Általában nem szoktunk veletek megosztani minden olasz médiában megjelenő elemző nyilatkozatot, már csak azért sem, mert ezeknek gyakran nem túl nagy az információtartalmuk. Nem úgy, mint Maurizio Corsetti írása, aki a Repubblicában elemzi a helyzetet, nagy igazságokat megfogalmazva a Milan és a Juventus közötti különbség(ek)ről.
„Ibra nem a Palermónak rúgott három gólt, hanem a Juventusnak. Egy hét késéssel ugyan, de egyenesen Buffon kapujába zúdította mind a három lövését. Ezúttal még a partjelző segítségére sincs szükség. Nem kellenek a fantomgólok, ha itt van ő, az abszolút gigász, a Serie A egyetlen Gulliverje, aki szombaton, a San Siróban, minden bizonnyal a különbséget jelentette volna.”
„Mikor Ibrahimović így játszik, mindenki eltörpül mellette. Ő az egyik félnek a világosság, míg a többieknek a sötétség. A futball ugyanis egy egyszerű mesterség: akinek klasszisai vannak, nyer. Ibrahimović olyan, mint egy felnőtt a sok gyerek között. Egy félidő alatt három gólt lőtt, míg a Juventusnak egy teljes meccs alatt sikerült egy találatot begyötörnie.”
„Azt az egy találatot is ki szerezte? A Juventus balhátvédje, Paolo De Ceglie, ráadásul lesről. Ügyes játékos, azonban a Milan és a Juventus között ez is jelenti a különbséget. Ami az egyik oldalon Ibra, az a másik oldalon De Ceglie, minden sértés nélkül. Megbocsáthatatlan ez, hogy képtelenek nyerni. Szinte sohasem találnak az ellenfél kapujába, minden egyes újabb döntetlen pedig olyan, mintha a Juventus egyre mélyebbre süllyedne a pöcegödörben.”
„Ez a csapat a „legangolosabb” gárdája a Serie A-nak: folyamatosan nyomnak és harapnak, ezzel szemben egyre kellemetlenebb helyzetekben hibáznak ügyetlenül, főleg a szegény Bonucci, aki még sosem volt ennyire meghatározó tagja a csapatnak, mint az elmúlt két meccsen.”
„De még az övénél is rosszabb a csatárok helyzete, kivétel (talán) Matrié, aki legalább próbálkozik. Ibra teljesítményének megcsodálása után, a Juventus sok pontatlan passzból, nyögvenyelősen kialakított kis helyzetei egyenesen idegesítőek.”
„A Milan egy bajnoka által kívánja érvényre juttatni képességeit, míg a Juventus úgy kíván bajnok lenni, hogy a súlyt egyenlő arányban osztja szét a játékosain, ez egyáltalán nem mindegy. Tulajdonképpen így veszítik el a pontokat és talán a scudettókat is. Ibrahimović-csal más az élet, ez nyilvánvaló.”
Igaz, hogy ezek olyan tények, amikkel mindenki tisztában van, azonban jó látni, hogy az olasz médiában van, aki ezt ilyen határozottan le is írja. Klasszisok kellenek, nincs mese.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.