A tegnapi döntetlen után sok pozitív nyilatkozat nem hangzott el a Juventus háza tájáról, természetesen Antonio Conte sem rejtegette érzelmeit.
„Csalódottak vagyunk, egy olyan meccs volt, amelyet meg kellett, és meg lehetett volna nyerni." - mondta Conte a mérkőzés után a Sky Sports mikrofonjai előtt.
„Az első félidőben sokat kockáztattunk azzal, hogy engedtük őket ellentámadásokat vezetni. Elragadtattuk magunkat a közönség által teremtett légkörtől, ettől kicsit többet kockáztattunk a kelleténél."
„Jelenleg vannak nálunk jobb csapatok a bajnokságban, de büszkének kell lennünk arra, amit idáig elértünk és amit jelenleg csinálunk, szerintem a szurkolóknak is hasonlóképpen kellene érezniük. A fejlődéshez türelem kell.”
A tegnapi meccs során többször is füttyszó hallatszott a lelátóról mind Bonucci, mind pedig Vucinic labdaérintésekor. Az ezzel kapcsolatban feltett újságírói kérdésre a következő kitérő választ adta Conte:
„Nem tudom, hogy hallatszott-e füttyszó, és ha igen, akkor kinek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jövünk, már csak azért sem, mert a folyamatos győzelmekért be kell járni egy bizonyos utat: mi eddig a rövidebb utat választottuk, 200 km/órás sebességgel haladva mindössze hét hónap alatt sikerült elérnünk, hogy az elsők között legyünk a tabellán."
A Juventus keretében játszó válogatott játékosoknak nem volt sok ideje együtt készülni, ezt Conte sem felejtette el megemlíteni.
„Elkerülhetetlen, hogy egy-két játékosunk fáradt legyen, 10 válogatott játékos van a keretben, így mindössze egy napunk volt együtt készülni a találkozóra."
Természetesen a mérkőzést követen Marrotta is nyilatkozott, ebből most csak a kulcs gondolatot szeretnénk megosztani veletek:
„Hogy mi hiányzik ahhoz, hogy a Milan szintjére tudjunk emelkedni? Az egyéniségük. Hiányzik egy olyan klasszis, mint Ibra.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.