Conte elégedett a csapattal

Antonio Conte teljesen biztos abban, hogy csapata jó utón jár, legalábbis a TIM kupán mutatott szereplés alapján. A Bianconeri második lett a tornán, egy győzelemmel és egy büntetőkkel elvesztett mérkőzéssel.

Antonio Conte

"Folytatnunk kell a kemény munkát, mert ez az egyetlen út a fejlődéshez." - nyilatkozta Conte Bariban. "A srácok mindenben a rendelkezésemre állnak, ami dicséretes, de tudjuk, hogy hosszú még az út. Mindazonáltal a legfontosabb dolog az, hogy jó úton járunk."

A TIM kupát jól kezdte a Bianconeri az Inter ellen, de később jelentkeztek védekezési hiányosságok is a hátsó alakzatban.

"Az általános játék aspektusából nézve, nagyon jók voltunk, de a rögzített szituációknál adódtak gondjaink a magasabb játékosaik miatt."

A nyári igazolás Arturo Vidal bemutatkozása pozitívra sikerült, sőt a szélen egyedül maradva ki is használta gólhelyzetét a Milan ellen.

"Alig két napot töltött velünk, de az, amilyen gyorsan megértette a játékunk lényegét, teljesen lenyűgözött. Ő egy kiváló játékos, aki minőséget képvisel és előre segít minket (a megkezdett úton - a szerk.). Még meg kell ismernie a csapatot, de látszik, hogy nagyszerű igazolás volt és ezúton is köszönet érte a klubnak." - zárta mondandóját a korábbi Juve-kapitány.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr174654203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diego2889 2011.08.19. 14:04:15

így tovább!!!

spider81 2011.08.19. 14:05:17

Még jön Alex vagy Lugano a védelembe és Vargas a bal szélre és jók leszünk!

szabo2323 2011.08.19. 14:24:33

Meg győző volt a csapat de én a védelmet még gyengének érzem meg egy rutinos balszélső se ártana Pirlo is fantasztikus volt Vidálrol nem is beszélve Forza juve :D

MdewC 2011.08.19. 15:10:10

Részben egyetértek, Pirlo-tól azért mindenképp több kell majd a szezonban, de a várakozásokhoz képest kellemes csalódás a csapat. Ha egész meccsen koncentrálnak, hajtanak, van keresni valónk. Mindenképp kell még erősítés! :)

babuci 2011.08.19. 15:58:13

szerintem egyértelműen ROLANDO kell ide! ő egy klasszis védő aki hihetetlenül jól fejel szerel és fogja az embert ezt már bebizonyította jóprászor! nem szabad alex-et megvenni pl szerintem 10milláért mert ő már 30lesz lassan és rolando még csak 25 asszem és ő olyan 15milla lenne de nagyon megérné...balszélre pedig jöhet akárki szinte a vargas elia perotti hármasból mert mindegyik játékos erősítés lenne...jó lesz ez a szezon érzem:)

Juventinista 2011.08.19. 17:08:52

Az inter elleni első negyed óra lenyűgöző volt, Vucinic ha így folytatja hatalmas igazolás, Vidal hasonlóképpen viszont ha belegondolok anno Diego és Melo hogy kezdett nálunk a Roma ellen előbbi 2 gólt utóbbi egy bombát akasztott az ellenfél hálójába... remélem megtartják az igazolások a jó formájukat és nem merülnek el a süllyesztőben mint régebben az újak. A bal szélre mindenképpen kell valaki mert szegény Pasquato elég gyenge még, illetve a védelembe is kell még az erősítés. Remélem a félszemű megoldja a problémákat.

Ismeretlen_184566 2011.08.19. 22:05:26

Az már látszik, hogy jó munkát végez Conte, Del Nerivel össze sem hasonlítható. De még nagyon az út elején vagyunk, és a csapat sem teljes még.

feri 2011.08.20. 11:14:58

Tetszett nekem is a csapat játéka évek óta nem láttam ennyire elszántnak a játékosokat, ráadásul volt taktika és elképzelés például évek óta nem láttam ennyi kényszerítőt és passzot a csapatnál. Conte jól végzi a dolgát és ha ilyen nyomás alá tudjuk helyezni az ellenfeleket minden meccsen, akkor a kis csapatok ellen sem lesz gond. Eddig siralmasnak láttam a helyzetet, de most bizakodó vagyok.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása