Antonio Conte továbbra sem akarja elfogadni azt a döntést, mely szerint nem lehet ott a kispadon a mai, Genoa elleni találkozón. Ezért döntött úgy, hogy tiltakozásképp, nem jelenik meg a meccsek előtti szokásos sajtótájékoztatón, helyette a másodedző, Angelo Alessio adott nyilatkozatot.
Alessio lesz holnap ma a kispad mellett is. Nem kis szerepet kap tehát a helyettes edző, aki megvédte „főnökét”.
„Igazságtalannak tartom Antonio eltiltását, sohasem lépte át korábban a határokat, mindig korrektül viselkedett mind a bírókkal, mind az asszisztensekkel. Sajnáljuk az eltiltását, remélem, hogy a jövőben nem kerülünk hasonló szituációba.”
Mindegy, hogy Conte vagy a helyettese beszél nyilvánosan, a mentalitás nem változik, sőt, a vezetőedző hiánya akár még egy plusz motivációt is jelenthet a játékosoknak.
„Úgy állunk ki a Genoa ellen, ahogy azt mindig is tettük: ugyanazzal az eltökéltséggel és győzni akarással. 8 hónapon keresztül dolgoztunk a csapatszellemen, annyit mondhatok, hogy holnap a már említett szituáció miatt a játékosok nagy dühvel lépnek pályára, mondhatni megkétszerezett erővel.”
A Marassiban sérülés miatt nem lesz ott sem Chiellini, sem pedig Barzagli, ráadásul eltiltás miatt Bonucci sem lesz bevethető. Ettől függetlenül a csapat a jelek szerint marad a négy védős felállásnál, de Alessio szerint két lehetőség van:
„Az utolsó edzésen Vidalt és Marronét is kipróbáltuk Cáceres párjaként a védelem tengelyében, Antonio kezében van a döntés. Ő az agy, neki kell választania. Ebben a nehéz időben a játékrendszeren nem fogunk változtatni. Hogy Chiellini felépülhet-e már a Fiorentina elleni mérkőzésre? Reméljük. Már végez edzéseket, de óvatosnak kell lennünk, mert az efféle sérülésekből való gyógyulásnál elég egy apróbb hiba, és sokkal súlyosabb lehet a baj.”
„Ami a támadósorunkat illeti, nem állítottunk fel rangsort, mindig az lép pályára, akit a legmegfelelőbbnek tartunk az éppen aktuális ellenfél védelmének feltörésére. A lehetőségeink megvoltak, sajnos azonban volt, hogy a kapus mutatott be bravúrt, volt pedig, hogy a pontatlanságunk miatt nem tudtunk betalálni. Folyamatosan dolgozunk ezen, reméljük meg lesz az eredménye.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.