Genoa - Juventus: 0-0

Annak ellenére, hogy számos helyzet adódott a Juventus játékosai számára, képtelenek voltak megszerezni a győzelmet Genoaban. Ezzel a döntetlennel 4 meccs óra nyeretlen az Öreg Hölgy.

Meccsösszefoglaló:

Remekül kezdték a csapatok a meccset. A meccskezdés 10. másodpercében Buffon-nak bravúrt kellett bemutatnia Palacio lövésénél, amire a Juventus gyorsan válaszolt, így Freynek kellett kétszer óriásit hárítania az első tíz percben.

Fél óra elteltével ismét a Genoa veszélyeztetett. Biondini keresztlabdáját Gilardino fejelte a keresztléc fölé.

A második félidőben a Juventus többször is lekoptatta a festéket a Genoa kapufájáról.

53. percben Vucinic villant. A  montenegrói csatár a bal sarokból próbálta helyezni a labdát, sajnos a labda a keresztlécen csattant. 5 perccel később a montenegrói csatár Pepe beadását fejelte a kapura, ami a jobb kapufát találta el.

60. Percben Pirlo adott be egy szabadrúgást, ami szabad utat talált Pepe-hez, viszont a szélső a kapu mellé lőtte a labdát. (Talán ez volt a Juventus legnagyobb helyzete.)

A Juventus felépítette a kellő nyomást a Genoa-val szemben, viszont a Genoa kontrákból veszélyt jelentett a Juventus kapujára.

A 64. percben Kakhaber Kaladze majdnem előnyhöz juttatta a hazaikat. (Hála égnek Buffon jól zárta a szöget, és Kaladze nem tudott kapura rúgni.)

A 78. percben Gilardino volt közel a gólszerzéshez, de a lövése ismét elkerülte a Juventus kapuját.

A meccs utolsó pillanataiban, a Genoa tizenegyest reklamált a játékvezetőnél. Marco Rossi esett a földre Pirlo becsúszása után. A visszajátszás után lehetett látni, hogy volt egy kis érintkezés a játékosok között, de a játékvezető sípja némán maradt.

Ez a döntetlen bajt hozott a Juventus-nak, mivel így már 4 pontos hátrányban van a rivális AC Milan mögött, illetve ha a Lazio megveri este a Bologna-t, akkor 2 pont lesz a különbség a két csapat közt.

Csapatértékelés a Goal.com szerint:

Buffon: 7.5

Cáceres: 6.5

De Ceglie: 7.0

Lichtsteiner: 6.5

Pepe: 6.0

Marchisio: 6.5

Pirlo: 6.5

Vidal: 5.5

Giaccherini: 6.5

Vucinic: 6.5

Matri: 6.0

Cserék:

Del Piero: 6.0

Elia: 5.5

Boriello: 6.0

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr114655129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_78587 2012.03.11. 19:53:55

Buffon és Pirlo meccsről meccsre igazolják, mekkora klasszisok. A kényszer védelemre sem lehet panasz. Cáceres volt az egyetlen pozitívuma a téli átigazolásnak. Vucinicnek idén ez volt az első értékelhető meccse (annak ellenére, hogy múltkor ő szerzett egy gólt). Marcinak és Pepének egyaránt gólra lenne már szüksége, előbbinek nagy helyzetét védték, utóbbi gólját nem adták meg. Elia (lehet persze meccshiánnyal takarni,stb), de iszonyat rosszul helyezkedett, nem hajtott igazán, szóval ennél még a rossz formában lévő Krasic is többet mutatott. Sajnos ez a legidegesítőbb döntetlen, mert múltkor egyszerűen szarok voltunk. Del Piero teljesítményét egy Juve blogon szidni nem szabad(na), pláne annak tudatában, amit tett a klubért, meg hogy utolsó hónapjait tölti itt, ráadásul most is többet ér bármelyik támadónknál technikailag. Bár akik most szidják, tavaly Buffonnál ugyanezt tették, most meg istenítik..

csuma 2012.03.11. 20:01:34

Az utóbbi időszak egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk elől. Szinte minden támadásunkban benne volt a gól. Főleg az első és utolsó 20 percben. Nagyon sajnálom, hogy a hajtás és akarat ellenére mégse sikerült nyernünk. Ami mégis öröm lehet az ürömben, hogy DC meccsről meccsre egyre jobb, és ha ez a tendencia tovább folytatódik, én eltekintenék a nyári balbekk vásárlástól. Caceres is remek teljesítményt nyújtott, nem egyszer "verte meg" egy az egyben Palacios-t vagy bárkit aki éppen rávezette a labdát. Gyors, erős, magabiztos, én szezon végén biztosan véglegesíteném. Az, hogy a Milan már 4 pontra elhúzott semmit se jelent. Szerintem a két csapat közti távolság már csak nőni fog, s nekünk inkább a mögöttünk lévőkkel kellene foglalkoznunk. Persze, próbáljunk minden meccset megnyerni, aztán a végén kiderül, hogy mire volt ez elég. Mindenesetre nekünk nem a Milanhoz kell mérni magunkat, akik a jelenlegi címvédők és BL legjobb 8-ak. Ha másodikként végzünk, az a jövő szempontjából (csapatépítés) felér egy győzelemmel!

juvebt 2012.03.11. 20:16:40

Minden szavatokkal egyet értek. Sajnos 3bol két cserélnek abszolút nincs játékban. Ez meg a veterán Del Pieron is látszik nem hogy a nulla serie A-s meccsel rendelkező Elian. Nem a bírót okolva, de hihetetlen hogy pl péntekén az internek azonnal befújták a tízig nekünk meg véletlenül sem.

Ismeretlen_128760 2012.03.11. 20:21:00

Vidal sem volt annyira rossz, a számára idegen poszton!

Ismeretlen_137164 2012.03.11. 20:44:46

hát ma is mutatkozott az hogy minden csapatrèszünkben fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel kivétel a csatàrsor! nyàron ott kell a legnagyobb erősìtés mègpedig klasszis igazolás! nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt,még a mutatott játèk nem is volt rossz,de a csatádajnk mind szar....Q.matri és vuci maradhat de kell egy klasszis befejező csatár mint van persi vagy aguero..... mindenesetre forza juventus

juvebt 2012.03.11. 20:54:14

Én ma senkit nem marasztalnék el. Pepe túl sokszor lőtte telibe vedojet, de ő is jobb volt a mostanában megszokottnál. Ha nyertünk volna most maradékoktalanul örülnék. A fiúk lelkének is jót tett volna a firenzei kirándulás előtt. Ha Conte csak egy kicsit rotalt volna, sz elmúlt két hónapban, a cserék is nagyobb hasznunkra lettek volna. Remélem jövő héten megfordul a szerencse.

Tony 2012.03.11. 20:57:41

Idén, mind a 27 meccsünket figyelembe véve a leggyengébb ellenféllel játszottunk. Azért volt sok helyzetünk és tűnt jobbnak a teljesítmény,mert a Genoa 1 kalap szarral volt egyenlő. A Fior ellen majd jön a szokásos. Tehát még ezt a minden meccsén átlagban kb 2 gólt kapott csapatot sem tudtuk legyőzni. Kínos. Falábú,ügyetlen játékosok vannak elöl és ez egyre jobban kezd kiütközni,mikor egy Giaccherini 2 méterről védő módjára felszabadítja az üres kaput. Ide is leírom amit a meccs után: Akik szidják DP-t meg Elia-t mert gyengén játszottak,gondolkodjanak már el rajta,hogy egész szezonban nem játszanak és kaptak most 10és20 percet. Mit kellett volna tenniük? Ráadásul mire bejöttek a Genoa úgy betömörült,hogy 0 terület volt.

