Bocchetti örül a Juventus érdeklődésének

Miután a nyár folyamán a Juventus nem tudta kellőképp megerősíteni védelmének tengelyét, a Zebrák vezetősége a téli átigazolási időszakban mindképp pótolni szeretné ezen hiányosságát.

Salvatore Bocchetti

A Bianconeri megfigyelői az orosz ligát is szem előtt tartják, így került képbe a Zenit Szentpétervár rutinos portugál védője, Bruno Alves, és a Rubin Kazany hátvédje, Salvatore Bocchetti is.

A 25 éves olasz védő 2010 nyarán 15 millió euró ellenében Genovából tette át a székhelyét Tatárföldre, ahol bár alapemberré vált, az olasz válogatottból mégis kikerült a korábban az összes utánpótlás válogatottat végigjáró labdarúgó.

Ugyan Bocchettinek még két év hátra van jelenlegi szerződéséből, nem tartja kizártnak, hogy a Juventus hívószavára akár már a télen visszatérne a Serie A-ba.

"Igazán remek, hogy rendszeresen szóba hoznak a Juventusszal. Boldog vagyok Oroszországban, de ha kapnék egy konkrét ajánlatot, azt biztosan fontolóra venném."
- nyilatkozta a 25. születésnapját tegnap ünneplő játékos.

A Juventus az orosz ligán kívül a Bundesligában is nézelődik védő után, ahol leginkább a Borussia Dortmund német válogatott játékosa, Mats Hummels keltette fel a torinóiak érdeklődését.

Hamarosan kiderül, kire veti ki a hálóját az olasz listavezető.


Forrás: Azzurri

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr754654844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya 2011.12.02. 12:07:35

Nekem retkesül mind1 h Hummels v Bocchetti csak jöjjön vki a védelembe! Nem mellékesen szívesen olvasnék balhátvédról is vmit...én nem bánnám annyira ha ezt a hülye Aogo-t hoznánk el csak jöjjön már vki :/

Ismeretlen_147985 2011.12.02. 12:15:15

Hummels-t szerintem felejtsük el, csakúgy, mint Bocchetti-t. Igaz, teljesen más okokból. Hummels túl jó, Bocchetti meg túl nem jó. Egész egyszerűen a vicc kategóriába tartozna, ha ilyen Bocchetti szintű senkiháziakkal "erősítenénk" meg a keretet. Azt hiszem eljutottunk már arra a szintre, hogy nem kell valakit csak azért leigazolnunk, hogy többen legyünk. Ha csak Bocchetti-t hozná a vezetőség télen, akkor inkább ne hozzanak senkit.

Alessandro 2011.12.02. 12:48:12

mmartin91: érdekes az érvelésed, lehet hogy jelenleg Hummelsnek még nem éri meg hozzánk igazolni, de ha Dortmund kiesik a bl-ből, akkor már nyugodt szívvel hozzánk igazolhat, reméljük valóban annyira jó lesz, mint Németországban. Azzal nem kell jönnöd, hogy kinek éri meg ide jönni vagy sem illetve melyik a jobb bajnokság, mert nem ez alapján fog Hummels sem dönteni, mert azt mindenki tudja, ha egyszer a Juve ismét elindul a "csúcs" felé, akkor várhatóan ismét évekig ott lehet a legjobbak között, a Borussiát pedig hamarosan szétvásárolják és vissza fognak esni. Németországban egy igazi topcsapat van, Olaszországban viszont több a nagy múlttal rendelkező csapat, nagyobb presztízs sok játékosnak ideigazolni mint hazájában maradni. Az tényleg értelmetlen, hogy epizódszerepre szánt játékosokat igazoljunk, habár szerintem senki nem hitte volna hogy Barzagli vagy Pepe meghatározó lesz a csapatban, de mégis jobban örülnék klasszis játékosok érkezésének, egyébként ha Bocchetti alapember és 15 millióért igazolták, akkor nekünk is jó mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, kétlem hogy Marotta hajlandó lesz ennyit kifizetni bárkiért is a télen.

Ismeretlen_147985 2011.12.02. 12:57:56

Alessandro: A Hummels-es témát szerintem most hagyjuk, kiveséztük már korábban, szerintem nem jön ide semmilyen esetben sem, de majd úgyis meglátjuk. Bocchetti meg egy szerencsétlen, vélhetően még Bonucci-nál is gyengébb, s az a tény, hogy egy pénzes orosz csapat magas összegért igazolta le, az még nem jelenti azt, hogy a játékos ér is annyit. Remélem Marotta nem készül hasonló összeget ajánlani érte, mint amennyiért leigazolták.

Ismeretlen_171918 2011.12.02. 13:43:38

Én nem értelek titeket de téged mmartin91 végképp nem. Az el miatt meg a botrány miatt jobb a németek esélye(több hely) de az olasz ligát vezeti a JUVE 2ponttal és MÉG NEM KAPOTT KI IDÉN csak a city produkált ilyen teljesítményt a top ligákban és az hogy nekünk nincs bl se el a dortmund veszteni jár a meccseire Mönchengladbachnak(3vereség) sincs csak a hazai és maradt a München az meg nem nagy dolog 3.nak lenni(4vereséggel) meg 5fordulo alatt 3vereség és csak 6pont azért nem europa császárai és a leverkulsen is ki fog esni az 1. vagy2. körben a Münchennel kézenfogva. Miért ne jönnének a Juvéba???

Ismeretlen_147985 2011.12.02. 14:03:16

chiellini: Értem. Akkor azért jön majd ide Hummels, mert nekünk december 2-án még nincs vereségünk ill. a Leverkusen és a München úgyis ki fog esni a BL-ből. Oké. Köszönöm.

007 2011.12.02. 14:25:57

mmartin91 Te nem jól gondolkodsz. Vagy csak te gondolkodsz jól és mindenki más rossz. Egy játékos egy normális játékos nem azt nézi elsősorban hogy a milyen a bajnokság hanem milyen a csapat mik az esélyei a győzelemre miket nyerhet most és a jövőben.Persze van a Tevez féle kurva aki először a fizetését nézi aztán ha az oké akkor ő megy akár Afganisztánba is csak kapja meg a pénzt. A német bajnokság egyáltalán nem erősebb mint az olasz. Ott a BL meglehet nézni. Németeknél ki az aki nemzetközi szinten is ér valamit? Talán csk a Bayern Olaszoknál? inter, Milan, Napoli is továbbmegy úgy néz ki. Ez a Juventus is tovább menne ha most ott lenne a BL-ben. Meg ez a Juventus amúgy is más mint a többi olasz csapat. És az sem mellékes hogy Hummels ügynöke azt mondta hogy kipróbálná magát külföldön és hogy miért ne jönne a Juventusba. Az ügynök pedig az apja. Nincs lehetetlen. Bocchetti meg ha jön akkor legyen Barzagli 2. :D

Ismeretlen_122894 2011.12.02. 15:14:15

egyikünknek sincs fogalma arról, hogy ki miért igazol oda, ahova. az ügynök a jutalékát nézni, ő ez alapján preferál, a játékosnak van családja, annak a véleménye is számít, van egy elképzelése arról, hogy milyen hangulatú városban, környezetben kíván játszani, fontos, hogy kik játszanak abban a csapatban, milyen szerepkört kellene ellátni, és még biztos van 1000 olyan ok, amire nem is gondolnék, mert sosem jártam ilyen cipőben. és azt se felejtsük el, hogy ezek a játékosok a foci tényleges valódi közegében élnek: pletykákat hallanak, számunkra ismeretlen háttérben ténykedő segéd- és technikai személyzetet ismernek, egykori és jelenlegi csapattársak mesélnek más klubokról, azok vezetőiről, az edzésekről stb. lényeg: sokkal jobb infókkal rendelkeznek, mint mi, így sokkal árnyaltabban látják a lehetőségeket, és ezek alapján döntenek. a koefficiensek önmagukban szerintem keveset nyomnak a latba... és ne felejtsük el, hogy ez A JUVENTUS, ami ismét visszatérőben van régi fényéhez, ki ne akarna ennek a részese lenni?

Ismeretlen_197458 2011.12.02. 15:33:54

Én nem értem mmartin91 érvelését. Szóba hoznak minket egy jó játékossal, akkor felsorol 5millió érvet amellett, hogy a Juve és az olasz bajnokság miért sz.r, és hogy ide nagy név úgy se fog jönni. Ha meg egy olasszal hoznak össze minket, akkor mindenki hevesen tiltakozik, mert az már tuti szar. Én nem tom Bocchettit megítélni, mert orosz meccseket nem nézek. Mondjuk az árulkodó lehet, hogy Prandeli még egyszer se hívta be a válogatottba. De kérdem én egy Juve miért ne tudna leigazolni nagy neveket? Agüero azért nem jött, mert a nyáron csak hiányposztunk volt, nem volt megengedhető egy játékosért ennyit kiadni. Ja és ráadásul a City is akarta, tehát az ára akár 70-80 milla is lehetett volna a végén. Mi meg egész nyáron költöttünk 86 millát. De most januárban akár Hummels is jöhet. Már két új szponzort szereztünk. És sztem az új stadion, és a siker sok szponzort fog még idevonzani. És sztem akár Hummels is jöhet. De jó lenne ha ezt az "ide úgy se jön, pláne nem sa német bajnokságból, mert az sokkal jobb az olasznál, és a Juvéba miért jönne" dumát abbahagynátok. Am meg a Milan példája a legjobb arra, hogy az olasz bajnokság is lehet vonzó nagy neveknek. De a Lazio is tudott jó játékosokat venni, és németből is! Mi is tudunk higgyétek el. Csak az fog dönteni, hogy a vezetőség januárban milyen célt tűz ki, és Conte mennyire kockáztatja a csapategység esetleges megbomlását.

Ismeretlen_197458 2011.12.02. 15:41:09

Ja és a bajnoki címre azért se lenne baj, ha rámennénk, mert nekünk meglenne a 28, vagy 30 attól függ honnan nézzük, ha a Milan nyer, nekik akkor 19 lesz. És akkor veszélybe kerülhet Agnelli intelme, hogy: "Nekünk előbb lesz meg a 30, Scudetto, mint a két Milánóinak a 20."

Gabuero 2011.12.02. 16:07:34

Hummels nyilatkozott egy olyat hogy " orulok a juventus erdeklodesenek. ...ki ne szeretne egy juventusban jatszani" en nem tom miert ne johetne ide egyaltalan nem szar az olasz bajnoksag. ha csak Bl-t nezzuk Milan Barcaval X-el Napoli veri City-t. Siman johet Hummels akar csak az a kerdes mennyit lennenk hajlandoak fizetni erte

juve28 2011.12.02. 16:11:36

Bocchetti helyett jobban örülnék Chedjounak is...

Ismeretlen_197458 2011.12.02. 17:31:55

Na ezt olvassátok erl! Már két általunk figyelt játékos örülne, ha jöhetne: "Leandro Damiao ügynöke elismerte a sajtónak, hogy felkeresték a Juventustól, de még nem állapodtak meg semmiben. A brazil Internacional 22 éves játékosát a Juventus mellet számos európai élcsapattal kapcsolatba hozták, többek közt az Arsenallal is. A brazil válogatott játékos ügynöke elismerte, hogy még nincs megállapodás, de jó esély van rá, hogy a játékos januártól az olasz bajnokságban folytatja. „Lehet, hogy Leandro jövőre már Olaszországban játszik.” mondta Vinicius Prates a sajtónak. „Természetes, hogy élcsapatok érdeklődnek Damiao iránta. Több európai klubtól is érkezett ajánlat. A Real Madridtól is.” Sajtóhírek szerint a Juventus sportigazgatója Fabio Paratici is nagyon szeretné januárban megszerezni a fiatal játékost. „A Juve egy nagyszerű klub és megtiszteltetés lenne Leonardo számára, ha a színeikben játszhatna. Már találkoztam a képviselőikkel, de nem történt semmi hivatalos. Csupán érdeklődtek.” „Természetesen érdekel minket a Juventus ajánlata, de a pénzügyekről nem tudok beszélni. Ebben az ügyben a két klubnak kell majd megállapodnia.” És ha a Real is meg az Arsenal is figyeli olyan rossz nem lehet! Ja és mi előnyben vagyunk! Mégse olyan lehetetlen, hogy fiatal tehetségeket szerezzünk? Én hisztek benne, hogy nem Bocchettikkel erősödünk januárban. Conte nem hülye!

juve28 2011.12.02. 17:37:56

Damiao nagy jövő előtt áll...én inkább őt látnám szívesebben itt,mint Neymar-t(hamár brazilokról van szó)Lehet sokaknak nem tetszik ez a kijelentés:D.

ToTTy 2011.12.02. 20:10:13

Boccheti - piskóta hátul. Nem tehetségtelen, csak puha :) Hummels még ha jönne is, túl drága lenne nekünk és nem hinném, hogy belemmennek, hogy 3 évig fizessük az árát :) A brazilok híre meg kacsa, szerintem TuTTosport

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása