A Bianconeri a mérkőzés legnagyobb részében uralta a játékot, ám a pocsék helyzetkihasználásnak köszönhetően mindössze 2-1 arányban győzte le a firenzeieket.
A két csapat találkozója a Serie A legnagyobb összecsapásai között szokott lenni, mivel a Juventus és a Fiorentina rivalizálása igen régi időkre nyúlik már vissza.
A Bianconeri a Genoa elleni szombati döntetlen miatt lecsúszott a tabella éléről, így a harmadik helyről várhatta a hétközi forduló nyitómeccsét.
A Lilák ennél sokkal rosszabb helyzetben voltak, hiszen 9 megszerzett pontjukkal a középmezőnyben tanyáztak, ám a szurkolóik nem is emiatt, hanem azért követelték Siniša Mihajlović vezetőedző menesztését, mert az elmúlt négy fordulóban csak három pontot sikerült gyűjteniük.
Az ezúttal rózsaszínben pályára lépő Juventus keretébe visszatérhetett Arturo Vidal, ám Gigi Buffon és Emanuele Giaccherini játékára még nem számíthatott Conte.
A Bianconeri trénere a várakozásoknak megfelelően ezúttal 4-3-3-as felállásban küldte pályára csapatát. Milos Krasić csak a lelátón kapott helyet, a támadóalakzatot Matri, Pepe és Vučinić alkotta.
A vendégeknél Montolivo eltiltását töltötte, Krøldrup és Cassani pedig sérülés miatt nem játszhatott.
JUVENTUS - FIORENTINA: 2-1
Összegzés:
gólok: Bonucci 12', Jovetić 60', Matri 64'
sárga lapok: Behrami 67', Munari 75', Marchisio 84'
JUVENTUS: Storari; Lichtsteiner, Barzagli, Bonucci, Chiellini; Marchisio, Pirlo, Vidal (Pazienza 87'); Pepe (De Ceglie 86'), Matri, Vučinić (Estigarribia 78')
fel nem használt cserék: Manninger, Elia, Del Piero, Quagliarella
edző: Conte
FIORENTINA: Boruc; De Silvestri, Gamberini, Natali, Pasqual; Munari, Behrami, Kharja (Silva 83'); Cerci (Gilardino 46'), Jovetić, Vargas (Ljajić70')
fel nem használt cserék: Neto, Nastasić, Romulo, Lazzari
edző: Mihajlović
Játékvezető: Orsato
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.