Conte meccs utáni értékelése

A döntetlen csalódást keltő lehet, mivel úgy is felfogható, hogy több akarással győzni lehetett volna. Vagy pedig megelégedéssel is eltöltheti az embert, még akkor is, ha akár a győzelem is megérdemelt lett volna. A tegnapi Bologna elleni mérkőzés az utóbbi csoportba tartozik... legalább a Juventus hivatalos honlapja szerint.

Antonio Conte"Nem tudom kritizálni a játékosaimat. A Chievo ellen is beleadtak mindent és ma kiváló teljesítményt mutattak egy jó ellenfél ellen."

"Épp csak egy ellentámadás alkalmával nem figyeltünk, de utána jó néhány helyzetet kialakítottunk, amivel bebiztosíthattunk volna a győzelmet." - kezdte Conte elég lágyszívűen.

"Sajnos, végül nem tudtuk ezt megtenni, de meg kell dicsérnem a srácokat a mutatott tempóért és intenzitásért. A meccs után az arcukat látván büszkeség tölt el, mert most kezdjük megérteni, mit is jelent a győzelemért játszani."

"Feldúlt lettem a döntetlen miatt, mert a fiúk megérdemelték volna a győzelmet. Ez volt az első mérkőzésünk a két védőnk, Barzagli és Chiellni nélkül, így ez a másik ok, amiért szeretném megdicsérni az egész csapatot. Arra fogunk készülni, hogy megpróbáljuk elhozni a három pontot, ahogyan azt ma is tettük."

A csapat az ötödik döntetlenjét szerezte az elmúlt hat meccsen, de Conte nem értékeli ezt formahanyatlásnak: "Ha a "hanyatlás" szó előjön, az azért van, mert az emberek csak az eredményekre koncentrálnak. Úgy gondolom, hogy ma is, ilyen sérülések közepette megmutattuk, hogy a csapatunk nagyszerű emberekből és kiváló futballistákból áll."

"Ma Vucinic volt a gólszerző, de Borriellonak is volt nagy helyzete... a csatárok azt teszik, amire kérem őket. Borriello fizikálisan erős, meg tudja tartani a labdát és jó helyre tudja juttatni azt... Mostanában sokat kell játszanunk, beleszámítva a nemzetközi és az elmaradt mérkőzéseket is. Mindezek miatt a döntéseket a szükség, a játékstílusunk és az alapján hozom meg, amit látok." - utalt arra Conte, hogy a pillanatnyi forma nagyban befolyásolja döntéseiben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr44655118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buffon91 2012.03.08. 11:53:29

Azt hiszem, lefordultam a székről. Menten agyvérzést kapok. Ez az ember sem normális már.

Ismeretlen_136749 2012.03.08. 11:53:42

Teljesen felbosszantott ez a nyilatkozat? Örülök, hogy a fiúk nyerni akarnak, csak ez k****ra nem látszik. Akarás, meg jó ellenfél, meg Borriellonak is volt helyzete? Mi van? Ez a minimum! Nem a Barcaval játszottunk BL-elődöntőt, hanem egy sz**os Bolognával bajnokit. És ez már sikernek számít? Nem térek magamhoz.

Tony 2012.03.08. 11:55:06

Conte-nak igencsak meg kéne újulnia.

Diego2889 2012.03.08. 12:00:44

nem értem ezt az embert se :DDDDDDDD

Juve4Ever 2012.03.08. 12:06:26

a döntetlenek utáni nyilatkozatok legbotrányosabbja ez.a tegnapi meccsre sok mindent lehet mondani,csak azt nem,hogy nem lehet kritizálni a játékosokat,mert minden beleadtak,kiváló teljesítményt nyújtottak.conte,ez a nyilatkozat szánalmas.és ha tényleg ezeket is gondolod,az meg botrányos. az eredmény se az utolsó szempont,de a mutatott játék katasztrofális,ami neked is köszönhető nem csak a falábú kedvenceidnek. ha igazi profi lennél nem a sérülésekkel meg a válogatott meccsekkel kéne foglalkoznod,hanem azzal,hogy azokat a játékosokat kivel pótold és nem ugyanazzal a 12-13 játékossal lejátszatni egy szezont.ideje lenne,ha valaki felnyitná a szemed.ha sokan(köztük énis) azt mondták maorrttára,hogy azt hiszi a sampdoriánál van,akkor én most azt mondom,te az utóbbi meccseken azt hiszed hogy az atalantánál vagy,és elfogadható ez a játék. másodikak vagyunk,13győzelemmel és 13döntetlennel.a szezon előtt nem a scudetto volt a cél,de a látottak alapján az is lehetett volna.egészen kb. a 20.fordulóig.vezethetnénk a milan előtt pontokkal.ebbe biztos vagyok.HA conte nem ragaszkodna a többszörösen is bebizonyult szar taktikákhoz és szar vagy csak szar formában levő játékosokhoz. még nem késő változtatni,de a tegnapi meccs is már az utolsó utáni alkalom volt.ha nem változtatsz,ez a számodra elfogadható,mindenki más számára nem elfogadott tendencia fog tovább haladni és romlani.nem cseszd el az őszi idényben felépítetteket.

ejjjha 2012.03.08. 12:08:35

Conte is elRanierisedett mostanság..mert még a szar is finom!

Ismeretlen_108746 2012.03.08. 12:12:32

Néha nem igazán értem Conte nyilatkozatait. Ezek a verhető, fos csapatok elleni állandó döntetlenek már önmagukban elég beszédesek, s kőkeményen megmutatják a csapat hiányosságait. A döntetlen belefér, előfordul, de nem lehet a végtelenségig úgy nyilatkozni, mintha csak egy becsúszott döntetlenről, nem pedig a sokadik ilyen nevetséges eredményről lenne szó. Ráadásul engem a pontvesztéseknél még sokkal jobban idegesít az az egyre lélektelenebb szar, amire Conte azt mondja, hogy dicséretet érdemel. Értékelhetetlen, amit a pályán lát az ember, néha az az ember érzése, mintha az elmúlt 2 év csapatát látná, annyi fejlődéssel, hogy most a vereség helyett egy döntetlenre már jók vagyunk. "Épp csak egy ellentámadás alkalmával nem figyeltünk, de utána jó néhány helyzetet kialakítottunk, amivel bebiztosíthattunk volna a győzelmet." Lehet mindig rosszkor megyek ki hugyozni, de én riasztóan kevés helyzetet látok a csapattól már hetek óta. "Úgy gondolom, hogy ma is, ilyen sérülések közepette megmutattuk, hogy a csapatunk nagyszerű emberekből és kiváló futballistákból áll." Ne mááá, egy kurva szavunk nem lehet eddig ebben a szezonban a sérülésekre, eltiltásokra. Ha meglátom Pepe-t, Padoin-t vagy Giaccherini-t, netalán Borriello-t, bizonyosan nem a "kiváló futballista" kifejezés jön a számra. Pontosan az ilyen középszerű (némelyikük kicsit alatta áll) játékosok miatt olyan középszerű ez a csapat. "Borriello fizikálisan erős, meg tudja tartani a labdát és jó helyre tudja juttatni azt... " Érdekes, nekem nem tűnt fel, hogy jó helyre (értsd a hálóba) tudná juttatni ez a nyomorult szerencsétlen a labdát. Persze lehet csak kifejezett és határozott taktikai utasítások miatt nem teszi. Szinte jó labdaérintést nem tudok felidézni tőle, amióta nálunk játszik. Érthetetlen hogy Conte miért erőlteti.

turorudi 2012.03.08. 12:13:19

boriellonak egy helyre kéne bejuttatni azt a szart: az ellenfél kapujába! tavaly nyáron még spirito juverol volt szó, meg arról, hogy a juvenak mindig a győzelemért kell játszania... ezzel mi lett antóónió?

Ismeretlen_108746 2012.03.08. 12:14:17

"beleszámítva a nemzetközi és az elmaradt mérkőzéseket is" "Nemzetközi mérkőzések" alatt azt az egyetlen barátságos válogatott találkozót érti? Ne bohóckodjunk már, ez szánalmas.

ejjjha 2012.03.08. 12:24:35

"de Borriellonak is volt nagy helyzete"jah..a kapuval szemben,kb. 16-17 méterről Borisz szeretett volna egy egészséges balost elereszteni luft-összeesett-hangos nevetés

Marchisio 2012.03.08. 12:27:18

Conte nem mondhatja azt, hogy egy rakás szar a csapata...Vannak hibái, fiatal edző, kell neki is tanulnia. Nem féltem, hiszen veretlen a csapat. Tegnap tényleg a 2védőnk nélkül játszottunk, és bár a csatárokat ne minősítsük, mindenki más kifutotta a belét. Vidal és De Ceglie volt a két fő harcos, mind a ketten jól és szimpatikusan fociztak. Sajnos be kell látni, hogy rövid a kispad, nem tud Conte minőségbe ugyanolyan csapatot felküldeni. Érthetetlen azonban Elia...de nekem Matri, Alex, Q is hiányzik. Nem lehet 10perc alatt meccset nyerni,és akkor szidhatjuk Q-t... Frissíteni kell, a csapaton is, és a játékon is. Az év eleji zseniális passzjáték hibákkal teli, kiszámítható lassú gurigázássá és pontatlan ívelésekké változott. A két szélső védő hiába jól oldják meg a szélső játékot 90percig föl le rohanni nagyon fárasztó. Estigarribia, Pepe, Krasic, Elia, Giacherini 5darab szélső, és egyik se szar, még akkor se ha nem világsztárok és nincsennek formában...

Ismeretlen_176797 2012.03.08. 12:31:06

Nagyon penge nyilatkozat.A helyében még megemlítettem volna De Ceglie lerántását,hogy akkor behúztuk volna a három pontot.Így csak ötösalá....

turorudi 2012.03.08. 12:42:32

nem tudom, hogy ez valami pszicho szarság, vagy marketing szöveg, vagy tényleg így gondolja!? ha conte ezt így látja, akkor kezdjünk imádkozni a második helyért!

Juve4Ever 2012.03.08. 12:48:19

a kispadunk pont hogy nem rövid és nem nem minőségi.ugyanis conte előszeretettel melegítteti a kispadot a jobb játékosokkal.hogy aktuális legyen,tegnap ők is a padon ültek:elia,del piero,matri.kabátba ültek a padon,miközben a pályán olyanok bohóckodtak,mint boriello,pepe,a gólja ellenére vucinic,a formán kívüli marchisio,stb...

devil-z 2012.03.08. 12:54:50

' ..most kezdjük megérteni, mit is jelent a győzelemért játszani.' DAFUQ?! Egyre inkább csalódok Conte döntéseiben, nyilatkozataiban..

Zso 2012.03.08. 13:20:58

Egy idő után a Juvénél lévő edzők egyszercsak meghülyülnek.Ezt nem hiszem el,hogy ezt nyilatkozta.Boriello olyan gyenge,hogy ezt a teljesítményt Del Piero féllábbal megjátsza.Nem tudom annak idején mit szólt volna Conte,ha ilyen játékosokkal kellett volna együtt játszania.Nem játékosokat kell elsősorban előszőr idehozni hanem Marottát elzavarni a büdös.....ba!Nagyon nehéz lesz még a III.helyet is megszerezni attól félek.

szabo2323 2012.03.08. 13:21:44

Nem kezdheti el fikázni most a játékosokat mert méginkább görcsösek lesznek és még ennyire se fog nekik menni,én még mindig bizok contébe de a boriello eröltetést már én se nagyon tolerálom.Remélem ez a az utólsó döntetlen mostanába és elkezdünk nyerni vagy legalább jobban elhuzni a 3. helyezettől

zrinyisz 2012.03.08. 13:24:38

Ahogy megláttam,h kik vannak a kezőben (csatárok) szinte hanyat vágtam magam..hogy lehet ilyent csinálni Conte? Q és Matrit akik még tudnak gólt lőni padoznak ( lehet úgy érzi magát mintha a BL-ben is szerepelne a csapat és pihenteti őket). Na meg Elianak akkor sem ad lehetőséget..mennyire makacs éédes istenem.. Lassan de biztosan érik a vereség..már érezni lehet a szagját.

Ismeretlen_197458 2012.03.08. 13:51:34

Ez a nyilatkozat kiverte nélam elsőre a biztosítékot, de aztán rájöttem, hogy azt ónem mondhatja, hogy mindenki bekaphatja, ekkora sz.r társaságot még nem láttam! De Borrielloról amit mondott az nagyon súlyos. Borriello megint nagy nulla volt. Ha ő legközelebb is kezdő lesz, hát nem tudom. De remélem Conte észreveszi hol hibázott és változtat. Mert a tegnapi csapatban nekem leginkább a csatárokkal volt bajom, azon kívül túl nagy gondot nem láttam. Nyerhettünk volna, ha a csatárok nem ennyire fogalmatlanok.

Ismeretlen_113151 2012.03.08. 14:12:02

Én nagyon remélem, hogy ezt csak kifelé nyilatkozza, egyébként meg vizes strandpapuccsal veri őket minden edzés után hogy kapják össze magukat! Függetlenül attól, hogy tényleg nyerhettünk volna, borzasztóan játszottunk, azok a beadások... bázz...

Ismeretlen_102246 2012.03.08. 14:14:03

Egyértelmű, hogy amiket mondott annak csak felét gondolja komolyan. A játékosokat védi. Ha nem védené, akkor az önbizalmat venné el tőlük, amire szükségük lesz még.

Ismeretlen_136749 2012.03.08. 14:37:22

Nyilván van benne pszichológia is, nem is kevés. Na de könyörgöm, profi játékosokról beszélünk, sok millió euróért játszanak. Nehogy már úgy kelljen lelket önteni a játékosokba, hogy az amúgy nyilvánvalóan sz*r teljesítményt dicséri az edző. Ez nem az óvoda azért. Ha bénák vagyunk, akkor mondják azt, hogy bocs igen, nem voltunk jók. És húzzanak vissza Vinovoba és addig gyakorolják a helyzeteket, amíg végre Vucinic pofavágás meg alibizés nélkül adja be Matrinak a jobbnál-jobb passzokat, aki 100-ból 98-szor berúgja az ajtó-ablak helyzeteket. Az elmegy 1-2-szer, hogy rosszabb meccsek után Conte vigyáz arra, hogy ne törje meg a lendületet, de nem mondhatja azt 13 döntetlen után, hogy nagyon jók vagyunk, de sajnos nem sikerült berúgni a helyzeteket. Kinek a hibája ez? Az enyém? Ibra tehet róla? Vagy ki a halál? Remélem Marotta, meg az összes pénzt nem adó tulaj látja ezeket a meccseket és végre a zsebükbe nyúlnak, hogy ne csak Borriello-féléket vehessünk, hanem igenis minőségi játékosokat. Mindezt pedig úgy mondom, hogy kedvelem Contét, látom a fejlődést, örülök, hogy a 2. helyen állunk, de azért nem kell elcseszni azt, amit felépítettek. És nem kell hülyének nézni a sok millió Juve-drukkert sem.

Supi 2012.03.08. 14:40:29

Szánalmas, ez a nyilatkozat több szót nem is érdemel. 13 győzelem 13 döntetlen mindent elmond. Az meg, hogy 2. helyen állunk a Serie A szégyene. Menten vissza Capellot!

Ismeretlen_197458 2012.03.08. 15:03:56

Egyesek tiszta gázosak! Amíg jók voltunk, és elsők, mindenki Contét istenítette, hogy mekkora zseni. Most meg Conte egy szánalom, meg a taktikája is? Minden csapatnál vannak rosszabb időszakok. Senki nem hitte el, hogy idén se lesz. Conte nem lett rosszabb! És a tegnapi meccset se az ő hibái miatt nem nyertük meg. a kezdő két csatárt nem kellett volna betenni ennyi.

Ismeretlen_241907 2012.03.08. 15:25:38

Babo valami azért nem stimmel mostanában, azt ugye látod te is. Ha megy a szekér dicsőítünk, ha nem megy akkor pedig szidunk mindenkit és keressük a hiábkat, ez normális szurkolói viselkedés. "És a tegnapi meccset se az ő hibái miatt nem nyertük meg. a kezdő két csatárt nem kellett volna betenni ennyi." Borriello kezdetése máris egy hiba, nem is kicsi, valamint a cserék sem voltak szerintem jól időzítve. Ne érts félre én is Conte mellett állok, hiszek benne, hogy képes kivezetni a mocsárból a csapatot, de az elmúlt meccseken voltak olyan döntései amit szurkolói fejjel nem lehet felfogni. Ez a nyilatkozat meg csak a kis esernyő a koktélban.

Ismeretlen_109592 2012.03.08. 15:55:55

szerintem conte hamarosam repulni fog.

Ismeretlen_147985 2012.03.08. 15:59:52

"a kezdő két csatárt nem kellett volna betenni ennyi" Amennyire én láttam, három támadóval játszottunk. Legalábbis a 4-3-3-as hadrend erre enged következtetni. Egyébként az egyik csatár lőtte az egyetlen gólunkat...

Ismeretlen_197458 2012.03.08. 16:31:50

Jó voltak hibái az edzőnek, d nem a taktikával volt a baj, és szerintem annyi hibája volt, hogy nem kellett volna Borriellot és Mirkot kezdetni. Mmartin én is tudom, hogy 3 csatárral játszottunk, de Pepe legalább apró jelét mutatta annak, hogy nyerni szeretne. Küzdött labdákért, és rajta akarást láttam.

juve28adam 2012.03.08. 16:55:46

galszaby: Nem fog repülni..legalább is nem hamarosan....Hacsak lenem mondd(szintén nem fog sztem)

Ismeretlen_147985 2012.03.08. 16:56:09

Én egy kicsit másképp láttam Pepe teljesítményét, de végülis mindegy. Viszont tekintve, hogy Vucinic szerezte azt az egy gólunkat, ami döntetlent ért, szerintem nem itt és nem most van annak az ideje, hogy arról beszéljünk, hogy miért is kellett volna kimaradnia a csapatból. Nem mondom, lehet hogy ebben az esetben 1-5 lett volna a végeredmény, de az is lehet, hogy 1-0. Egy olyan játékos játszatását hibának nevezni, aki pontot érő gólt szerez egy adott meccsen, meglehetősen érdekes, de leginkább nonszensz.

cd 2012.03.08. 16:57:50

"a csatárok azt teszik, amire kérem őket" barátom akkor veled van a gond :D

Ismeretlen_122894 2012.03.08. 17:32:21

conte mindig is ment a saját feje után, és ez a szezon elején bejött neki, de most mintha nem nagyon. én sajnos azt látom, hogy most kellene vmit váltani, és egyelőre mintha nem érezné, hogy min, vagy nem merne újítani. azt is be kell vallani, hogy az elmúlt meccseken ő is hibázott, remélem ezekből tanul és fejlődik. nem szeretm azt felhántorgatni, hogy ki és miért játszik (vagy nem játszik) ez szerintem sokkal összetettebb annál, minthogy a tv elől számon kérhetném, de sajnos sok kérdés adja magát, mit keres ott boriello ezzel a játékkal a kezdőben, vagy ha már van ez az elia, miért nem próbáljuk ki, nagy kedvencem marci is nagyon visszaesett, helyette pl.: egy marrone lehet, hogy, márcsak a lelkesedése miatt is, jobb teljesítményt tudna nyújtani. nem akarom temetni a csapatot, mert szerintem az is szép, ahol most vagyunk, ahhot képest, hogy hol voltunk, csak olyan közel is lehetnénk ahhoz, hogy minden jó legyen...

Ismeretlen_137164 2012.03.08. 20:34:34

Conténak abból kell építkeznie amilyen anyaga van.. Jelene esetben egy klasszis csatárunk sincsen,a védő sorunk is lyukas,talán még a középpályánkra is ráférne kis erősítés a nyáron! Mindezeket figyelembe véve legalább 2 csapatnak de inkább 3-nak erősebb a kerete,és mégis harcolunk az első helyért!! Ezt ne felejtsétek el Forza JUVE

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása