Milos Krasić helyzete semmit nem változott az elmúlt hetekben/hónapokban, továbbra sem szerepel Antonio Conte terveiben. Ennek ellenére a szerb szélső a maradást választotta januárban, még a legkitartóbbnak tűnő Zenit ajánlatát sem fogadta el, pedig az alig egy hete záruló orosz játékos piac utolsó napjaiban már úgy tűnt, Krasić Szentpétervár felé veszi az irányt.
A játékos Torinóban maradt, így minden valószínűség szerint nyárig marad az eddigi helyzet. Hogy Krasić miért választotta a mellőzöttséget, arról Vlado Borozan, a játékos ügynöke beszélt a tuttojuve.com-nak.
„Igazából, Milos már korábban elhatározta, hogy nem kíván sem Oroszországba, sem pedig Törökországba szerződni. Már jóval régebben úgy döntött, hogy elsősorban Olaszország és Anglia érdekli őt, így nem szeretett volna most visszatérni Oroszországba.”
„Természetesen egy olyan nagy és nemes célokért küzdő klub, mint a Zenit ajánlata felkeltette a figyelmét, tárgyaltak egymással a felek, ennek ellenére Krasić nem fogadta el a kölcsönszerződés feltételeit. Ha Zenit valóban akarta volna őt, még pénzügyi problémák esetén is végleges szerződést kellett volna neki ajánlaniuk.”
Azt majd az idő eldönti, hogy a játékos jól döntött-e, egy kölcsönszerződés mind neki, mind a Juventusnak, mind pedig a Zenitnek előnyös lehetett volna. Tény, hogy ezzel az önkéntes „száműzetéssel” növelni nem fogja a piaci értékét, valamint a karrierje szempontjából sem valószínű, hogy jót tesz egy közel teljes szezonos kihagyás.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.