Marotta: "Conte győzelme volt"

A Juventus sportigazgatója, Giuseppe Marotta szerint a szombati Szuperkupa győzelem elsősorban Conte érdeme.

Marotta Giuseppe_napszemüveg.jpegAntonio Conte a Napoli elleni 4-2-re végződő mérkőzés alatt a lelátón foglalt helyet tíz hónapos eltiltása miatt, posztját a kispadon Massimo Carrera vette át. A csapat a Mesternek ajánlja a győzelmet.

"Ez Conte győzelme, hiszen ő hozta ki a csapatból ezt a kifogástalan teljesítményt. A játékosok is neki ajánlják a sikert" - nyilatkozta Marotta.

A mérkőzés alatt a nápolyiak nem tudtak uralkodni az őket felemésztő feszültségen, így két játékost, Goran Pandevet és Juan Camilo Zúñigát is leküldte a játékvezető. A Napoli játékosai a mérkőzés után tüntetőleg levonultak a pályáról, és nem voltak hajlandóak kifáradni az átadó ünnepségre.

"Csak azt tudom, hogy Aurelio De Laurentis nem volt hajlandó részt venni a ceremónián."

"Megérdemelt Juventus győzelem született. Hat játékvezető is volt a pályán, ennél több szem nehezen figyelhette volna az eseményeket. Egyedül a tizenegyesben kételkedem, de a többi ítélet jogosnak tűnt. Mi sem panaszkodtunk a Kupadöntőben, mikor Marchisio ellen követtek el szabálytalanságot a tizenhatoson belül."

Beppe Marotta az átigazolási szezon előttünk álló részéről is ejtett még néhány szót.

"A top játékos megfogalmazás elég tág fogalom. Minek nevezné Kwadwo Asamoah-t, aki szerzett ma egy nagyszerű gólt? Vagy éppen Andrea Pirlót, Mirko Vučinićet vagy Sebastian Giovincót? Szemmel tartjuk a játékospiacot, de az biztos, hogy ez a csapat megérdemelten nyert bajnokságot és Szuperkupát."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr104708470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovta23 2012.08.12. 20:54:17

Az biztos, hogy Pazziniben ne gondolkodj mert ő nem top játékos.

Tony. 2012.08.12. 21:06:16

Hozz egy csatárt maki, ne magyarázz!

babo0410 2012.08.13. 00:29:31

Mondjuk okosan nyilatkozik. Nem akarja a játékosokat lelombozni, mert nyilván ő is tudja, hogy kit nevezünk klasszis támadónak. Na az hiányzik nagyon. És bízom benne, hogy aug 31-e után már nem fog!

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2012.08.13. 13:35:06

" ez a csapat megérdemelten nyert bajnokságot és Szuperkupát.""
vagyis ez a csapat kész van? nem mondta egy szóval sem,hogy kell még valaki,hoz még valakit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása