
(mondjuk a colos tudta hol a helye és még egy kiesőjelölthöz is elment volna, de jött Marotta és tarolt)

TeOmo (törölt) 2012.08.31. 14:24:04

Minden rémálmom valóra vált ezzel a sráccal, be is fejezem a méltatását, nem érdemes karaktert pazarolni rá. Nincs a Földön olyan játékos, akit nem láttam volna szívesebben kedvenc csapatom mezében. Nincs, Marotta elérte, hogy utálnom kell egy Juve játékost, sose bocsátom meg neki. Persze ez az én gondom, bajom, de micsoda baj, mekkora tragédia!!!

tsatsee 2012.08.31. 14:34:46

Vicc ami itt megy. Azt hiszem ezt a fórumot elhagyom. És mi lesz ha 15 gólt lő a szezonban.

Könyörgöm ne szidjuk már szegény srácot, anélkül, hogy láttuk volna játszani Juventus mezben.

Apuleius 2012.08.31. 14:45:03

@tsatsee:
Egyelőre aligha kell tartani ettől az eshetőségtől. Térjünk vissza rá, ha már 10 gólnál jár. Tekintve, hogy eddigi pályafutása során egy esetlen ekelábúnak tűnt, elhanyagolható esélyt látok arra, hogy éppen a Juventus-ban táltosodjon meg. El nem tudom képzelni, hogy egyesek miért gondolják, hogy máshol leszerepelt, nyilvánvalóan nem megfelelő minőségű játékosok majd pont nálunk válnak be.

Amúgy szerintem nem kellenek az ilyen teátrális megnyilvánulások, nem muszáj mindenkivel egyetérteni, nem muszáj minden kommentet végigolvasni. Talán azért bocsánatos bűnnek minősül, ha nem tapsol mindenki középszerű, vagy még azt a szintet sem elérő játékosok érkezésekor.

Gigi1 2012.08.31. 15:01:58

Most mi van a kedvencemmel,Iaquinta-val? Egy kis lehetőséget kapna,lehet,hogy hozná azt a szintet,amikor idejött.
Nagyon bírtam azt a játékost,most nem tudom,hogy sérült-e,de egy kis edzés és kész.

Amúgy leigazolhattuk volna Del Piero-t sztárcsatárnak.Ha már szabadúszó volt.:)

regularjohn 2012.08.31. 15:13:44

@BigP8613: @m.martin91: gratulálok a hozzállásotokhoz, igazán bölcs és példamutatóak vagytok! és ezzel be is fejeztem a személyeskedést, amiért ezúton is bocs mindenkitől.

ON: érdekes. elvileg a siena mi fiókcsapatunk, még a címerük is majdnem olyan, mint a korábbi juve címer, szóval ne pampogjanak. amúgy nem tom mi van a háttérben, de mintha eléggé pofátlanul viselkedtünk volna... ami persze a siena esetében pont nem érdekel, de a fiorral nem kellett volna összerúgni a port, mert mégis csak lehet onnan igazolni (bár mondjuk amúgy szép dolog az ősi ellenség orra alá borsot törni!)

bendtnernek pedig adjuk meg az esély, ha már így alakult, még az is lehet, hogy beválik.

Apuleius 2012.08.31. 15:17:07

@regularjohn:
Valahol (talán Football Italia-n, már nem emlékszem), olvastam a Siena illetékesének nyilatkozatát, s a Bendtner ügy látszólag nem szült konfliktust a két csapat között, s semmi sértettségnek nem adtak hangot.

Lakatos Di Natale 2012.08.31. 15:22:34

Barátkozzunk szépen a névvel, a sztárcsatár igazolással: Niclas Bendtner...:):):):)

regularjohn 2012.08.31. 15:28:29

@Apuleius: mertek volna felszólalni... :)
@m.martin91: nagyon szívesen!

Arnijuve 2012.08.31. 16:02:15

nekem mindegy hogy honnan jött meg hogyan. csak legyen meg a gólok száma(legalább 15) és onnastól nekem a leszarom kategória hogy hogy hívják meg milyen nemzetiségű vagy hogy épp a fior vagy a siena vagy a szolnok orra elől hoztuk e el.....

@tsatsee : Ez egy fórum ezért nem kötelező olvasni mások hozzászólását és nem kötelező válaszolni a kérdésekre sem....lehet szörnyülközni hogy néha mi megy itt ...de felesleges! mindenkinek van egy stílusa. van akié irritálóbb van akié nem...

dferi90 2012.08.31. 16:07:42

Ti nem tudtok semminek sem örülni?Legalább kezd bővülni a csapatunk,akik idén a kupában játszhatnak,meg télen 1-2 barátságos meccsen,így a fix kezdőjeink nem sérülnek meg.

my name is csuma 2012.08.31. 16:46:37

Bendtner ezen cikkben olvasott viselkedése teljes mértékben ellentmond az eddigi információimnak. Én úgy hallottam, hogy egy nagypofájú pöcs, aki Ibra/RvP szintű játékosnak érzi magát.

Mondjuk attól nem igazán tartok, hogy nálunk a Juvénal is úgy viselkedhet, mint az Ágyusoknál. Angliában sok a nagypofájú segg, ami elsősorban a beáramló külföldieknek köszönhető, ill. annak, hogy ott hagyománya van a focisták magánéletét a címlapokra vinni..és talán a klubvezetések szigora sem akkora. Ráadásul Conte sem olyan edzőnek tűnik, aki tűri a fegyelmezetlenséget. Szal egy szó, mint száz, szerintem nálunk nagyobb esélyjel megembereli magát, mint Londonban.

Marottának pedig óriási szerepe lehet abban, hogy végül a Siena helyett nálunk kötött ki. Hiszen köztudott, hogy a játékosok a sportigazgató személye szerint választanak csapatot. A lényeg, hogy híres, elismert, jóképű, nagy faszú, karakán ember legyen. A szerződés pénzügyi oldala, illetve az adott klubban potenciálisan elérhető címek és a velük járó dicsőség már nem tényező. Ronaldo is csak Jorge Valdano két szép szeméért váltott klubbot 2009 nyarán...

Csucsukaaa 2012.08.31. 17:01:43

Bendtner:SS vegyes érzéseim vannak vele, fiatal és azért nem egy Carroll:D:D pláne így h kölcsönben és még ha termel is rendesen 5 ért megvehetjük de sztárigazolásnak nevezni kész vicc:D Nagyon szorítok h Llorrentere lecsapjunk még a végén:/

pirmat111 2012.08.31. 17:16:00

Apuleius@: "Tekintve, hogy eddigi pályafutása során egy esetlen ekelábúnak tűnt"

Esetleg én vagy te vagyunk esetlen ekelábúak, de azért egy válogatott EB-résztvevő játékosról ez nagyon durva kijelentés.

A teátrális hozzászólásokról meg ennyit:

"Ez a nagyképű barom majdnem lesüllyedt a Siena szintjére, de Marotta jött, látott és győzött"
"Minden rémálmom valóra vált ezzel a sráccal"
"eddigi pályafutása során egy esetlen ekelábúnak"

Forza Juve

Apuleius 2012.08.31. 17:45:41

@pirmat111:
Hogy te kit nevezel esetlen falábúnak, az engem speciel abszolúte nem érdekel. Én Bendtner annak látom, s így nyilvánvalóan nem tartom "durva kijelentésnek" mindezt. Az értékes stilisztikai tanácsokat nagyon szépen köszönöm, de a jövőben kérlek tartózkodj tőlük. Legalábbis ami az én kommentjeimhez fűzött esetleges kommentárjaidat illeti. Előre is mélységesen köszönöm!

Úgy tűnik a teátrális szó jelentése nem egészen tiszta számodra. Értelmező szótár, T betű.

babo410 2012.08.31. 18:46:05

Bendtner hivatalos. Sajnos. Nem erre vártunk, de bízok benne, hogy megint egy olyan játékos jön, akiben nem nagyon hiszünk, azt ránk cáfol. Marotta hozott már pár ilyet. Pirlo, Barzagli, Pepe, Bonucci, Quagliarella, Matri (ő is jó játékos, csak vissza kéne rázódjon a régi formájába. Bízom benne, h nem lesz Amauri kettő!), stb, és a többség a mercato végén lett kihúzva a kalapból. Remélem Bendtner is ilyen lesz. Mekkora pofáraesés lenne az Arsenalnak, ha 5 millás kivásárlási árral kölcsönbe adna nekünk egy legalább 15 millát érő játékost. :D Mondjuk ha már itt van, én minimum egy olyat elvárok tőle, amit Q a sérülése előtt mutatott, vagy Matri mikor idejött.

Drughi Di Bianconeri 2012.08.31. 18:53:17

@babo410: hihetetlen vagy...téged nem lehet komolyan venni,mint ahogy Marottát sem !

pirmat111 2012.08.31. 21:09:56

@Apuleius: ki a jó isten vagy te, hogy a kommentedhez nem lehet akármilyen értelemben hozzászolni. "Nyilvánvalóan" a te véleményed a mérvadó és ezt ne is kérdőjrlezze meg senki. "Nyilvánvalóan" te már több klubnál töltöttél be vezető poziciót, így a kritikád és észrevételeleid teljes mérvadóak és nyilvánvalóak. Nyilvánvalóan egy beképzelt p.cs vagy. Remélem nem kell az értelmező kéziszótár a középső betű kitalálásához :-)

Apuleius 2012.08.31. 21:39:35

@pirmat111: Szánalmas kis bohóc vagy. Visszakérdezhetnék, hogy hát és te bizony ki a halál vagy, hogy elkezdesz kioktatni másokat? A jövőben tartózkodj a kioktató hangnemtől, vagy ne csodálkozz, ha leiskoláznak. Te kötsz bele másba, majd csodálkozol ha visszavágnak. Jaj te kis szegény! Részemről lezárva, alkalmatlan vagy a vitára. A kisebbségi kompexusod egyébként maximálisan jogos. Próbálj meg együtt élni vele, egyebet úgysem tehetsz.

pirmat111 2012.08.31. 21:53:01

Eleve már a bejegyzést elkészítő személy vicces, hiszen jobban hisz a Fiorentinának, mint a "kedvenc" csapata igazgatójának. Ti nem Juve drukkerek vagytok, hanem egy panaszkodó mindenkit és minden döntést fikázó társaság. Remélem nem örültetek együtt a Juve szurkolóival a bajnoki címnek, hiszen a tavalyi szezon előtt id minden döntést és igazolást lefikáztatok és zs megoldásoztatok. Aztán lám egy veretlen olasz bajnok lett ebből a csapatból. Mondjuk ez idén is jó előjelnek néz ki, ti fikáztok ők meg bajnokok lesznek és a bl-ben is a lehető legtovább menetelnek.

Forza Juve!!

pirmat111 2012.08.31. 21:59:02

@Apuleius: Nem én kezdtem a kioktatást. Én csak megjegyeztem, hogy szerintem durva egy ilyen játékost lefalábúzni. A kioktató te vagy megspékelve azzal, hogy jössz itt mindenféle kisebbségi komplexussal, bár fogalmad nincs mire alapozd. Én is befejeztem, nem érdemes rád több bejegyzést pazarolni.

kda75 2012.08.31. 22:04:00

Ez a mercato akkor lett volna okés,ha Marottát leigazolja a Sampdoria....

Shankin 2012.08.31. 22:24:06

@pirmat111: Ne te mond meg ki a Juve drukker és ki nem.

Apuleius 2012.08.31. 22:32:07

@pirmat111:
A megnyilvánulásaidra alapozom, nem másra, hozzáteszem nem alaptalanul, ezzel te magad is tisztában vagy. Hozzászólni más kommentjéhez önmagában teljesen rendben van, ám nem mindegy milyen stílusban teszed mindezt. Amit kifogásolsz, részemről reakció volt csupán. Nagy örömmel csevegnék még veled, csak az van, hogy mérhetetlenül eluntalak. De most tényleg.

devil-z 2012.08.31. 22:36:07

barmotta hozza a szokásos formáját, amíg ez a szarkupac nálunk tevékenykedik senki se reméljen sztárigazolást - fogalmazzunk inkább úgy, hogy Juventushoz illő személyt a támadósorba.

Volt itt Džeko-tól kezdve Agüero-ig mindenki, aztán ilyen bendtner féle senkikre csapunk le, ezzel le van tudva minden.

Megint lesz egy jó csapatunk csak éppen gólt nem tud lőni senki, rettegj BL!

pirmat111 2012.08.31. 23:28:06

@Apuleius: jó, hogy te tudod én mivel vagyok tisztában és mivel nem magammal kapcsolatban. Úgy látom nem csak átigazolási guru, de egy pszichológus is elveszett benned. Mondjuk a nagyképű kioktató stílusod lezárva azzal, hogy unlak (ez a legegyszerűbb) passzol is valamelyikhez.
De hogy lásd képes vagyok a stílusomon változtatni: Kedves Apuleius, te kit igazoltál volna Bendtner helyett Marotta helyében?

hellan (törölt) 2012.08.31. 23:32:05

@pirmat111: @Apuleius:
Semmi sértegetés, személyeskedés egymás között a jövőben első és egyben utolsó figyelmeztetés!
Ez egy blog, ahol azért vagyunk h megbeszéljük, megvitassuk a véleményünket stb. a józan ész határain belül és nem egymásnak nekiesve. ;)

Apuleius 2012.08.31. 23:43:03

@hellan:
A személyeskedés személyeskedést szül, sajnos ez így működik, s így is fog működni. Tiszteletben tartom moderátori álláspontodat, s tégy belátásod szerint. Részemről vállalom a következményeket.

tsatsee 2012.09.01. 09:38:01

Azért a fikázókat megkérdezném,hogy kit hoztak volna 20 millió euróbol 4 milliós fizetési sapkával.

2012.09.01. 09:47:31

@tsatsee: Immobilét! Ingyen visszhoztuk volna és már többet értünk volna vele mint Bendtnerrel!

tsatsee 2012.09.01. 09:54:11

Tehát nem ér meg 1,5 millió plusz kiadást (ugye ez nem teljesen igaz, mert ebből le kéne vonni Immobile fizetését), egy olyan csatár, akinek nemzetközi tapasztalati vannak(BL, EB, VB), egy olyan játékossal szemben, aki csak a Seria B-ben bizonyított. Bizonyítson Immobile a Seria A-ban, és akkor talán lehet vele számolni.

2012.09.01. 10:07:50

@tsatsee: Bizony! Akkor mondjak mást? Drogba, vagy Mandzukic (tudom a Bayernbe ment), Lewandowski ,de Barrios is jobb lenne Bendtnernél, vagy Giroud. de ha rajtam múlt volna akkor Immobile (is) jött volna...

2012.09.01. 10:08:19

@tsatsee: Genoában az első meccsén gólt lőtt.

tsatsee 2012.09.01. 11:48:36

Matri is golt lott nalunk az elso meccsen most megis rossz.

Akiket felsoroltal semmivel sem jobbak mint Bendtner.

Legalabb 5 meccs bizalmat hadd kapjon azt ha nem valik be akkor lehet szidni, de addig megalapozatlan.

juventino92 2012.09.01. 12:06:07

Énis mostmár inkább adok neki pár forduló esélyt reménykedem benne hogy nálunk megtalálja a számításait és csak egy későn érő játékosról beszéltünk csak eddig aki a Juvénál kihozza magából a maxot

Tony. 2012.09.01. 13:28:54

@tsatsee: "Akiket felsoroltal semmivel sem jobbak mint Bendtner."

Ember, te melyik bolygó labdarúgását követed?

BigP8613 2012.09.01. 14:43:54

Latom mar egy sima elkoszones is "szemelyeskedesnek" minosul...

Amugy lathato es erezheto h mennyire egy kritikan aluli mercatot zartunk megint,mivel eddig volt 1, max 2 negativ pesszimista (Mmartin,Tony) ember,erre most a blogolok kb 70%-a hasonlo elkeseredett hangsulyt vett fel. Talan nem veletlenul. El lehetne rajta gondolkozni, h mi valtotta ki ezt a hangulatvaltozast. Ajanlom ezt mindenki figyelmebe aki mostanaban onkentes erkolcs csoszi munkat vegez es oktat ki hogyan szurkoljon es nyilvanitson velemenyt. Termeszetesen most nem a moderatorokra gondolok,hanem a semmibol elotunt optimizmus huszarokra.

pirmat111 2012.09.01. 16:00:53

@BigP8613: ja a tavalyi mercato is kritikán aluli volt. Nyertük is a bajnokságot veretlenül. Minden okunk megvan a pesszimizmusra...
Az idei mercatot meg majd december környékén szerintem ráérünk kritizálni.

tsatsee 2012.09.01. 16:16:25

A tavalyi "F" opciós Vucinic színt vitt a játékunkba ha kedve van,de gólokat ő sem termelt pedig akkor is volt lázadás.Most meg sokan oda vannak érte.

my name is csuma 2012.09.01. 17:50:14

@BigP8613: biztos ismered a csordaszellem nevezetű jelenséget, ami az egész emberi faj jellemzője. Na ez véleményem szerint a cyber világban is ugyan úgy működik, mint a valóban, ezért semmi csodálkozni való nincs abban, hogy a kommentelő nép a "hangadók" álláspontját követi. Ez tök természetes. Viszont erre alapozni egy érvet elég gyenge dolog. Attól nem lesz valós valami mert egy random többség úgy gondolja...(szvsz sőt..)

Egy mercato is akkor lesz csak szar, ha a vásárolt játékosok szarul teljesítenek, nem tesznek hozzá az eredményekhez, vagyis hasztalannak bizonyulnak. Ebben az esetben a költségek valóban meghaladják a hasznokat. Illetve akkor beszélhetünk még eredménytelenségről, ha az alternatív lehetőségek közül nem a legnagyobb hasznosságút választjuk/valósítjuk meg.

A legjobb tudomásom szerint a fentiek közül egyikről sincs szó, mivel a szezon csak most kezdődött, ergo az új játékosok nem bizonyíthattak, illetve bizonyos transzferek sem a szándék hiányában, hanem a pénz hiányában futottak zátonyra, vagyis nem a működés hibádzik, csupán korlátainkba ütköztünk.

Én sem örülök, hogy végül csatárposztra csak egy Bendtner jött, de képes vagyok belátni, hogy jelenleg pénzügyileg erre futotta.

Drughi Di Bianconeri 2012.09.01. 18:12:48

@my name is csuma: Erre nem mondok semmi...csak annyit,hogy Vialli - Ravanelli , Del Piero - Trezeguet után, tiszta szánalom a Giovinco - Bendtner kettős, és akkor még finoman fogalmaztam.Azzal meg ne jöjjön már a sok hurrá - optimista naiv srác, hogy "majd meglátjátok..." stb féle botorságokkal.Bendtnert volt elég időnk megismerni,az alapján semmi jóra nem számíthatunk.

my name is csuma 2012.09.01. 18:44:54

@Drughi Di Bianconeri: ez tök irreleváns. A klub jelenleg nincs se abban az anyagi helyzetben, sem abban a futball világban betöltött pozícióban, hogy a világ legszűkebb elitjéhez tartozó csatársorral rendelkezzen. De ezt gondolom Te is tudod, csak az ember könnyen elfelejti a tényeket, amikor egy állásponthoz ennyire ragaszkodik. Inkább azt nézd meg, hogy az elmúlt években kik voltak az első számú csatáraink (Amauri, Jaki, Matri, Borriello, Vucinic), mert hozzájuk van értelme hasonlítani a Bendtner-Gio párost (mellesleg Vuni lesz a kezdő..). Amúgy meg nem vagyok se optimista, se naiv, realista/pozitivista beállítottságúnak tekintem magam, azzal foglalkozom és azt mondom ami van, és szerintem ezt egészen jól csinálom. Arról pedig egy árva szót sem írtam, hogy Bendtner ilyen vagy olyan jó lesz..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása