Antonio Conte nem lát okot arra, hogy elkeseredjen a Chievo ellen elvesztegetett két pont miatt. Mint tudjuk, a Juventus képtelen volt megtartani a különbséget a Milannal szemben és már csak egy mai győzelem hozná vissza a zebrákat a tabella első pozíciójába.
"Azt kérdem, miért kellene magunkba roskadni egy olyan hihetetlen bajnoki szereplés kapcsán, mint amilyet éppen futunk?"
"Épp ellenkezőleg, csak arra összpontosítunk, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk, azon vagyunk, hogy a legtöbbet adjuk bele, mindenekelőtt én magam is."
"Ez az erőfeszítés újra versenyképessé tett minket, újra tisztelnek minket a pályán, félnek tőlünk, segített, hogy olyan ellenfeleket találjunk, akik 150 százalékot adnak bele, csak hogy megpróbáljanak legyőzni."
"Ez mind a maximális erőfeszítésünk miatt van így, ezért nem látok okot a depresszióra. Nagyon büszkének kell lennünk, nagyon erősnek és nagyon elégedettnek azzal, amit csinálunk." - mondta elszántan Conte.
"Nem adtuk fel, folytatjuk legjobb tudásunk szerint. Mindig megköszönöm a játékosaimnak, amikor szinte meghalnak a pályán. És ez a legfontosabb."
"Akkor lennék csalódott, ha nyertünk volna, de úgy látnám valamelyik játékosom, hogy még csak meg sem izzadt. Ez azonban sosem történik meg, mert mindig azt mondom a játékosoknak, hogy adjanak bele mindent, hiszen mindannyian mindent bele fogunk adni és majd meglátjuk mire lesz is ez elég a szezon végén."
"Az nagyon fontos, hogy nem kellene megbánnunk semmit. És ez csak akkor lehetséges, ha mindent megteszünk a győzelemért."
A Bologna elleni meccsen előtt a csapat elvesztette a kezdő hátvédsorának felét, mivel Chiellini és Barzagli is kidőlt. Azonban Conte próbálja átvészelni, sőt pozitívan felfogni ezen időszakot.
“Elkerülhetetlen volt, hogy egyszer vészhelyzetben találjuk magunkat, sajnos ez most a védelmünket zilálta szét, mivel elvesztettünk két igen értékes játékost, Chiellinit és Barzaglit."
"Megpróbáljuk lehetőségként felfogni és nem depresszióba esni, igyekszünk az egész csapatot átlendíteni ezen a krízisen. Meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy tovább erősödjünk és egységesebbé váljunk."
A Mestert arról faggatták, hogy mi a helyzet a csatárokkal, mivel a támadók finom szólva sem termelik a gólokat. A a kérdező rávilágított, hogy tulajdonképpen nem is a védők kiesése okozza a legnagyobb fejfájást számára, hanem az, hogy megfelelő összeállítást találjon a pálya másik végén.
"Ami a csatárokat illeti, a döntéseimet mindig az aktuális helyzet alapján hozom meg, a formáció, az ellenfél és a pályán látottak alapján. Mindig! Megpróbálom azt választani, aki az adott szituációban a leginkább megfelelő."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.