A legújabb pletykák szerint Uruguayból erősítene jövőre a Juventus, hiszen a klub a liverpooli Luis Suárezt, és a Napoli támadóját, Edinson Cavanit is figyeli.
Szinte biztosra vehető, hogy a jövő évi Bajnokok Ligája indulásra a Bianconeri meg fogja erősíteni keretét, és az egyik legfőbb cél egy világklasszis támadó igazolása.
Az olasz sajtó úgy tudja, hogy a Juventus vezetősége Suárezt vagy Cavanit szeretné leginkább megszerezni.
A Tuttosport információi szerint a Bianconeri egyik sportigazgatója, Fabio Paratici már fel is vette a kapcsolatot Cavani ügynökével, Claudio Angeluccival.
A pletykák szerint a torinóiak évi 2.3 millió eurós fizetést ajánlanának a játékosnak, vagyis dupla annyit, mint amit a Napolinál jelenleg keres, klubját pedig 60 millió euró körüli összeggel igyekeznének meggyőzni.
A Juventus játékosokat is hajlandó lenne belevonni a tranzakcióba, többek között Miloš Krasić-ot és Felipe Melót, sőt a Serie B-s Pescarában kitűnően teljesítő Ciro Immobile maradék játékjogát is.
Amennyiben mégsem sikerülne megállapodni a Napolival - amire azért elég nagy esély van -, a másik kiszemelt a Liverpool csatára, Luis Suárez lenne.
Egyes feltételezések szerint az uruguayi játékos nem érzi jól magát Angliában, a csapatba sem tudott igazán beilleszkedni.
Megszerzéséhez körülbelül 30 millió euróra lenne szükség.
A problémát Suárez fizetése jelentheti, mivel nagyjából 3.5 millió eurós évi fizetést szeretne.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.