A harmadik csillag már provokáció

A FIGC alelnöke, Demetrio Albertini figyelmeztette a Juventust, hogy ha megnyeri a bajnokságot, ne viselkedjen úgy, mintha harminc bajnoki címe lenne, mivel az már a  provokáció határát súrolja.

JuventusA Bianconeri jó úton halad az újabb bajnoki cím felé, ehhez azonban ma mindenképpen le kell gyűrnie a Cesenát. A csapat ugyan a 30. bajnoki elsőségét ünnepelhetné, de hivatalosan csak a 28. lesz, mivel a 2004 és 2006 közöttieket elvették a Calciopoli botrány miatt.

A Juve már korábban többször is kijelentette, hogy nem ért egyet a döntéssel és a következő Scudetto után felvarrják a 30. címet jelképező harmadik csillagot is a mezükre.

"A sportbíróság szabályai és ítéletei arra hivatottak, hogy szabályozzanak a különböző helyzetekben. Nem szeretnék állást foglalni arról, hogy mi helyes vagy mi nem, de megjegyezném, hogy Ben Johnson olimpiai aranyérmét is vissza kellett adnia, miután megbukott a drogteszten."

"A harmadik csillag felvarrása a mezre csupán provokáció lenne. Bárki olyan mezt visel, amilyet csak akar, de a Scudetto és a Coppa Italia jelvényei kizárólag az aktuális elsőknek jár." - fejezte be Albertini.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr294655278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2012.04.25. 15:20:08

Fent lesz a 3.(és remélhetőleg a 4.) csillag (is)!!! Punk-tum!!! :DDD Kakilni le mindenkit....ennyi :)

Ismeretlen_108746 2012.04.25. 15:27:45

Nem kérdés, hogy ha behúzzuk a bajnokságot, a klub úgy dönt majd, hogy felkerül a mezre a harmadik csillag.

Ismeretlen_147985 2012.04.25. 15:30:12

Nem Albertini fogja megmondani, hogy hány csillag lesz a Juventus mezén. Ha megnyerjük a bajnokságot, akkor azt úgy kell kezelni, mintha az a 30. bajnoki címünk lenne, azaz fel kell rakni a harmadik csillagot. Ha pedig a kupát is megnyerjük, akkor a negyediket is. Egyébként is, ha jól tudom, senki sem szabályozhatja, hogy az adott csapat mezén hány csillag szerepeljen. Ha 64 vagy 128 csillagot rakunk föl, ahhoz sincs senkinek semmi köze.

bianconero97 2012.04.25. 15:43:58

Ezt nyugodtan kikérhetjük magunknak. Egyébként ez a demetrio albertini nem ugyanaz, mint az ex-milanos demetrio albertini?! :) Mert akkor méginkább felháborító, hogy belepofázik a mások dolgába.

Ismeretlen_108746 2012.04.25. 15:46:46

@bianconero97: De, ugyanarról az Albertini-ről van szó, aki pillanatnyilag a FIGC alelnöke (lásd feljebb), így maga a "belepofázás" érthető. Más kérdés, hogy menjen a picsába, s fent lesz az a harmadik csillag a Juventus mezén :-)

bianconero97 2012.04.25. 15:56:26

Köszi azt vágtam, hogy ő a FIGC alelnöke, azt nem tudtam, hogy megegyezik-e az úriember a milános DA-vel, mert az nem derül ki a cikkből! ;) De most már tiszta, bár valahol olvastam hogy korábban lemondott... Na mindegy, ahogy írod is, menjen a picsába! :D

hurbinyek 2012.04.25. 16:01:57

Ha nem varrjuk fel, kvázi elismerjük a bűnösségünket...FORZA JUVE!!!

mjz. 2012.04.25. 16:03:39

es nem jogtalanul vettek el! mit kepzelnek meg meddig lehet minket alazni? ha megvan a kupa is az kulon helyre kerulne

FJ 2012.04.25. 16:03:49

Albertini meg beveheti az összes Juventusos farkát :D Az aktuális első varrhatja fel. Hát az a Juventus lesz Romás barátom :D

