Borriello: "Mindent Contének köszönhetek"

Marco Borriello köszöni Antonio Conténak a belé vetett bizalmat. A csatár a télen csatlakozott az Öreg Hölgyhöz kölcsönben, és csak most a hétközi fordulóban sikerült megszereznie első találatát a Juve színeiben. Természetesen a pontosság jegyében illik megjegyezni, hogy ez a gól jelentette a három pontot a torinóiaknak.

Marco Borriello"Mindent Conténak köszönhetek. A fizikai kondícióm nem volt éppen megfelelő, amikor megérkeztem, de most már rendben vagyok és bizonyítani akarok."

"Addig is élvezem, hogy egy olyan fantasztikus csapat része lehetek, akik mindig is szerettek engem. Az, ahogyan a végén engem ünnepeltek, melegséggel töltötte el a szívemet."

Borriello gólja eget rengetően fontos volt a Juventusnak, mivel így meg tudták tartani hárompontos előnyüket a szintén soványka egygólos győzelmet arató Milan előtt.

"Túl korai még ünnepelni. Most a Novara ellen kell pályára lépnünk egy igen nehéz mérkőzésen. Éppen most verték meg a Laziót, így valószínűleg nem lesznek motiválatlanok."

A középcsatár hozzátette, hogy gólja nem csak klubja bajnoki esélyei miatt volt fontos.

"A gólt Andrea Fortunatonak ajánlom." - mondta Borriello, aki így emlékszik a 17 éve betegségben elhunyt Juve-védőről.

"Tudtam, hogy gólt szerezhetek, ezt mondtam is a csapattársaimnak a kispadon. De ez most nem az ünneplés ideje, hiszen következik a Novara." - zárta mondandóját a boldog támadó.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr694655286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2012.04.27. 11:09:16

Forza! Még legalább 4 gólt idén légyszíves! :) Forza! :)

Bianco 2012.04.27. 11:30:33

Sebaj, támadjanak! Legalább nem pajszerrel kell feszegetni a védelmüket. Ez mindenféleképp pozitív, hogy a Novara bent szeretne maradni és győzni szeretnének...ez lesz a vesztük! (a védelem kapott gól nélkül hozza úgy is a meccset)

Ismeretlen_122894 2012.04.27. 12:46:29

ha másért nem is, ezért a gólért megérte kölcsön venni. és azért bori is jól járt, könnyen lehet, hogy 1 gól/szezonnal bajnok lehet... (és eszembejut szegény toni, aki tavaly azért igazolt ide, mert a juveval akart bajnoki címet nyerni, mint példaképe r.baggio)

Tony 2012.04.27. 12:48:47

Meglepő lenne, ha Borriello képes lenne még betalálni, de ha ez kell a bajnoki címhez tegye meg a legjobbkor. Egyébként tényleg elképesztő, hogy micsoda csapatszellemet épített ki Conte. Megfigyelhető, hogy 1-1 "mérföldkőnél" vagy fontos találatnál hogy ünneplik a társak az adott játékost. Még a csereék is berohannak hozzá, ha lehet.

Marchisio 2012.04.27. 12:50:04

Igen a Novarrát verni kell. Bár életet mentett a gólja, de remélem azért nem marad jövőre...

Ismeretlen_201466 2012.04.27. 16:59:11

Nyugodtan rugdalj még pár gólt, szerintem Marotta és Conte is rég eldöntötte, hogy nem tartanak itt. SZép és fontos gólt lőtt, de engem akkor sem fog meggyőzni ha a következő 4 meccsen 20 gólt rúg. Menjen szépen vissza Genovába, az az ő csapata.

Ismeretlen_197458 2012.04.27. 18:22:15

Megtartani nem fogjuk, mert egy klasszis csatárt akarnak idehozni, és lehet mellé, ha Drogba ingyen lesz, még ő is jön. Ingyen jó lenne, és Marotta szereti is az ingyen játékosokat. Őt is szerethetné ingyen. Borriello meg kb egy Genoaban lehetne jó csatár, de itt nem!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása