Conte: "Új elképzeléseken dolgozunk"

A Juventus sorsolása most már nem tűnik túl könnyűnek, hiszen egy hét alatt három mérkőzést is játszik a csapat.

Antonio Conte

A Bianconeri szombat este a Genoát fogadta, holnap a Fiorentina érkezik Torinóba, szombaton pedig az Inter lesz az ellenfél Milánóban.

Antonio Conte délután nyilatkozott a sajtónak, és elmondása szerint a csapat készen áll a megmérettetésre.

A trénernek először a Genoa elleni döntetlenről kellett beszélnie.

"A mérkőzés már a kezünkben volt. Talán éppen azért tudott egyenlíteni az ellenfél, mert kicsit megnyugodtunk, és nem játszottunk teljes intenzitással. A második gól is elkerülhető lett volna: egy szabálytalanság a félpályánál, Veloso előtt teret hagytunk, ő pedig egy szép hosszú labdával helyzetbe hozta Caracciolót."

"Ami engem illet, nagyon csalódott voltam, de a játékosaim és a szurkolók is, mert már a zsebünkben éreztük a három pontot. Nagyon fontos, hogy a szurkolóink mellettünk álljanak, mert a remek hangulat és a támogatás kiemelten fontos számunkra."

Az új stadion légkörét arra is lehetne használni, hogy a formán kívüli játékosok plusz lökést kapjanak.

Az utóbbi időben a sajtó kereszttüzébe került Milos Krasić, és most már Giorgio Chiellini is, ám Conte szerint mindkét játékos meghatározó része a megújult Juventusnak.

"Mindketten fontos tagjai a csapatnak. Chiellini a válogatott alappillére, és Krasić is nagyon jó játékos, aki most nehéz időszakon megy keresztül. Fizikálisan, taktikai szempontból, és pszichológiailag is nagyon sokat kell vele dolgoznom. Mellettük állok, és nagyon bízom benne, hogy a szurkolók is ezt teszik. Szükségünk van a szurkolóink támogatására."

Arturo Vidal sérülés miatt kihagyta a Genoa elleni találkozót, de felépülése jól halad, és valószínűleg már a Fiorentina ellen is pályára léphet.

"Tegnap még külön dolgozott, ám délután már csatlakozott a többiekhez. Szerintem kedden játszani fog."

"Az előszezon során begyakoroltunk egy játékstílust, de többen is a felkészülés végén csatlakoztak hozzánk: Vidal, Giaccherini, Elia, Estigarribia... Giaccherini megsérült, Krasić nehézségekkel bajlódik, Elia és Estigarribia még mindig nem tudott teljesen beilleszkedni... Ezért most új elképzeléseken dolgozunk."

Az egyik új megoldás Fabio Quagliarella lehet. A támadó az elmúlt szezonban, sérüléséig kirobbanó formában játszott, ám idén még csereként is alig kapott lehetőséget.

"Nagyon komoly sérülésen van túl. Teljesen tisztában vagyok a súlyával, mivel én is átestem már egy ilyenen. Nagyon szeretem Fabio játékát, tisztában vagyok vele, hogy a segítségével fontos lépést tehetünk minőségileg. Ki kell várnia, hogy azt mondjam: a héten ő volt a legjobb, őt választom. Ha ez megtörténik, ő fog játszani."

És végezetül néhány szó a holnapi ellenfélről. Siniša Mihajlović erős csapatot épített Firenzében, és Conte tisztában van azzal, milyen veszélyt jelenthetnek.

"Többet érdemelnének az eddigieknél. A Lazio ellen előnyből szenvedtek vereséget, és a Catania ellen is győzhettek volna. Nem lesz könnyű dolgunk. A Fiorentina nagyon jól védekezik, és ott van nekik Jovetić, Cerci, Gilardino és Vargas. Tudják, hogyan használják ki az erősségeiket, ezért nagyon figyelnünk kell majd."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr634654269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3654) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1041) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1728) játékosokról (10496) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2552) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4371) nyilatkozat (7866) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4403) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (342) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása