Sikerre éhesen

A Juventus 8-as számát viselő középpályása magabiztosan készül a Napoli elleni Szuperkupadöntőre, és úgy véli, a fogadási botrány nem vonja el a csapat figyelmét.

Claudio Marchisio_gól.jpg

Marchisio szerint a Juventus címvédőként idén is a bajnokesélyesek között foglal helyet, és szeretnék már augusztus 11-én elkezdeni a trófeák gyűjtögetését.

"Meg kell mutatnunk a Szuperkupán, hogy erősebbek vagyunk a Napolinál. Az első trófeánkért fogunk küzdeni, úgy kell játszanunk, ahogy a bajnoki címvédőkhöz illik. A Juventus mindig sikerre éhes."

A középpályás erős csapatnak tartja a nápolyiakat, de optimistán tekint a szombati döntőre.

"A Napoli rengeteget fejlődött az utóbbi időkben, és most is remek igazolásokat hajtottak végre. Ennek ellenére azt is tudják, hogy szombaton nehéz mérkőzés vár rájuk egy olyan csapat ellen, amely mindig a győzelemre hajt."

Claudio az Olaszországban burjánzó fogadási botrányról is szót ejtett, de úgy véli, hogy a tárgyalóteremben történő események nem zavarják meg a csapatot a felkészülésben.

"Csak a mérkőzésre gondolunk, s Conte kizárólagos összpontosítása nagy hatással van ránk. Az Scomessopoli eseményei nincsenek ránk hatással, legfeljebb még inkább motiválnak minket."

A Bianconeri Asamoah és Isla leigazolásával növelte a versenyhelyzetet a középpályán, de ez nem zavarja Marchisiót.

"Kellett az új lendület. A klub remek igazolásokat hajtott végre Asamoah és Isla leigazolásával, ők ketten hozzájárultak az Udinese mostani sikereihez is. Di Natale folyton dicsérte Asamoaht, amikor a válogatottban beszélgettünk. Asa egy nagyszerű ember, univerzális és precíz futballista. Conte kipróbálta már a középpálya közepén, de a szélen is jól teljesít."

A nyáron visszatért a csapathoz az a Sebastian Giovinco is, aki Marchisióval együtt nevelkedett a Juventus ifiakadémiáján.

"Giovinco várakozásaimnak megfelelően azonnal beilleszkedett a csapatba. Sokat fejlődött, az utóbbi két évben a Parmában megmutatta, mire képes. Együtt voltunk a válogatottban, aztán a vakáció ideje alatt, és tudom, hogy itt is le akarja tenni a névjegyét."

Az Öreg Hölgy játékosai fantasztikus élményekkel gazdagodnak a pekingi tartózkodásuk ideje alatt. Marchisio szerint ez a Juventus világban elfoglalt helyét is jól mutatja.

"Ez annak a jele, hogy milyen fontos csapat a Juventus világszerte. Sokat köszönhetünk a kínai szurkolóknak, akik mindenhova követnek minket, és autogramért várakoznak a szálloda előtt. A spanyol és az angol bajnokság népszerűbb itt, de az olasz sem marad el tőlük, amit a mi BL-részvételünk is bizonyít.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr134703470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása