A Juventus a veronai csalódást keltő döntetlen ellenére is a tabella élén maradt, mivel az Udinese sem tudott győzni.
A Bianconeri nehéz mérkőzésre számíthatott, hiszen a Chievo hazai pályán kemény ellenfél, amiről a Napoli és a Genoa legyőzése is tanúskodhatott.
A két klub trénereinek dolgát ezúttal nem nehezítették sérülések, így teljes kereteikre számíthattak. Conte megint 4-1-4-1-es felállásban küldte pályára csapatát, az egyetlen csatár posztján Mirko Vučinić bizonyíthatott.
A Juventus remek statisztikai adatokkal büszkélkedhetett idegenben a Chievo ellen, hiszen eddigi összes mérkőzéseiken hat győzelmet arattak, két döntetlent értek el, és mindössze egy alkalommal szenvedtek vereséget.
Erre a vereségre 2010. januárjában került sor, pedig rengeteg Juventus szurkoló utazott Veronába a csapatot biztatni, így szinte "hazai pályán" kapott ki a Bianconeri.
CHIEVO - JUVENTUS: 0-0
Összegzés:
sárga lapok: Thereau 20', Morero 27', Sammarco 55', Bradley 71', Mandelli 85', Pepe 87', Cesar 95', Chiellini 95', Sorrentino 95'
CHIEVO: Sorrentino; Sardo (Frey 21'), Morero (Mandelli 70'), Cesar, Jokić; Bradley, L. Rigoni, Hetemaj; Sammarco (Cruzado 60'); Pellissier, Thereau
fel nem használt cserék: Puggioni,Vacek, Moscardelli, Paloschi
edzők: Di Carlo
JUVENTUS: Buffon; Lichtsteiner, Barzagli, Bonucci, Chiellini; Pirlo; Krasić (Giaccherini 56', Estigarribia 80'), Marchisio (Del Piero 70'), Vidal, Pepe; Vučinić
fel nem használt cserék: Storari, De Ceglie, Pazienza, Matri
edző: Conte
játékvezető: De Marco
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.