Antonio Conte igyekezett biztosítani a szurkolókat, hogy a Juventus az Olasz Kupához is ugyanolyan elszántsággal áll hozzá, mint a bajnoksághoz.
A Bianconeri trénere Vinovóban nyilatkozott az újságíróknak, és elmondta, igyekszik majd a Kupában azoknak is lehetőséget adni, akik eddig kicsit mellőzöttebbek voltak.
Conte a következőket mondta:
"Mindenkitől azt várom el, hogy állandóan harcra kész, szorgalmas és elszánt legyen. Úgy gondolom, hogy a játékosaim a Kupában is azt az intenzív és ritmusos játékot akarják bemutatni, mint a bajnokságban."
A Bologna ellen Marco Storari egészen biztosan kezdeni fog, és a hálóőr kapcsán Conte elmondta, szeretné ezzel honorálni azokat a játékosokat, akik nagyon jól teljesítenek edzésen, mégsem férnek be a kezdőcsapatba.
"Storari kezdeni fog. Szeretnénk minél tovább eljutni a Kupában, mert nagyon fontosnak tartom ezt a megmérettetést is. A lehető legtöbb lehetőséget szeretném azoknak is megadni, akik eddig kevesebbet játszottak, de profihoz méltóan végezték az edzéseket. Vannak olyan posztok - és itt főleg a bal szélső középpályára gondolok -, ahol meg kell hoznom a döntéseket, de a legfontosabb, hogy továbbjussunk."
Ami a hiányzókat illeti, Conte megerősítette, hogy idén már nem számíthat Mirko Vučinić játékára, ám Alex Del Piero és Andrea Pirlo állapotát illetően jó hírekkel is tudott szolgálni.
"Alex kemény rúgást kapott a fejére, és elég csúnya seb lett belőle. Szeretne játszani, és ez teljesen normális, de az orvosoknak kell dönteniük."
"Pirlóval az elmúlt napokban erőnléti edzéseket végeztünk. Hiányzott a játéka, de így is győzni tudtunk a Cesena ellen. Úgy vélem, jót tett neki ez a tíz nap pihenő. Speciális edzésprogrammal csökkentettük a térdén a nyomást, így már pénteken a csapat rendelkezésére állhat."
A mostani ellenfél, a Bologna volt az első csapat, akit nem tudott legyőzni a Juventus hazai pályán. Bár a Bianconeri végig uralta a mérkőzést, és számos gólhelyzetet alakított ki, tíz emberrel mégsem tudta legyőzni a vendégeket.
Conte úgy véli, a Bologna most sem lesz könnyű ellenfél:
"Tudjuk, hogy a Bologna nem az áldozati bárány szerepét jön eljátszani. Játszani akarnak, megnehezíteni a dolgunkat, és továbbjutni a következő fordulóba, akárcsak mi."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.