MdewC 2012.04.25. 16:05:23

Forza! Teljesen egyértelmű, hogy a Juventus a 30. bajnoki címét nyerné ebben az esetben. Számomra amellett, hogy hivatalosan is elvették a címeket, az a legszomorúbb, hogy szinte csak minket bűntettek. Ez nem normális dolog. Ezért megértem, ha felkerül a 3. csillag is, viszont a legboldogabb akkor lennék, ha most megnyerjük az idei bajnokságot és az elkövetkezendő kettőt. Így még egy utolsó csicskának sem lesz joga beleszólni és megkérdőjelezni az abszolút Olasz Királyt! (Egyébként már most sem!) Most összegezve az a véleményem, hogy aminek jövőre ott kell lennie a két arany csillag mellett, az az ezüst csillag. Ez lenne az igazi alázása a Milánóiaknak. Forza!

FJ 2012.04.25. 16:06:43

Hoppá nem is Rómás hanem milános :D Benéztem kicsit :D Akkor meg még inkább kussoljon

juvebt 2012.04.25. 16:07:23

Csak fogja be a pofajat azok után hogy, a botrány kirobbanásakor csak bűnbak kérés volt! Semmi nem számított csak, hogy 6 hét alatt lezárják az egészet.

MdewC 2012.04.25. 16:07:39

Forza! Úgy értem, ha az ezüst után felkerül 3 év múlva a következő arany csillag is. Hajrá! :)

Ismeretlen_108746 2012.04.25. 16:15:21

Nem tudja valaki, hogy egyébként hol tart a Juventus óvásának és kártérítési követelésének ügye?

Diego2889 2012.04.25. 16:19:31

jó h az idegenbeli mezünkről nem akarják leszedni azt a baszott nagy csillagot :DDDDDD

mJz 2012.04.25. 17:04:14

Diego2889: Jogos... nem is kell vele foglalkozni...ha meglesz az 1. hely fent lesz a csillag...ha megvana kupa is akkor az ezüst is felkerül a másik oldalra

ricmond98 2012.04.25. 17:04:26

nem tudjátok véeltlenül hol közvetítik?

Del piero 2012.04.25. 17:08:13

Sziasztok!Nem tudjátok hogy hol közvetitik a mai mérkőzést?

Ismeretlen_197458 2012.04.25. 17:08:14

a meccset a livefootball.ws oldalon meg lehet találni kiváló minőségben Sopcast kell hozzá, de nem akad, és TV minőség, sőt szokott HD link is lenni.

Ismeretlen_197458 2012.04.25. 17:12:15

Ja elfelejtettem, hogy mi provokálunk? Kapja be! És az nem provokáció volt, hogy elvették a címünket, majd odaadták az internek, úgy, hogy ők még jobban csaltak, de érdekes mód szinte csak rólunk kerültek elő bizonyítékok? És az tisztességes volt, hogy először a 3. osztályba akartak kizárni, majd enyhítették 2. osztályra, olyan ponthátránnyal, hogy nem tudtunk volna feljutni (hála ég aztán enyhítették)? Érdekes egyébként addig senkinek semmi baja nem volt velünk, míg nem volt egyértelmű, hogy bajnokok leszünk!

Ismeretlen_122894 2012.04.25. 17:16:26

a figc maffia ismét beakaszt, persze mondjuk ők nem is képviselhetnének más álláspontot, hiszen az ő döntésük volt a bajnoki címek elvétele. talán azért ügyesebb lett volna nem egy ex-milan-ikonnal közöltetni a hírt, így még jobban felb@sz a dolog mindenkit. annyira bosszantó ez az egész. mi provokálunk, amikor az a milan, aki csont ugyanúgy csalt, bl-ben indulhatott, amit meg is nyert, illetve az inter, aki pont ugyanúgy csalt, még egy bajnoki címet is kapott, és 3-4 évre gyakorlatilag akkora előnyt szerzett, hogy vetélytársa sem akadt. és az időzítés is érdekes, még meg sem nyertük a bajnokságot, de már azzal van a figc elfoglalva, hogy minket miért lehet b@szogatni... conte bunda para, 3 csillag vita, érdeklődéssel várom, hogy miféle piti ügy jön még milánóból (vagy inkább helyesen mordorból?), ami a mi megzavarásunkra irányul. szánalmas egy bagázs, tisztességgel elismerni a más sikerét nem lehet? szerintem egyébként fent lesz a 3 csillag, a figc meg bek@phatja.

Ismeretlen_108746 2012.04.25. 17:17:59

A mai kezdő és cserepad: Juventus: Buffon; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Caceres, Vidal, Pirlo, Marchisio, De Ceglie; Matri, Vucinic. Subs: Storari, Lichtsteiner, Padoin, Marrone, Giaccherini, Borriello, Del Piero.

Ismeretlen_122894 2012.04.25. 17:18:00

addig fogalmaztam, amíg babo rövidebben összefoglalta a mondandóm lényegét :)

mJz 2012.04.25. 17:22:46

lecophatnak mind... tényleg érdekesek az időzítések...ki akarnak billenteni ezekkel a baromságokkal.

Adamus19870127 2012.04.25. 17:38:28

Helló! Valaki nem tud egy linket ahol élőben lehet nézni a meccset?

mJz 2012.04.25. 17:39:08

olvass fentebb

Ismeretlen_197458 2012.04.25. 17:39:35

@regularjohn elolvasva amit írtál kb uazt írtuk le! :D

Maydone 2012.04.25. 17:41:23

Adamus19870127 Itt a link => http://www.livefootballol.com/streaming/serie-a/week-33-cesena-juventus-25-04-2012.html

Juventino 2012.04.25. 17:54:05

Gyönyörű,nem mondom... Mostanában PS1-en az UEFA Champion League '99-2000-el játszom és mindig a Milannal vagyok,de ettől a pillanattól kezdve Albertini nem kap majd helyet a kezdőmben.Jó lesz oda Tonetto is.:P

mJz 2012.04.25. 17:55:26

Juventino...az kemény..miért nincs benne a juventus?

Ismeretlen_180654 2012.04.25. 17:56:47

köszi @babo0410: király vagy!

Laci78 2012.04.25. 18:20:27

3. csillagról csak annyit, hogy annyit ér amennyit fizettek érte. Merda csalójuve.!!! Forza INTER. HA AZ ÉN CSAPATOM TENNE ILYET SOSEM VENNÉM MEG ÉS FEL AZT A MEZT!!! De egy szar juvés bármit megtehet, gerinctelen féreg mind, mint a csapatuk !

Ismeretlen_177028 2012.04.25. 18:31:42

@Laci78: mit kell trollkodni itt, elfogytak az emberek a sinteres fórumon, hogy visszakerült a bagázsotok a helyére?

dragotin 2012.04.25. 18:34:30

Laci78 a te szégyencsapatod is benne volt,de keményen! És még valami:takarodj a szar csicska Sinternácis oldalra azt ott firkáljál te csöves!

Juventino 2012.04.25. 18:54:41

@mJz Akkor nem jutott be a Juve,pedig rengeteg jó játékosunk volt.Csakhogy párat említsek: Zidane,Davids,Del Piero és Pippo. Úgy van benne a Juve a játékban,hogy a 98-as csapat,de mivel az nem aktuális,így nem választom őket.Nem szeretek a múltbeli csapatok közül választani,pedig még a 73-as csapatunk is benne van capello-val.)

Laci78 2012.04.25. 20:13:40

Nem büntették meg a csapatom. Tehát nem CSALÓ !!! a PROVOKÁCIÓ MEG A FOSCSALÓK DOLGA, A SEGGETEKRE KÉNE VARNI A CSILLAGOT, JOBB HA TI SZARJÁTOK LE, ARRA JÓ. Tudjátok mit varjatok rá még 2-őt, lényegtelen. Veszek egy foscsaló mezt és kitörlöm vele a seggem, végül is erre való. Nemzebra van a címeretekben hanem egy szamár, ostoba csacsi. Ez itt egy WC és nekem szarnom kellett, SCUSI.!

Ismeretlen_177028 2012.04.25. 20:43:22

@Laci78: úgy látom a 78 a neved mögött nem a születési évszámod, hanem az IQ-d (mínuszban). Aki ismeri a Calciopoli történetét és ráadásul sinteres az nem ugat, hanem csendben marad. Azokat a címeket a Juventus nyerte a PÁLYÁN, akkora pontelőnnyel, hogy azt nem lehet bírók nyakába varrni. Nem mellesleg, Moggi nem vett meg bírókat, és egy meccsről se derült ki, hogy manipulálták. Szóval menj vissza oda ahonnan jöttél és keseregj azon, hogy visszakerült a csapatod a helyére és hogy nem nyertek semmit a következő 20 évben. Takony.

Juventino 2012.04.25. 20:48:11

@Laci78 Eltevesztetted az oldal cimet! A ''foscsalokat'' inter neven keresd,ugyanis egy kalap szart nem ernek. Amugy meg mi a faszomert itt irogatsz,van a szarragoknak is foruma,nem!?

Ismeretlen_108746 2012.04.25. 20:50:49

@Laci78: Elhiszem, hogy nehéz és frusztráló mostanság Inter szurkolónak lenni, meg eleve súlyos perverzitásra, s jellemhibára utal (k., mintha valaki nekrofil vagy gerontofil lenne), de inkább szedd be a gyógyszered, vagy keress gyengéd kárpótlást a barátnőnél (esetleg barátodnál vagy kutyádnál).

Ismeretlen_174409 2012.04.25. 21:56:06

Laci78,az összes nyomorék kutya interessel együtt neked is csak azt tudom mondani,hogy te egy genetikai hulladék vagy,az emberiség szégyene!Takarodj innen vissza a putris szétalázott csapatnak nevezett tehéncsordád oldalára,sírd el a bánatod,aztán meg szarjál sünt!

Juveen 2012.04.25. 22:06:49

..és a szarás is rád jöhetne baszás közben!.

Ismeretlen_197458 2012.04.25. 22:17:28

Laci78! Te hülye vagy? Ha nem vennéd fel a csapatod mezét, ha ilyet csinálna, akkor rohadt gyorsan vedd le, mert tavaly már bizonyítva volt,m hogy a zinter jobban csalt mint a Juve! Ill azt be se tudták bizonyítani, hogy konkrétan a Juve mely meccseket vette meg, mert ilyen nem volt! Moggi is csak a bíróküldésbe tudott beleszólni, ahogy tette ezt a zinter is, akiknek a jutalma egy bajnoki cím lett a milányé meg a BL! Tehát ne Juventus mezzel töröld ki a sz.ros segged, hanem merda interrel! Az inter nagyobb mocsok! Jobban benne volt az egész bundában, érdekes mégis csak a Juve lett kizárva! És érdekes azt akartátok, hogy a 3. osztályba küldjenek, mikor ez nem jött be, jött az akkora pontlevonás, hogy lehetetlen lett volna a feljutás. De hála ég ezt is enyhítették, és a mi keretünkben volt pár csupa szív player, ők jöttek, és visszavitték a csapatot a helyére!

adams 2012.04.26. 02:50:14

Apuleius, MOst komolyan "nekrofil"-t írtál neki..?:d szted tudja mi az ?biztos vagyok benne,hogy azóta is keresi a googleban...15lehet hagyjátok rá !

Ismeretlen_181235 2012.04.26. 06:44:13

Biztos vagyok benne, hogy ha a csapat nem varrja fel a 3. csillagot, a szurkolók akkor is megteszik majd és minden azzal lesz tele.

Ismeretlen_161952 2012.04.26. 13:27:00

Laci78! Neked meg ki a pöcsöm engedte meg, hogy levedd a zacskót a fejedről??? Húzzál gnómkodni a saját hordádhoz barom...

dragotin 2012.04.26. 16:56:16

Laci78 menj vissza a sinternácionále oldalára és tőből szopd le a kutya rühes faszát te csicskageci! Én egy vettem egy Interes kabátot(nem volt juvés)és a sors fintora,hogy a madár,ami a fejem felett szállt leszarta a címert!Hát ezek után a szaros ujjaddal kend be a pofádat és húzd le magad a WC-n.

MdewC 2012.04.26. 17:33:10

Forza! Tényleg szánalmas, hogy egy senki itt osztja az észt. Nem érdemli meg a tiszteletet. Az igazi szurkolók, legalább megadják azt ellenfelüknek. L78, olyan szánalmas vagy, hogy még a csapatod sem szarna le. Juventus a király, az is volt, az is marad. Viseld el. Hajrá! :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása