Sajtóértesülések szerint a Genoa felfigyelt a jelenleg a Juventust erősítő Emanuele Giaccherini teljesítményére és a nyáron ajánlatot tehet érte.
Giaccherini tavaly nyáron költözött Torinóba, kezdő helyet azonban nem sikerült kiharcolnia Conte csapatában. A 26 éves középpályás jelenleg a Juventus és a Cesena közös tulajdonában van, előbbi 3 millió eurót fizetett a játékos játékjogának 50%-áért.
Az Il Secolo XIX mai számában ír róla, hogy a Genoa vezetősége szívesen látná a csapatában az alacsony termetű középpályást, elvileg a Cesenával már fel is vették a kapcsolatot. Összegről az írás nem tesz említést, de az újság értesülései szerint két fiatal játékost is adnának érte, így mind Richmond Boakye (19), mind pedig Isaac Cofie (20) is Torinóba költözhetne. Mindkét játékos jelenleg a másodosztályban második helyezett Sassuolóban van kölcsönben. Boakyét egyébként már korábban is összeboronálták a Juventusszal, decemberben már több olyan cikk is napvilágot látott, melyek szerint a ghánai U21-es válogatott középpályás júniusban csatlakozik Conte csapatához.
Giaccherini eddig három gólt szerzett a Juventusban, a kupában a Bologna és a Roma ellen egyet-egyet, a bajnokságban pedig az Atalanta kapujába sikerült betalálnia.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.