A nap pletykái

Természetesen szeretett klubunkkal kapcsolatban minden nap újabb pletykák látnak napvilágot, képtelenség, hogy mindet megosszuk veletek, talán nem is lenne értelme. Ettől függetlenül most összegyűjtöttük nektek a mai nap legérdekesebb átigazolási pletykáit.

A nap híre (blogunk 2000 napos fennállása mellett természetesen) egyértelműen az olasz médiában elterjedt hír, miszerint Alessandro Nesta is a Juventus játékosa lehet nyártól.

A Milan védelmének 35 éves oszlopáért egy centet sem kellene fizetnie a torinói klubnak, tekintve, hogy a játékos szerződése június 30-án lejár. Az olasz veterán játékos így ugyanazt az utat járhatná be, mint volt csapattársa, Andrea Pirlo, valószínűleg ez a szál tetszhetett meg a Tuttosport írójának is, ugyanis ha eddig nem említettem volna, természetesen innen származik a hír.

Elsősorban Angliában terjedt el az a pletyka, mely szerint Alessandro Del Piero az idény végén London felé veheti az irányt. A szigetországban tudni vélik, hogy a Juventus élő legendáját Arsene Wenger próbálja az Arsenalba csábítani. Az újságok szerint a francia menedzser Henry eredményes pár hetes visszatérése után ismét egy nagy tapasztalattal rendelkező játékost keresnének a csatársorba.

Néhány fokkal reálisabbak azok a spekulációk, melyek szerint Gastón Ramírez, a Bologna uruguayi játékosa a nyártól a Juventus játékosa lehet. Erről a Bologna sportigazgatója beszélt.

„Igen, tárgyalunk Ramirezről. A Juventusnak azonban vigyáznia kell, az uruguayi játékát több nagy klub is figyelemmel kíséri, külföldről is. Májusban vagy júniusban születhet döntés a játékos jövőjéről, annyit mondhatok jelenleg, hogy jó a kapcsolatunk Marottával.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr494655112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_122894 2012.03.06. 13:51:19

nesta :) 10 évvel ezelőtt mekkora hír/igazolás lett volna... amúgy meg közeleg ápr 1, vajon ez a felvezető kacsa? sanyipapa sztem usa lesz belőle. az arsenalt szeretem, így végülis nem lenne gáz, ha odamenne a sok kis "pisis" közé :) ramirez bevallom nem követtem a játékát idén, de szerintem ő esti/dzsaki/pepe szint, ha jön, jöhet, de a különbséget nem ő fogja jelenteni

Ismeretlen_102246 2012.03.06. 14:11:22

Miért nem születik ilyen pletyka: "Úgy tűnik Giovinco végleg visszatér a nevelőegyesületébe. A Parma 5-6 millió euró körül visszaadná a játékos fele játékjogát a Juventusnak, így lábalva ki a kisebb anyagi válságából..." Valamint: "Giuseppe Rossi-t nemcsak Prandelli kecsegtette az EB-n való részvétellel, hanem Marotta is egy 5 éves Juventus szerződéssel. A hírek szerint a visszavonuló Del Piero helyettesének szánják a nemrég komoly sérüléséből felépült fiatal olasz csatárt, aki éppen a sérülése miatt az előző évi árához képest jóval olcsóbban körülbelül 20 millió euró körül váltana klubot..."

Ismeretlen_241907 2012.03.06. 14:34:07

ShyrKahn: Ezek túl hihetőek lennének:) Az ilyenek maradnak majd nyárra, amikor már reméljük lesz valami valóságalapja is a dolognak. Ramirezt én amúgy kifejezetten jó játékosnak tartom, Serie A-s szinten mindenképpen az. Hogy meg tudna-e ragadni egy nagyobb csapatban is, azt viszont nehéz most megmondani.

Marchisio 2012.03.06. 14:55:46

Érdekes hír...Nesta 1-2évre tartalékba levezetni jöhet, rutinos védő, tanulnának tőle. Alex az Arsenalba, vicc, ha a wengeri politikát nézzük, de nem lehet semmibe venni, ha mindent figyelembe veszünk. Ramirez meg semleges nekem.

Ismeretlen_113151 2012.03.06. 14:57:39

Hát Ramirez remélem nem pont ellenünk bizonyítja majd, hogy idevaló... :D Egyébként Nesta ide hozatalának szerintetek lenne értelme? Mert anno azt mondtam, hogy milyen jó hogy visszahoztuk Cannavaro-t, majd megtanítja a kicsiket védekezni, de hát nem pont így lett... A Capitano-s Arsenalos hülyeségről meg csak annyit, hogy majd pont a Premier League-be fog menni a mi Alexünk, ahol aztán tényleg iram van... na hagyjááá mááá... :D

juve28adam 2012.03.06. 15:04:35

Ramírez újabb töltelék ember,nem tartom olyan tehetséges embernek(igazi Marottas igazolás lenne).Nesta....Látom unatkoztak a lapok írói.Capitano nem fog itt maradni,hisz ő maga is lenyilatkozta,hogy szeretné még sokáig rúgni a bőrt.-és itt erre nem lesz lehetősége-...akármennyire is szeretem/szeretjük(Minden tiszteletem az övé) már nem lesz ennek a csapatnak hasznára pályán a jövőben.Én már a búcsúzó fázisnál tartok..elkell engedni és sok sikert kell kívánni a mi Öreg "Hölgyünknek".

Ismeretlen_102246 2012.03.06. 16:25:59

@pite: Túl hihetőek és akár még esély is van rájuk :) így a Tuttosport, ha ráhibáz legalább mondhatná: mi már megírtuk jó néhány hónapja :)

Ismeretlen_197458 2012.03.06. 16:35:14

Alex Angliába nem fog menni szerintem, mert ő játszani akar, ott meg nem valószínű, hogy sokat játszana. Az USA-t meg szereti is. Nesta vicc lenne! 35 évesen? Mi biztos, hogy minden kiöregedett ingyen játékosra lecsapnánk? Ramirez meg talán jöhetne szerintem, ha ez nem azt jelenti, hogy ő lesz a nagy sztár igazolás a támadósorba. Max ha hoznak egy nagy nevet. Nyilván nem fognak 2 nagy nevet igazolni oda. Ha hoznak is több nagy játékost, akkor se a csatárok közé. És ha megy Quagliarella, amire a jelenlegi formája alapján kis esélyt látok (kb. 15-20 %), akkor oké. Egyenlőre azonban nem Ramirez az akire szükségünk van. Eddig mindig hoztuk a középszereket, látjuk mi az eredménye. Idén is Conténak köszönhetjük, hogy még van esélyünk a scudettora, mert a keret max a 3. helyre jó. Remélem nyáron nem Ramirez lesz a várva várt nagy csatárigazolás.

Ismeretlen_147985 2012.03.06. 16:46:15

Nesta nem fog jönni a Juventusba, Del Piero nem fog menni az Arsenalba, Ramirez ne jöjjön a Juventusba. Röviden ennyi...

Ismeretlen_146727 2012.03.06. 19:52:24

Vicces hogy már most március elején hogy beindultak az átigazolási pletykák, még csak kedd van de már rengeteg nevet hallottam a héten: robben,van persie,falcao,suarez,benzema,higuain, song,essien,ramirez,nesta,stb.

Ismeretlen_78587 2012.03.06. 19:54:15

Del Piero--->>>Galaxy (Beckhammel jól ellennének) Nesta----->>>>Abu Dhabi Ramirez meg maradjon a helyén :)

Kotrevák Kelly 2012.03.06. 20:08:38

Ha megvennénk egy 35 éves Nestát, aki jövőre már 36, akkor egy alig idősebb Del Pierot mér kell elüldözni??? Ezek után mi fogjuk a milán kiöregedett játékosait átvenni??? Ja, persze, mer ingyé van!

rmc 2012.03.06. 20:39:49

Ezen a Nesta-s pletykán hangosan felröhögtem. :D

Ismeretlen_201466 2012.03.07. 00:38:02

Nestának sztem vissza kéne vonulnia, nem aló már erre a szintre. Na nem a tudása miatt, hanem fizikai állapota miatt. Nem tud fél idényt sem végigfocizni. Dubaiban a helye. Alex remélem visszavonul és ifi csapat edzője lesz, bár az USA a legvalószínűbb. Ramírez idén rámcáfolt, nyáron én is középszarnak tituláltam. Viszont idén eddig bizonyít, 21 évesen a Bologna irányítója és egyben legjobb játékosa. Sztem pár éven belül sztá lehet. Rá mindenképpen igényt tartanék.

ToTTy 2012.03.07. 07:55:47

Pite! Gratulálok! - tényleg nagyon jól sikerült a cikk. Érdekes olvasni a hozzászólókat! Amikor írtad, fogadok, hogy ezt te sem gondoltad volna ...:D

ejjjha 2012.03.07. 09:05:00

MU: megegyezett a Juventusszal a fiatal francia tehetség - sajtóhír Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus mindenben megegyezett Paul Pogbával, a Manchester United fiatal tehetségével. A Sportsmail információi szerint a francia középpályás négy évre szóló szerződést ír alá a torinói együtteshez. Pogba nem tudta beverekedni magát a Manchester United első csapatába, s bár Sir Alex Ferguson szorgalmazta, hogy hosszabbítsanak szerződést a 18 esztendős futballistával, ez nem valósult meg. Az U19-es francia válogatott középpályás ehelyett megegyezett a Juventusszal, s sajtóhírek szerint négy évre ír alá az olasz csapathoz, melynél havi 80 ezer fontot fog keresni. Mino Raiola, Pogba ügynöke sem jár rosszul a transzferrel, hiszen mintegy 1.7 millió font üti a markát.

Ismeretlen_241907 2012.03.07. 09:15:33

Igen, jó volt olvasni az nso-n, kérdés, hogy a Sportsmail, amire hivatkoztak (amúgy nincs ilyen, van egy olyan, hogy Daily Mail, azon belül sport, és ott van a cikk, ez bárhonnan is nézem, nem Sportsmail), mennyire megbízható. Még várjuk máshonnan is a hírt, aztán ha valóban igaz, írunk róla:) ToTTy: Igen nagyon meglepődtem a kommenteken, azt hittem, hogy mindenki azt gondolja amit én, hogy Nestában még van 10 jó év, Del Pieró pedig tuti kezdő lenne az Arsenalban...;)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása