Amauri visszavágyik Szicíliába

Bár Amauri ügynöke a napokban még azt nyilatkozta, hogy nem érkezett olaszországi ajánlat a játékosért, most mégis úgy tűnik, a brazil-olasz támadó visszatérhet a Palermoba.

Amauri

A Palermo komolyan gondolja korábbi csatáruk vissza hozatalát, mert ha hinni lehet a híreknek, napokon tárgyalóasztalhoz ülhetnek a felek, hogy előkészítsék a transzfert. Mint ismeretes a hórihorgas csatár nem szerepel a Bianconeri terveiben, ezért készek 7 millió euró fejében értékesíteni őt.

Amauri 100 mérkőzésen 24-szer talált az ellenfél kapujába, míg 2008-as átigazolása előtt ez az arány 52/23 volt. Tehát látható, hogy a sokak által csak "Gyurkának" becézett támadó nem felejtett el gólt lőni, egyszerűen csak több idő szükségelteti neki.

A legnagyobb problémát a fizetés jelenti, hiszen jelenlegi szerződése szerint évi 3,8 millió euró kerül a bankszámlájára. Azonban erre is van megoldás, mert Amauri kész belemenni fizetéscsökkentésbe is, csakhogy újra a szicíliaiaknál rúghassa a bőrt.

Az immáron olasz válogatott játékost szóba hozták a Geroaval, Fiorentinaval és Marseille-jel is, az ő vágya mégis a rózsaszín-fekete mez viselése, mivel a következőket nyilatkozta a minap: "Ha valódi a Palermo érdeklődése, akár hazafutnék Szicíliába is. Mauro Zamparini csapata rengeteget jelent nekem, helye van a szívemben. Ez egy különleges klub."

"Van néhány lehetőségem, de de a Palermo az elsődleges választásom. Bármit megtennék, hogy visszatérjek Szicíliába. A fizetés lenne az utolsó problémánk. Kész vagyok fizetéscsökkentésbe is belemenni." - mondta a csatár.

Ezek alapján könnyen lehet, hogy jövőre egy másik rózsaszín szerelésben fut ki "Ama" a gyepre.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr594654159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juventus ye · http://juventus blog 2011.08.06. 10:35:38

Azért 7 millióért nem adnám el!

gyorijuventuno 2011.08.06. 10:37:41

Mehet felőlem 8 millioért + 4millios fizetése is eltünik...Grygera-Motta-Martinez-Iaquinta követhetik

babo410 2011.08.06. 10:50:43

Mekkora poén gyerekek! Megvettük tőlük 22-ért, azt most 7-ért visszaveszik! Visszakapjuk a betétdíjat, ha visszaváltjuk? Ebből is látszik Seccot hogy át tudta vágni mindenki! Akiket 15-20 misi körül megvett, most még 10-et se tudunk értük kapni, ja és annyira beváltak, h még a triplájukat is megérnék! Secco ittléte volt a Juventus történelmének legsúlyosabb baklövése. Lehet Marotta nem vesz sztárokat, meg nem hajlandó egy játékosra 25 milla körül se áldozni, de abban biztos vagyok, ha ő van itt a kizárás óta, már többet elértünk volna, mint eddig! Az tuti, h jobb keretet rokott volna össze, és olcsóbban! Kár, h hagytuk azt a barmot tevékenykedni!

Ismeretlen_164215 2011.08.06. 11:08:21

Nem rossz játékos, csak nem illik bele a csapatba, ilyen egyszerű. Ennek a bizonyítéka, hogy a Parmában kapott labdákat, gólokat is rúgott. Menjen Isten hírével.

Drughi Di Bianconeri 2011.08.06. 11:24:44

na végre ! ideje már,hogy menjen !...Secco tényleg a lehető legrosszabb volt,ami a JUVE-val történt, az elmúlt években, a serie Bbe való száműzés után nálam secco következik...kiadni 24 milliót egy Amauriért..körbe kéne nézni, mekkora játékosok váltanak klubot 15-20-25 milláért...amauri nem közéjük tartozik...arról nem Zamparini tehet,hogy Secco akkora barom,hogy megvette ezt a bohócot többszörös áron, Amaurinak ennyi a reális ára, 7-8 milla, még abban a "nagyszerű" szezonjában,amikor megvettük a palermotól, akkor sem ért 10nél többet...a fizetése valami bődületes,hogy kaphat ekkora fizetést egy bohóc,aki nem is cirkuszban dolgozik ?...még ilyet szólni, hogy belemegy a fizetés csökkentésbe..persze,hogy belemegy,nálunk jól megszedte magát...a soha viszont nem látásra Amauri !...csak aztán nehogy ellenünk villogjon ő is, ahogy az lenni szokott...

Alessandro 2011.08.06. 11:27:39

Kíváncsi vagyok, mikor lesz egy olyan játékosunk, akit drágábban el tudunk adni, mint amennyiért vettük, szinte az összes megvett játékoson buktunk anyagilag, miután távoztak. Szerintem Marotta sem feltétlenül jobb Secconál, az hogy nem költünk sokat egy-egy játékosra, az még nem azt jelenti hogy jól igazolunk, inkább csak az anyagiakat nem biztosítják klasszisok megszerzéséhez. Az igazolásaink után Amaurinak szinte reménytelen a helyzete és ekkora fizetés mellett hatalmas luxus ő nekünk. Csak nehogy vele is simán szerződést bontson Marotta mint tette már néhány játékossal tavaly és idén is, nem vagyok benne biztos hogy egy Marottánál jóval képzettebb szakember nem tudta volna komolyabb pénzekért elpasszolni azokat az embereket, akiket Secco drágán vásárolt, eleve a Melo kölcsönadás szintén ostobaság volt a részéről, tehát Marottt semmiképpen nem érdemes dicsérni, jelentősen benne van az ő keze, hogy adott játékosokon anyagilag sokat veszített a klub.

Kotrevák Kelly 2011.08.06. 12:14:22

Ne gördítsünk eme nemes vágy elé akadályokat! Én egy marék szotyiért is eladnám, csak mennyenmá! Ja, és vigye magával a társait is!

Juveboy24 2011.08.06. 13:07:43

Rajutnk kívül mindenhol maradandót alkotott. Egyszerűen nálunk valamiért nem ment neki.

El Flaco 2011.08.06. 13:54:21

"Tehát látható, hogy a sokak által csak "Gyurkának" becézett támadó nem felejtett el gólt lőni, egyszerűen csak több idő szükségelteti neki." Neee :D Gyurka Amúgy épp itt az ideje, hogy ne a mi csapatunkat gyengítse.

g3ronymo 2011.08.06. 17:15:53

istenem én már most aláírnám hogy ezt a senkiházit eladjuk 7 milláért!

tudojuve 2011.08.06. 18:03:05

Még 1 éve an a szerződéséből, csodálkoznék ha megkapnánk a 7 millát. De úgy legyen, ámen. 5-ért is el kell engedni!

Ismeretlen_174409 2011.08.08. 01:07:45

én ezt a majmot még egy zacskó szotyiért is eladnám,az is túlzás érte!!!menjen ahova akar,csak minél messzebb Torinoból!!!

Secondonio 2011.08.08. 10:41:55

Én a Hamburggal elcserélném Eliára. Az jü csere lenne,úgy sincs szélsőnk és ez a szarházi nagycsapatokban egy kalap szart nem ér. Habár a Hamburgi vezetők szerintem nem olyan hülyék,hogy a legjobb játékosukat eldják egy fos talpalávalóért.

Ismeretlen_164215 2011.08.09. 11:50:01

Vicc, hogy amikor egy játékos eladásáról van szó, akkor Zamparini tízmilliókról beszél, de sokallja a brazil csodacsatár fizetését...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása