Bár a Juventus még mindig a bajnoki címet ünnepli, már készülnek a jövő évre, és a Bajnokok Ligájára is.
"Semmit nem aludtam, hatalmas az eufória. Hihetetlen sikert értünk el, olyat, amire senki nem számított az év elején." - mondta Marotta a Sky Sport Italiának.
"Rengeteg alkotóelemnek kellett összhangban működnie, hogy ez az álom valóra váljon. Antonio Conte szerepe meghatározó fontosságú volt, ő hozta kik a legjobbat a rendelkezésére bocsátott forrásokból."
"Ami az átigazolásokat illeti, fontos kihangsúlyozni, hogy a Scudetto a nagyszerű csapatnak köszönhető, nem sztárocskáknak. Szeretnénk ezt az egyensúlyt továbbra is fenntartani, de ezzel együtt javítanunk kell a keret minőségén."
"Folyamatosan top játékosok érkezéséről beszélnek velünk kapcsolatban, de a technika nem elég, ugyanilyen fontos a személyiség is. Nem szeretnénk lerombolni, amit idén felépítettünk. Remek csapatunk van, a játékosok soha nem adják fel, és mindig keményen dolgoznak."
"Nincs szükségünk rossz fiúkra."
A Juventust az utóbbi időben többször is kapcsolatba hozták Robin Van Persie-vel, és Marotta nem is tagadta a klub érdeklődését.
"A legjobb játékosok között van, de a szerződése még egy évig érvényes az Arsenallal. Így jelenleg csak a véleményemet mondhatom el róla. Nem szeretek egyébként a kiszemeltjeinkről beszélni, mert nem fair a klubjukkal és a játékosokkal szemben sem."
"Borriello megvásárlására június 20-án jár le az opciós jogunk, így még van időnk átbeszélni a dolgokat. Az elején voltak gondjai, de az utóbbi időben nagy segítségünkre volt, és Conte is mindig elismerően beszélt róla."
Eljero Elia a holland médiának nyilatkozva nemrég arról beszélt, hogy szeretne távozni a Juventustól, mivel idén alig kapott játéklehetőséget.
"Furcsán hangozhat, de Eliának szüksége volt erre az évre az alkalmazkodáshoz. A Serie A teljesen más, mint a Bundesliga, és most már ő is tudja, hogy itt teljesen más felfogásban kell játszani."
"Világos, hogy folyamatos játéklehetőségre van szüksége, és mi boldogan segítünk ebben a játékosainknak. A Coppa Italia döntőjéig azonban biztosan nem fogunk tárgyalni egymással."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.