Fabio Quagliarella már teljesen felépült sérüléséből, és sikerült is formába lendülnie, Conte viszont Alessandro Matrira, Mirko Vučinić-re, sőt még Alessandro Del Pieróra is előbb számít, mint rá.
A calciomercato információi szerint éppen ezért a Juventus januárban hajlandó lesz megválni a játékostól.
A 28 éves Quagliarella 2010. augusztusában került kölcsönbe a Napolitól 4.5 millió euróért a Juventushoz. A téli szünet előtt a csapat legeredményesebb támadója lett, 17 mérkőzésen 9 gólt szerzett, ám január elején súlyos sérülést szenvedett, és az idényben már nem is tudott többször pályára lépni.
Ennek ellenére 2011. júniusában a Bianconeri véglegesen leigazolta őt a nápolyiaktól. Három év alatt 10.5 millió eurót kell majd érte fizetni.
Quagliarella júliusban még azt nyilatkozta, hogy hajlandó lenne Conte 4-2-4-es hadrendjében bal szélsőt is játszani, bár nem szívesen tenné egy teljes szezonon át.
Elképzelhető, hogy időközben Conte is rájöhetett, hogy bal szélen nem tudná kihasználni a képességeit, viszont a csatársorba sem tudja betenni, mivel inkább Vučinić-et vagy Matrit preferálja, sőt a keretben van még a klub legendája, Del Piero is.
Amennyiben a Juventus januárban kölcsönadja, vagy véglegesen megválik tőle, a helyzet akkor válik majd igazán érdekessé, ha Vučinić, illetve bármelyik másik támadó komolyabban, illetve hosszabb időre megsérül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.