A hétvégi, Genoa elleni találkozóról eltiltás miatt hiányozni fog Leonardo Bonucci, tovább növelve ezzel a csapat problémáit, már ami a védelmet illeti. Nem ő lesz az egyetlen, aki hiányozni fog a meccsről, a padra ugyanis nem ülhet le Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője sem.
Contét a fegyelmi bizottság egy mérkőzésről tiltotta el, miután állítólag beszólt a tegnapi mérkőzésen negyedik játékvezetőként tevékenykedő Bergonzinak, bár ezt az edző tagadja. Tény, hogy a televíziós feltételeken is látszódott Conte feldúltsága, a mérkőzés alatt az olasz kommentátorok a pálya mellől is jelentették, hogy Bergonzi többször is figyelmeztette őt.
„Remélem, hogy leülhetek a kispadra ebben a fordulóban, ugyanis nem mondtam semmi rosszat” – mondta Conte korábban, nem számított eltiltásra.
Nem ide tartozó, de fontos hír, hogy a calciomercato.it értesülései szerint a Juventus nem fogja megvásárolni Marco Borriello játékjogát a nyáron. A játékos többször is kezdőként kapott lehetőséget mióta a csapathoz került, ezekkel azonban nem tudott élni, Conte mindig lecserélte őt. Valljuk be, 10 millió euró ezért a teljesítményért valóban sok lenne.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vialli 2012.03.08. 16:10:25
Ismeretlen_102246 2012.03.08. 16:12:08
Ismeretlen_147985 2012.03.08. 16:28:31
Ismeretlen_197458 2012.03.08. 16:36:16
István82 2012.03.08. 16:38:57
juve28adam 2012.03.08. 16:52:44
Balu1990 2012.03.08. 16:56:00
Ismeretlen_102246 2012.03.08. 17:05:46
szabo2323 2012.03.08. 17:12:34
Ismeretlen_147985 2012.03.08. 17:16:30
Ismeretlen_122894 2012.03.08. 17:47:45
csuma 2012.03.08. 17:56:37
Ismeretlen_109592 2012.03.08. 18:15:50
bianconeri_2007 2012.03.08. 18:33:13
Ismeretlen_109592 2012.03.08. 19:04:21
Marchisio 2012.03.08. 19:25:38
Balu1990 2012.03.08. 19:27:49
Ismeretlen_102194 2012.03.08. 19:32:38
Ismeretlen_197458 2012.03.08. 19:43:37
Balu1990 2012.03.08. 19:51:19
Balu1990 2012.03.08. 19:53:59
Ismeretlen_220870 2012.03.08. 20:24:45
Kotrevák Kelly 2012.03.08. 20:38:40
Kotrevák Kelly 2012.03.08. 20:40:40
Juventino89 2012.03.08. 21:26:20
Gigi 2012.03.08. 22:11:12
csuma 2012.03.08. 22:40:24
Balu1990 2012.03.09. 08:02:01
Balu1990 2012.03.09. 08:11:05
Ismeretlen_113151 2012.03.09. 09:21:32
szabo2323 2012.03.09. 09:59:47
buffon91 2012.03.09. 12:16:50
ToTTy 2012.03.09. 12:53:18
Ismeretlen_197458 2012.03.09. 17:17:08
ehhehh 2012.03.09. 22:55:44
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal