Úgy hírlik, hogy a Juve a brazil védő, Dedé felé (is) kacsintgat. A játékos elmondta, hogy büszke, amiért a Juventus munkatársai élőben figyelték meg a Selecao legutóbbi, Svájc elleni barátságos mérkőzésen értékelték a Juve igazgatói.
"Igen, a Juvénál játszani csodás lenne." - mondta Dedé a Gazzetta dello Sportnak.
"Ugyanabból a városból származom, mint Felipe Melo és volt szerencsém a Juvéről beszélni vele."
"Elmondásai alapján a Juve egy stabil klub, ahol a szurkolók Olaszország minden szegletébe követik a csapatot."
"Boldog vagyok a Vasconál, de nagyon büszke arra, hogy felkeltettem a Juventus érdeklődését."
Dedének, avagy teljes nevén Anderson Vital da Silvanak, 2014-ig van érvényes szerződése csapatával, jelenlegi értékét 8 millió euróra becsülik. A nagyobb probléma az, hogy a védőnek nincs EU-s útlevele és mint tudjuk, a nem EU-s játékosok igazolása korlátozott Olaszországban.
A 23 éves, 192 cm magas brazil egyébként középső védő, söprögető szerepben szokott feltűnni. A Vascoban 2009 óta játszik, ahonnan tavaly a brazil válogatottba is meghívást kapott.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.