Ismeretlen_197458 2012.03.11. 20:58:06

Az biztos, hogy előre kell egy erős csatár, jó volt a meccs, remélem ez majd gólokban is meg fog mutatkozni legközelebb. Azt azért nem jelenteném ki biztosra, hogy nőni fog a különbség a Milan és köztünk. Nem vagyunk jó passzban, de lehetünk még jók, és szerintem a Milan is fog még botlani. Még bármi lehet, ha elől összeszedjük magunkat! Remélem ennél rosszabb már nem lesz a csapat! Kár az 5 db 0-0-ért, mert ha legalább azon berugtunk volna csak 1-1 gólt, így ma is, most 15 ponttal lenne többünk, vagyis 11 ponttal mennénk a Milan előtt. Nem jobb lenne? De ha 2. helyen érünk célba, akkor se lehetünk szomorúak, max picit csalódottak. de én már csak azért is nagyon örülnék, ha a bajnoki cím mienk lenne, mert nem lenne év végén akkora pofája a Milan drukkereknek. Remélem a legjobbakat, csak így tovább, Kár a döntetlenért, lesz ez még jobb is! Pozitívum Vucinic ma jó volt, de nem esek hanyat tőle, mert ennél többre lenne szükség, legalább betalálhatna. és azért sem örülök feltétlen ennek, mert mindig az jut eszembe, mikor ő se talál be, hogy kik helyett jött. Nem legalább Rossira még 15-öt rááldozhattunk volna. De azért így se rossz. De azért jó lenne, ha tudnánk taratani a lépést a Milannal, és nem a mögöttünk lévők miatt kéne izgulnunk!

buffon91 2012.03.11. 21:48:45

Babo egy kis matek. Ha az 5 db 0-0-át megnyerjük az +10 pont és nem 15. Nem akartalak megbántani.

Ismeretlen_197458 2012.03.11. 22:20:37

@Buffon91 igazat adok neked, mert nem számoltam azt, hogy a döntetlenért kapunk 1 pontot. De akkor is, az a +10 pont, az elég lenne 2 meccses előnyhöz!

Ismeretlen_197458 2012.03.11. 22:21:37

Igaz akkor mekkora csalózás lett volna a Milan meg nem adott gólja után!

ToTTy 2012.03.11. 22:22:58

Tényleg elég jók voltunk, de a Genoa most tényleg elég gyenge teljesítménye kellett ehhez. Ne feledjük, hogy minden csapat csak annyira játszik jól, amennyire az ellenfél engedi. Egyébként a teljesítményekkel elégedett vagyok - bár Boriellót a pálya közelében sem szeretném látni - viszont még mindig hiányoztak a szélról érkező beadások (ami volt az veszélyes is volt), de csak ha egyszer pontosabbak lettünk volna elől, most 3 pontnak örülhetnénk. Sajnos a fáradság is eléggé kitűnt a második félidőben a játékosokon, sokszor csak állva vagy sétálva nézték pár méterről, hogy oldja meg a másik... Vicinic és Matri az első félidőben többen csináltak együtt, mint Vicinic Borriellóval az elmult meccsen együttvéve. Ennyit jelent egy Vucinicnek is ha van kivel játszani.

Ismeretlen_177028 2012.03.11. 22:26:27

@ToTTy: tedd hozá, hogy ma Matri volt a legrosszabb szinte nálunk, szinte momentumai sem voltak, pedig beszorítottuk a Genoát keményen.

scarmigliato 2012.03.11. 22:34:01

Kicsit lehiggadva: - Érdekes egy szezont futunk, annyi biztos. A december végén lejátszott Udinese meccs óta szerintem egyszer játszottunk igazán meggyőzően (az olasz kupát leszámítva), az Atalanta ellen. Ez nagyon kevés... Addig még ha hátrányba is kerültünk, volt tartása a csapatnak és feltudott állni, de most most már talán bevallhatjuk: egy kicsit erő felett teljesítettek akkor a fiúk az ősszel. - A 14 döntetlen durván felét simán lehetett volna hozni kicsit jobban koncentrálva, nagyobb szerencsével. - Gyakorlatilag 0 a csatárjaink teljesítménye. Nem is a csatárjaink szerzik a gólokat (kivéve Matrit aki még így is összehozott 10 gólt), már ha egyáltalán rúgunk gólt, hanem a középpályásaink vagy esetleg a védőink. - Valljuk be őszintén: tele vagyunk olyan játékosokkal akik vagy nem Juventus szintűek vagy eszméletlenül formán kívül vannak... - Remélem Chiellini és Barzagli sérülése nem komoly, mert ha igen lehúzhatjuk a rolót. - Hullámvölgyben vagyunk ez nem kétséges: 4 meccs óta nem nyertünk és ma még szerencsénk sem volt... - 4 nagyon kemény meccsünk jön, ami szerintem el is dönti a sorsunkat. Jövő héten Fiorentina idegenben, rendkívül rossz formában vannak ők is. Megint egy döntetlen szagú meccs, sajnos. Ezután 3 hazai meccs. Fogadjuk a Milánt a kupában, és az Intert meg a Nápolyt... Na itt, hogyha továbbra is így folytatjuk, elszállunk mint a győzelmi zászló. - Mindentől függetlenül meg azt hiszem, nagyon erős ez az idei mezőny, össze-vissza veri egymást mindenki, és gyakorlatilag -most a Milantól meg a Nápolytól eltekintve- egyik csapat sem nyújt meggyőzőt. - Ugyanakkor bízom, hogy magukra találnak a fiúk és a Bl indulás vagy bajnokként vagy másodikként de meglesz, úgyhogy Forza Juventus!

ToTTy 2012.03.11. 22:35:54

Igazad van Viktor, de ez sem Matrit minősíti az én értelmezésemben, hanem Boriskát. Mert tőle meg Januártól nem emlékszem egy jó pillanatra (habár nála már az is nagy fejlődés, ha nem fetreng). A másik dolog, amiért Matrit most nem minősítem, mert Gilardinot jobb csatárnak tartom nála, mégsem mutatott ő sem többet.

Ismeretlen_177028 2012.03.11. 22:41:04

Szerény véleményem szerint Gilardino is egy kalap sz*r, ezt fényesen mutatja a tény, hogy a Genoában játszik (valamint, hogy vele hol tart a Genoa). Azzal tökéletesen egyet értek, hogy Boriellót soha nem lett volna szabad átvenni, mert teljesen formán kívül van, és nála a forma is messze elüt egy Juventus-szinttől. Vétek azt az embert a szezon hátralévő meccsein pályára küldeni.

Ismeretlen_78587 2012.03.11. 22:56:19

A mai nap egyetlen pozitívuma(meccs fronton), hogy a Lazio és az Udinese is kikapott

juve28adam 2012.03.12. 06:22:53

Tényleg az az egyetlen pozitívum,hogy a mögöttünk található riválisok is buktak...Genoa-Fiorentinán 6 pontot kellett volna hozni...így marad 4,mert a Fio még rosszabb mint ez a Genoa,szval szerintem megkell verni Amauriékat! Amennyiben nem sikerül.......

tataboy 2012.03.12. 06:48:59

A téli átigazolási szezonban szerintem százszor jobban jártunk volna ha Immobilet hozzuk vissza, mint hogy igazoltunk még egy Amaurit,Boriello személyében,mert ennyit kb. Amauri is hozzá tudott volna tenni a játékhoz!

Juventino89 2012.03.12. 07:25:18

szab120 hihhhheetlen mekkora mázlink van :D a végén csak meg lesz a 2. vagy a 3. hely milliónyi döntetlennel.

Claudius77 2012.03.12. 09:52:45

Marchisio: 6.5 Mire kapta?

Ismeretlen_108746 2012.03.12. 10:33:08

@tataboy: Maximálisan egyetértek. Én is azon gondolkodtam, hogy ez a látványos visszaesés és eredménytelenség részben a téli átigazolási időszak alatt végzett munka totális csődjét jelenti. Caceres OK, de, hogy Borriello-ra, meg Padoin-ra mi szükség volt? Kérdés persze, hogy Immobile mire lenne képes az első osztályban, de felfoghatatlan, hogy egy ilyen esetben sem hozzuk vissza a jó formában játszó fiatalokat, s helyettük inkább egy nyilvánvalóan rossz, a szurkolók körében is népszerűtlen húzást választunk.

juvebt 2012.03.12. 11:06:29

Claudius: 6alatt a kifejezetten rossz teljesítmenyek vannak. Szerintem mindenki hozott egy jó közepest. Én inkább Vidalét nem értem, Pirlo egy picit jobb volt a többieknél.

g3ronymo 2012.03.12. 11:32:16

mostmár egyértelmű, hogy a csapatnak kettő célja maradt: megőrizni a második helyet, ami ezt a formát látv a elég nehéznek tűnik, és ha a csapat szeretné egy kicsit megörvendeztetni a szurkolóit, akkor azt egy olasz kupa győzelemmel tehetné meg.

Ismeretlen_113151 2012.03.12. 13:02:49

Nos, sokmindenkivel nem értek egyet. Nagyon jól játszottunk, nagyon sok helyzet volt és szinte ki sem jött a Genoa a saját térfeléről... Sokmindent elmond a genovaiak nyilatkozata, miszerint ha 2:0-ra megverjük őket, még akkor is büszkén hagyják el a pályát, annyival jobbak voltunk. Egy kicsivel több szerencsével simán lehoztuk volna a meccset, és ha 5:1 (ide) a vége, arra sem mondta volna azt senki hogy csak szerencsénk volt hogy minden nagyobb helyzetünk bement. Ha valamikor, akkor most nagyon lehet várni a következő találkozót mert olyan nincsen, hogy ennyi helyzetből ne menjen be egy sem. A játék képe alapján igen is erősek voltunk!!!

mJz. 2012.03.12. 14:05:55

Összefoglaló alapján csak a gól hiányzott...nem szabadna elkeseredni ... van még 11 forduló

Supi 2012.03.12. 14:44:43

@PalkoGfunk: És kit érdekel a játékképe??? A futballt gólra játsszák...

mJz. 2012.03.12. 15:01:54

supi: jogos, csak a lényeg h nem kell temetni a csapatot ! bármi lehet még..én hiszek - ti is tegyétek

Ismeretlen_197458 2012.03.12. 16:28:28

Én hiszek a csapatban. És arról, hogy nem akart semmi bemenni, csak annyit, hogy azért a genoa kapujában csak Frey volt! Ő meg nem egy rossz kapus. Hihetetlen, hogy miért nem tudott soha egy jobb csapathoz kerülni. A Fiornál és a Genoanal jobb csapatnál lenne a helye. Minimum egy Románál. Én bízok a csapatban, szerintem a Fiorentinát megverjük! Nem lehet állandóan csak X. Néha egy kis szerencsénk is lehet.

Listen 2012.03.12. 18:25:15

Egyetértek baboval Frey egy klasszis kapus ,amikor a Fio 4. lett neki köszönhette igazán!A tegnapi meccsünk nem volt rossz , csak az a fránya helyzet kihasználás .. :S Majd talán a Fio ellen összejön ! De azért ezt a Genoát bármelyik csapat lefocizta volna az Serie A-ba ,ilyen dekoncentrált védelemnek nem rúgni gólt ..... nem is tudok mit mondani. Forza Juve!

Type-R 2012.03.12. 18:35:25

Mindenki hisz a csapatban szvsz, csak 14-szer nem jött ki a lépés? Ezért egy kicsit sok, főleg ha tudjuk, hogy igenis képes többre a csapat. Mert nem arról van szó, hogy erre képes a csapat, hanem hibák sorozata hoz ilyen eredményeket. És ez igenis bosszantó. Ettől függetlenül forza Juve, de ezt le sem kell írni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása