A Villarreal megtartaná Rossit

A Juventus beismerte, hogy egyelőre zátonyra futottak a Giuseppe Rossi  megszerzésére irányuló tárgyalások. "A Villarreal nem akarja őt eladni."

Giuseppe Rossi

Az olasz válogatott csatár számított az Öreg Hölgy elsőszámú célpontjának, miután nem sikerült Sergio Agüerot elcsábítani az Atlético Madridtól. A Rossiért folyó tárgyalások az elmúlt hetekben ugyan felerősödtek, de úgy tűnik, most mégis igen nagy problémák adódtak.

"Rossi az olasz játék egy igazi tehetsége." - fogalmazott Beppe Marotta. "Ő egy olyan játékos, akit figyelemmel kísérünk, akárcsak más klubok. Megpróbáljuk leigazolni, de az elmúlt pár órában kiderült, hogy a Villarreal inkább megtartaná őt. Ha Rossi nem jön, máshol nézünk körül."

Az olasz rekordbajnokot szóba hozták a Roma elvágyódó csatárával, Mirko Vuciniccsel, amit Marotta meg is erősített.

"Nagyon kedveljük a játékát, de leigazolása egy másik, igazán bonyolult művelet lenne. Szeretnénk megerősíteni a csapatot és betölteni a hézagokat. De még mindig van egy hónapunk."

"Keresünk egy fontos célpontot, de (az igazolás - a szerk.) nem könnyű, hiszen nem vagyunk annyira versenyképesek, mint az angol vagy spanyol klubok."

A Juventus egy 25 millió eurós ajánlatot adott a Villarrealnak Rossiért, míg a Roma reméli, hogy 18 millióért el tudja adni Vucinicet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1004654130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSUBI 2011.07.28. 12:20:27

Ha jól emlékszem,Rossi kivásárlási ára 30 milla. Tehát hiába virítunk 25-el,ennyiért nem eladó(egyenlőre)! Ha megakarnánk őt venni letennénk a 30-at,és a villareal kénytelen lenne eladni őt.--Nem tudom mi a gond,de majd jön valami más csapat,és pikk pakk elviszi majd,mi meg majd nézünk mint a luki nyúl. A nagy taktikázásra fogunk ráfázni. CSAK A JUVE!!!

piero 2011.07.28. 12:27:02

Jó lesz mind a kettő csak vegyünk végre valakit az isten szerelmére!!!!!!!!!!!!!!!

Ismeretlen_147985 2011.07.28. 12:27:39

Ha a Villarreal valóban nem akarja eladni, akkor megjöttünk. Viszont érdekes módon, mikor bejelentkeztünk érte kb. 1 hónapja, akkor nem voltak ilyen problémák, és úgy nézett ki a dolog, hogy a spanyolok is szívesen megválnának tőle. Na most az a vicc az egészben, hogy Giuseppe "Beppe" Marotta már egy hónapja, éjt nappallá téve ezen az ügyön dolgozik, nem foglalkoztunk senki mással, nincs balszélsőnk, Bastos-ról semmi hír, nincs középhátvédünk, majd Marotta benyögi, hogy Rossi talán mégsem jön. Fantasztikus! A jelenlegi keret pont alkalmas arra, hogy ismét bejöjjünk a 7. helyre, amit már megszoktunk az elmúlt két szezonban. "De még mindig van egy hónapunk." Persze. Csakhogy az épkézláb játékosok már mind elkeltek, de természetesen valami szart bárhonnan le lehet akasztani és beállítani sztárigazolásnak. Gondolom majd az utolsó napon kapkodunk, ugyanúgy mint tavaly, és talán sikerül megszerezni a Brescia vagy a Siena sztárjátékosát. Vicc! Csak azt nem értem az egészben, hogy a Vidal gyereket mivel kábították, mert mire szerencsétlen visszajön a nyaralásból, már nem lesz meg a fél csapat, mivel mindenkit eladunk, de a helyükre nem jön senki. "Nagyon kedveljük a játékát, de leigazolása egy másik, igazán bonyolult művelet lenne. " Tehát Vucinic sem jön. Kíváncsi vagyok ki(k) fognak majd érkezni, hiszen még van egy hónapunk. Időnk, mint a tenger.

ejjha 2011.07.28. 12:27:49

Van az a pénz amiért elengedik!Baromtának hány pofon kell még,hogy felérje ésszel,hogy ez az alkuzososdi nem gyere be?Főleg nem egy minőségibb játékosnál..erre meg majd jönnek a mentálisan roggyant Vucinicek 18 ért

Ismeretlen_108746 2011.07.28. 12:39:52

Ez egy baromság, nem valószínű. hogy hosszas tárgyalások után a spanyoloknak hirtelen eszükbe jut, hogy mégsem eladó Rossi. Inkább arról van szó, hogy annyiért nem eladó, amennyiért Marotta el szeretné hozni. Nevetséges az egész. Marotta bedobta, hogy idén igazolnak néhány klasszist. Ebből rövid úton az lett, hogy már csak egy klasszis támadóról volt szó. Agüero-t képtelen volt megszerezni, lett belőle Rossi, Rossi-ból lett Vucinic, s egyelőre lehetetlenség megmondani, hogy a végén Kabát Péter lesz-e belőle, vagy megállunk talán valahol félúton. Nem látom, hogy a Juventus bármit erősödött volna, s az sem világos, hogy miért azoktól a játékosoktól szabadulunk meg a leggyorsabban, akiktől nem biztos, hogy meg kellene (Sissoko és Melo), míg a botlábú Motta, Grygera, Grosso és Pepe vígan állandósulni látszanak a keretben. Nagyon örülök, hogy Marotta higgadt, hiszen van még egy hónapunk. Készséggel elhiszem, hogy a végén majd akkora sztárokat csábít Torinóba, hogy kapkodjuk csak a fejünket, de az sem ártana, ha a csapat legalább félkész állapotban készülhetne az új szezonra, s nem a bajnoki rajt előtt 1 nappal érkeznének az új igazolások.

laverda 2011.07.28. 12:41:41

Egy balszélső fontosabb.

Pampalini 2011.07.28. 12:50:14

Nyugodtan megtarthatja.Nem kell.Gyenge játékos.

biciklee 2011.07.28. 12:55:15

Eddig csak a fórumot olvastam, de már nem bírom, ez a Marrotta valami hihetetlen, ígérget jobbra-balra, de senki nem jön. Ugyanezt csinálta tavaly nyáron is, januárban is. Nem tudom minek kellett őt, meg Del Neri-t elhozni a Samptól, mindeketten középszer "szaktekintélyek".

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 13:01:20

Már megint megaludt Marmotta szájában a tej... ha két hete leteszi az asztalra, amit kérnek, akkor most nincs ez a szar hír. Vucinic-et vigye már el valami külföldi csapat. Akkor sem akarnám, ha csak rá lenne pénzünk. Nincs értelme leigazolni.

Ismeretlen_102194 2011.07.28. 13:01:58

Ahogy az is kiderült hogy Agüerot cirka 3 millával többért vitték el mint amit mi ajánlottunk!Nem tudom hogy ti hogy vagytok vele de én már senkire nem számítok, legalább nem kell csalódnom!;) Valami nincsen rendben az átigazolási politikánkkal, meg azokkal akiknek ez a feladata!De ahogy látom ezAgnelliéket kúrvára nem érdekli, csak a ratyi krikett!Pfffffff

Diego2889 2011.07.28. 13:03:19

igazából meg sem lepődök ezen az egészen.. sokkal többre nem számítottam.. Ez a Juve soha a büdös életben nem lesz újra a régi, ameddig ezek vannak a csapat élén..

efedrinn 2011.07.28. 13:05:29

Röviden: TISZTA SZÉGYEN!

Diego2889 2011.07.28. 13:07:04

hát az..

Ismeretlen_149085 2011.07.28. 13:07:28

Mivel Cazorlát most adták el a Malagának, így érthető, hogy még egy kulcsembert nem akarnak elveszíteni. Azt mondjuk nem értem, miért erősítettek egy közvetlen riválist, jobban jártak volna, ha Rossit adják el egy másik bajnokságba. A 25 millió pedig szerintem reális ár lett volna érte. Én inkább a Villarealt nem értem. Viszont így úgy tűnik, hogy nem maradt a piacon megfelelő csatárigazolás.

tomsz 2011.07.28. 13:11:42

Nem tudom miért vagytok annyira oda érte!!! Lehet, hogy én látom rosszul, de csatárra jelenleg NINCS szükség! Elmondom, szerintem 3 játékosra van szükség: a Vargas-Bastos-belső védő trióra! Csatár meg NEM KELL, jelenlegi helyzetünkben nem engedhetjük meg magunknak! Kész. Olyan bal oldalt szeretnék látni, mint amilyen a bal! És készen lennénk, nem kellene szidni Marottást sem! Minden jót!

rmc 2011.07.28. 13:12:10

a Villarrealnál kijelentették kerek perec, hogy max. egy klasszist engednek el nyáron..nos ez megtörtént, mivel Santi Cazorlát megvette a Málaga, ergó Rossi nem fog jönni..előbb kellett volna kapcsolni.

tomsz 2011.07.28. 13:13:59

Pontosan olyan bal oldalt szeretnék, mint amennyire erős a jobb is!

Ismeretlen_150170 2011.07.28. 13:14:42

Bravo!Bravo! Szép előadás volt! Jó sikerült Marotta nyári szappanoperája! Már-már el is hittem hogy komolyan gondoljuk ezeket a sztár igazolásokat! Na de vége a műsornak, az egész csak színjáték volt, hogy mi mindent megtettünk, minden tőlünk telhetőt, rajtunk aztán nem múlott de ezek a csúnya angol és spanyol klubbok mindig bekavarnak, bla..bla..bla... Mire volt jó ez a vetítés? Ha a szití a cselzí a margit a barsza, meg úgy az egész angol elit kinézte azt a játékost akit mi is, onnantól kezdve nincs esélyünk, kész csoda hogy Lichsteinert és Vidalt megtudtuk szerezni! Most már tényleg jöhet egy balszélső szaros 15 millánk csak van, most adtuk el Sisso-t, se Vaargas-ért se Bastos-ért nincsen komolyabb kérő mire várunk.

Diego2889 2011.07.28. 13:16:37

Vázolom az idei nyarat.. Ajánlat Agüeroért(35millió).. Rájöttünk h ez kurva kevés és új név után keresgettünk.. Közben Bastossal már vagy fél éve tárgyalunk, de ott sem tudunk megegyezni valamiért.. Ráadásul a brazil nem is kerül sokba.. Felmerül Vargas neve, akiért ajánlatot sem tettünk.. Eközben Rossit néztük ki magunknak, de őt sem tudjuk megnyerni, ezért Vucinic.. Benne látjuk a csatár és a szélső problémánk megoldását.. Kész vicc.. Sikerül leigazolni Vidalt, aki elég jó áron jött, de már csak 1 év volt a szerződéséből.. Melo,Sissoko olcsón távozik.. Amauriért a 8milliót sem akarják kifizetni, mert olyan szar.. Minden játékoson annyit bukunk, h más csapatok ezekből az összegekből a szarból és várat építenek... Ha nem lesz jövőre Bl, akkor a játékosaink már ennyire sem lesznek piacképesek, mint most.. Borzasztó h ez a sok szemétláda köcsögnek nem tűnik fel h mennyire szarban vagyunk..

epaska 2011.07.28. 13:20:08

Jó lenne már, ha mindenki belátná, hogy a Juventusnak nincs arra pénze, hogy 30-45 milliókkal dobálózzon. Nem Marottával van gond, nem is az edzőkkel, hanem magával John Elkannal. Amíg ő nem invesztál nagyobb pénzeket a csapatba ne lesz foci Torinóban. Az újságok múlthéten arról írtak, hogy Rossi már pénteken meglesz...nem jött! Azok az újságok most nem tehetnek mást, csak azt, hogy meg magyarázzák, hogy miért nem írt még alá...nem kell mindent elhinni...

atty10 2011.07.28. 13:20:49

Csak,hogy az az összeg fontban van és nem euroban 38 milió FONT:-)

Ismeretlen_122894 2011.07.28. 13:26:55

ez esetben felejtsük el a sztárcsatár igazolást idénre, és az így felszabaduló 25M-ból (plussz az eleve oda szánt pénzből) komplett balodlat és egy belső védőt vegyünk - ha hátul stabilak vagyunk, elöl csak bepattan vmi gól. előre q/matri/sanyi alapnak jó, toni/jaki/amauri (illetve aki marad közülük)közül pedig épp aki jó formában van, beállhat, plusz lehet kisérletezgetni a fiatalokkal: pasquatoval meg a másik gyerekkel a jobb oldalon (sajnos nem emlékszem a nevére, de "di"-vel kezdőött...) egyébként ha így alakulna, akár még jól is kijöhetünk abból, hogy lemaradtunk mindenkiről. (picit off: aguero 9M-t keres egy évben a citybven??? azért lássuk be, hogy nem csak marotta hibája, ha nem igazolunk értelmes játékost, ilyen árakkal nem lehet versenyezni...)

Diego2889 2011.07.28. 13:30:14

Agüero nem a fizetés miatt nem jött.. A city kifizette a 45milliós kivásárlási összeget..(38millió font) Az más dolog h ha mi is kifizettük volna, akkor a city nagyobb fizetés miatt biztosan nyerő lett volna.. Kíváncsian várom, hogy mit fogunk most kezdeni... Vucinic érkezése abban az esetben nevezhető erősítésnek, ha mellette még jön 1 szélső(vargas,bastos)..

west 2011.07.28. 13:39:56

Sokatokkal ellentétben engem nem üt szíven ez a hír én beérem azzal ha végre baloldalra hoznak valakit, inkább ezt oldanák meg és ha marad rá pénz akkor szarozzanak itt a csatárokkal vagy hozzanak a védelembe és középre erősítést.Rossi már nagyon valószínű hogy nem jön remélem Vucinic eligazol máshova és talán Honda lenne a következő jelölt. Nekem egyik kedvencem ő és sem sokkal kevesebb mint Aguero vagy Rossi tudásban.

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 13:39:58

Meg volt a lehetőségünk a nagy nevekre. Pastore is megszerezhető lett volna, de vagy a Chelsea, vagy a PSG elviszi.

Ismeretlen_150170 2011.07.28. 13:43:57

Persze az nem Marotta hibája hogy ilyen árakkal nem tudunk versenyezni csak az hogy ezt nem veszi észre!!! Tényleg rossz a szeme ennek a kancsalnak nem látja hol a sor vége és hogy jelenleg hol a helyünk, jól látszik hogy az senkit nem érdekel hogy mi vagyunk a nagy juventus! Jöhetnek a "jó bevált" kölcsönszerződések, ez a 20 milla feletti transzferek nem Marotta világa, úgy el van veszve ő ebben a világban mint a vidéki nagyanyám a pesti forgalomban!

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 13:44:24

És mégis mi a pöcst kezdünk a jó bal széllel? Ez a Juventus. Del Piero egy szezonra marad még és vége. Nincs több reklámértéket képviselő nevünk a helyére. Nincs vihető sztár név a piacon. Többen mondtuk, hogy minél hamarabb kellene igazolni, mert elfogynak a nagy nevek. Ez történt most. Elfogytak. Marmotta aki átaludta a nyarat mikor ébred fel? Majd augusztus végén vesz néhány játékost, akik senkinek sem kellettek. Bastossal vár még néhány hetet, amíg más el nem viszi, Vargas sosem volt a pakliban. Lugano a Copa győzelem meghízott. Vucinic lesz ebből. Én meg megyek és követem Seneca-t... eret vágni sosem késő.

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 13:47:28

@pedronegro: Na akkor válaszolj nekem: Ha Agüeroért legalább 35-t adtunk (ennél kevesebbről nem szóltak a hírek) és Rossiért 25-t, akkor a kettő közötti különbség hova megy? Lett volna pénzünk Rossira, de kivárásra játszott ez a balfasz... csakúgy, mint múlt évben Krasic esetén (ha nem jön Dzeko, akor jön Krasic). akkor az volt a rohadt nagy szerencséje, hogy Krasic ide akart jönni és a Moszkva engedte végül, pedig kevesebbet tett zsebre. Most egyik tényező sem játszik kulcsszerepet. Rossi nem különösebben hangoztatja, hogy: "Csak a Juve!", hiszen Milan szurker, míg a Villarreal már nem akarja eladni. Nem a pénz volt a gond, hanem az, hogy Marmotta stratégiája nem működött. Immár másodjára.

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 13:47:38

Egymás után másodjára.

Del Piero 70 2011.07.28. 13:54:08

Van még egy hónapunk?Mi a faszra várunk a végén már senki nem lesz eladó és megint hozunk valami középszerű játékost.Ez a marotta mekkora zsidó!Akkor legalább hozzuk már el Bastost!

Ismeretlen_122894 2011.07.28. 13:56:51

én még mindig azt mondom, hogy várjuk meg az augusztust a stratégia és a politika elemzésével, és az ítélet meghozatalával. egyikünk sem tudja, hogy mi zajlik a háttérben, és ami a legfontosabb: egyikünk sem vett még részt játékosigazolásban, ha vki igen, akkor vele szemben visszavonom, és innentől kiemelt érdeklődéssel olvasom a posztjait. pastore? mintha vmi 50M-os kivásárlási árat kommunikáltak volna felénk nyár elején, nem hiszem, hogy reális eséllyel tettünk volna érte ajánlatot.

Ismeretlen_179384 2011.07.28. 14:01:25

tartsa csak meg Rossit érzésem szerint nem a csatár a hiányposzt inkább vennénk már meg Bastost vagy valami jó balszélsőt

Ismeretlen_128760 2011.07.28. 14:01:43

Egy kicsit gondolkodjunk már reálisabban! Nincs értelme versenyezni ezekkel a pénzégető klubokkal! Mi van ha a sejkek megunják a focis játékot? Ott hagyják az egészet egy rakat adóssággal, ha szerencséje van az adott klubnak jön egy hasonló kaliberű ember, ha nem, borítékolható a csőd! Olaszhonban egyedül a Milan próbálja meg felvenni a versenyt költekezésben (mert az inter sem költ sokat mostanság) és hát tudjuk, hogy elég nagy szarban vannak anyagilag... Nagyon remélem, hogy hosszú távon kifizetődik a tulajdonosok megfontoltsága, mert szerintem teljesen reális ez az évenkénti 50 millió euro körüli befektetés! (az már más kérdés, hogy Secco-ék hogy osztották ezt be!) Amíg Vidal vagy Krasic kaliberű játékosokat lehet venni 1X millióért addig van remény!

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 14:03:24

@regularjohn: A PSG és a Chelsea is 40-42-t kínált érte. Nem lesz Ő 50 milla. Zampa az esetek 99%-ban szeret nagyot mondani. Ő ilyen. Aztán persze olcsóbban is eladja, akit beharangozott drágán. 50-t nem fognak Pastoréért adni. Volt rá lehetőségünk. Ha másfél hónapja nem Agüerot erőltetjük és leteszünk 35-t + adunk egy használhatóbb játékost, akkor lehet már nálunk játszana Pásztor, mert nagyon olaszhonban akarna/akart maradni. Ezt már cseszhetjük. Seni sem vett részt átigazolásban közülünk, de azt látjuk, hogy máshol nem beharangozzák a nagy neveket, hanem megveszik. És nem kivárásra játszanak. Marmotta ügyeskedni próbál, de erre a jelen piac nem vevő. Van egy rakat pénzes csapat és ha Ők rárepülnek egy játékosra, akkor csekély esélyünk van az ügyeskedésre. Le kell tenni a megfelelő összeget. Ennyit kellett volna csinálni, hiszen mind Agüero, mind Rossi kimondva érdekelt minket.

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 14:07:09

@juve27: És mi van, ha nem hagyják ott a klubot a sejkek? Mi van, ha a nagy nevek miatt a klub nyereséges lesz előbb, vagy utóbb? Benne van ez is a pakliban. A versenyt fel kell venni. Nem azzal volt baj, hogy nem volt pénzünk, hanem hogy az ügyeskedések nem jöttek be. Ebből kellene már tanulnia Marmottának. Egy nagyobb névnél nem szabad ügyeskedni. Le kell tenni a lóvét. Ez olyan, mintha a piacon akarnál venni valamit és kurva alacsonyan licitálnál a szép termékre. Nem tudnál megállapodni és várnál arra, hogy majd a nap végére olcsóbban is odaadja az eladó a szép terméket... csakhogy a piacon nem csak te vagy, hanem sokan mások és közben Ők, ha többet adnak a termékért, akkor hoppon maradsz. Ez ilyen rohadtul egyszerű. Igen. Nem látok bele a részletekbe, de ez mindenhol így működik. Kereslet kínálat.

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 14:09:18

És jelenleg a pénztárcánkban van némi pénz... nem látunk bele, de a 120+70 millából, ha 120 a klubra is megy el, hová tűnt a 70 milla?

Ismeretlen_128760 2011.07.28. 14:11:02

Nyilván ti sem lennétek most görögök, fele annyi fizetést kapnátok havonta, csak mert 5 évvel ezelőtt 5x annyit költöttetek, mint amennyitek valójában volt... (egy durva példa, és nem is teljesen igaz (és nyilván egyszerű görög embernek köze nincs a csődhöz))

Bianconero 2011.07.28. 14:11:50

jöjjön Bastos 15 milláért a balszélre,Vargas megint tulértékelt a Copa miatt nem ér 20-22milliot őt hagyjuk! a reális értéke olyan 12-15millio!Egy belsőhátvédre is szükség van akkor hozzuk el Rolandot de ez esetben Bonucci távozni fog!Én azt mondom hogy a Barzagli-Bonucci-Chiello hármas mellé hozzunk egy Kjaert! nem lehet sok 12millio euro körül elhozható lenne..ha ezen kivül a vezetőség ugy gondolja hogy a szurkoloknak tartoznak annyival hogy nem csapják be őket akkor a balszélre hozzuk el Alvaro Pereirát vagy Kolarovot.csatár érkezése nem szükséges matri,q,alex,toni,pasquato megoldják majd! amaurit adjuk el valami seria C-s klubnak 2-3 labdáért kb. ennyit ér!!! iaquinta is huzzon el vissza az udineba sose volt juventus szintű!!!nem is értem hol ez a nagy költekezés??? ingyen jött pirlo,ziegler,pazienza, Lichsteinerért és vidalért fizettünk de az bevételből meg is volt melo-t nem kellett volna elengedni sissoko is távozott!az a helyzet hogy ez a csapat csak gyengült. még egy brazil tehetség leigazolását szorgalamaznám pl egy Ganso el kél a csapatba! ugynézki agnelli ur lecsapolta azt a 120millio euros átigazolási pénzt mer egy fillérünk nincs!viccc

Ismeretlen_128760 2011.07.28. 14:13:31

ShyrKahn; a legelső ilyen, felkarolt klub, a Chelsea, masszívan veszteséges, a sok sztár ellenére is, pedig nem éppen most volt a felvásárlás...

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 14:15:41

@juve27: Most veszteséges, de nem is a mostra gondoltam.

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 14:17:45

@juve27: Viszont a görögöknek volt lehetőség fél éve megszorító csomagokat elfogadni. A görög nép nem akarta, mert idiótán gondolkozott és ezt egész Európa nyögi azóta. Mi is. Én is. A CHF sosem lett volna ilyen erős, ha az Eurózóna időben képes reagálni, így pl a görögök sem. Nem tudom őket sajnálni. Volt lehetőségük, ahogyan itt is volt/van megszorítás, ott is kellett volna, hogy legyen.

Ismeretlen_147985 2011.07.28. 14:18:16

Pastore-ra valóban lehetett volna esélyünk, de másfél hónappal ezelőtt egészen biztosan nem adta volna el Zamparini senkinek. Az 50 millió meg azért nem lesz 50 millió, mert egyrészt a játékos nem ér ennyit, másrészt most már Zamparini-nek is szabadulnia kell a játékostól, s ennyit bizonyosan nem fizet érte senki. Azt viszont nem értem, hogy sokan itt a blogon azt ecsetelik, hogy nem is kell csatár, jöjjön inkább balszélső és középhátvéd. Ez így van, jöjjenek erre a posztra is játékosok, de csatár KELL! Egy Q, Matri, Toni, Del Piero négyes nem elég a BL-hez, semmire sem elég. Tudom, hogy itt sokan nagyra tartják a Q-Matri kettőst, én speciel kurvára nem, s ki tudja mikor sérülnek meg, ki tudja Q mennyit tud majd játszani a komoly sérülése után. Del Piero a koránál fogva már nem alkalmas arra, hogy vigye a csapatot a hátán. Toni is többet sérült, mint amennyit játszik. Iaquinta és Amauri pedig eladásra kerül. Egyszerűen nem értem miért ne kellene csatár. Még jó, hogy ebben a kérdésben Marotta márként gondolkodik, és valakit hozni fog. A kérdés csak az, hogy kit.

Bianconero 2011.07.28. 14:23:32

hozzuk vissza Trezególt és tegyünk le egy fix 45milliot Pastoréért!!azért a vezetőség se nézze már ekkora verébnek a szurkolokat.szerintem ha nem érkezik tetemes erősités a klubhoz akkor itt nagy tüntetések lesznek!!!remélem

Tony 2011.07.28. 14:29:43

Hú,ha valami ennyire kiveri a biztosítékot még ShyrKahn-nál is ott tuti el van bszva. vmi :) Marotta és DN elhozatala egy hatalmas ballépés volt. Az egyik már nincs itt,nem tudom a másik meddig maradhat még. Egy hónap maradt és jelenleg semmivel nem erősödött a csapat a tavalyihoz képest,hiszen Melo és Sissoko távozásával minőség ment amit a Vidal-Lichtsteiner duó max egalizálhat. Persze még van 1 hónap. És mire? kire? Kvára nem az az utolsó pillanatban kéne cselekedni. Én úgy látom,hogy leginkább sem idő nincs már,sem elhozható játékos. Sztár igazolásról meg lassan letehetünk. Abban reménykedem,hogy legalább az a szerencsétlen Bastos idekerül még a végén.

Gio20 2011.07.28. 14:29:45

Vargas szerintem simán megéri azt a 20 misit! Ráadásul fekszik neki az olasz foci, nem lenne zsákbamacska, keveset sérült és végigszántja a pályát, abszolút szimpatikus (néha eldurran az agya, kicsit emlékeztet Davids stílusára, habár nem ugyanazon poszton játszanak\játszottak)

Diego2889 2011.07.28. 14:29:47

azért annak örülök h mindenki 1 véleményen van :D

Ismeretlen_128760 2011.07.28. 14:33:46

ShyrKahn: nagyon mélyen bele lehetne merülni a témába, de azt leszögezhetjük, hogy hatalmas a különbség "gazdaságilag" a Juventus és a (nevezzük így) "pénzfosó" klubok között! Az Exor nem egy sejk, királyi család, vagy elnök, ha pénzt ad, abból vissza is akar kapni valamit, így 1000x meg kell gondolni mire megy el a kvázi "kölcsön".

Ismeretlen_135937 2011.07.28. 14:34:24

Valaki kérdezte, hogy hová tűnt a 70 milla. Hát abból 60-at már el is költöttünk a kölcsönjátékosok leigazolására (38m körül), Lichsteinerre (10m) és Vidalra (10,5m). Az eladásokból pedig nem sok pénz jött be eddig.

gyorijuventuno 2011.07.28. 14:34:33

Ha nem jön rossi akkor meg kell venni bastos-vargas kettöst + kreativ középpályást Nekem nagy kedvencem Hazard de ő tán tul nagy falat lenne nekünk de Honda-Götze-Affelay De ha mindenképp csatárt akarunk akkor Cardozo-Benzema-Dzeko-Van Persie Lehetne igazolni okosan de ahhoz kicsit ki kéne nyitni pénztárcát hogy majd késöbb megtérüljön mint juventus termékek eldásábol+ BLért járo pénz...

Ismeretlen_150170 2011.07.28. 14:34:40

ShyrKhan: Én tényleg úgy gondolom hogy ezek az Agüro-ért és Rossi-ért tett ajánlatok csak kamuk voltak, ahogy írtam csak egy színjáték a világ felé. Teljesen logikus hogy ha Agüero-ra lett volna 35 millánk akkor Rossi-t már 30-ért rég elhoztuk volna. De mivel ez nem történt meg nekem az is logikus volna hogy ezek az elhangzott összegek nem álltak rendelkezésre. Igazából nehéz eldönteni mi történt de biztos nincs annyi pénzünk mint amennyit beígértek és se Agüero-nak se Rossi-nak nem a juventus az álma és a fizetési igényeik se a juve pénztárcájához vannak szabva. Lehet az is hogy Marotta tököl, bár már idehozta Pazienzat, Zieglert és Pirlo-t ingyen és Vidalt meg Lichsteinert reális áron ezek jó ár/minőség arányú transzferek voltak. Szép lett volna Agüero vagy Rossi, de mostmár Bastosra kéne koncentrálni vagy Honda-nál bepróbálkozni ezek is nagyon jó játékosok és jelenleg más csapatok érdeklődéséről nem tudunk így van esély rájuk. Marotta-ék meg nyár elején megmondták hogy a juve nem fog árlicitekbe bele menni és hogy kivárnak, most tartják a szavukat.

Tony 2011.07.28. 14:35:16

mmartin91! Ezaz,hogy kit! Míg Agüero és Rossi a pakliban volt én is azt mondtam,hogy jöjjenek,de ha még egy Q-Matri szintű embert hoz annak semmi értelme nincsen. Szerintem az egyetlen fronton ahol helyt kell állni(illetve a serie-a szinthez) elég lehet ez a támadósor,ha egy értelmes középpálya megtámogatja őket. Ergo ezért összpontosítsák inkább a pénzt más poszt megerősítésére.

Ismeretlen_128760 2011.07.28. 14:36:40

és vannak ugyebár azok (nem megsértve senkit, mert a szurkolók 99%-a ilyen) akik; csak a "tegyünk le egy fix 45milliot Pastoréért!!" és hasonló típusú mondatokat szajkózzák... :)

Diego2889 2011.07.28. 14:42:07

Az ATM többször is nyilatkozta h az egyetlen hivatalos ajánlat 35millióval a Juvétól érkezett.. Az viszont tuti h Tevezért nem tettünk ajánlatot..

Bianconero 2011.07.28. 14:43:02

juve 27...sztem pastore jo lenne nem ilyen csicska vucinicek kellenek ide.ha ilyeneket tudnak igazolni akkor ne mondják hogy sztárigazolások jönnek..köze nincs a sztársághoz,meg ne is álmodjunk bl helyekről mert nem fogunk elérni semmit az tuti

Ismeretlen_147985 2011.07.28. 14:47:37

Tony: Egyelőre azért még ne írjuk le ezt a Rossi-transzfert, senki nem mondta még, hogy be vannak fejezve a tárgyalások, én azt mondom, hogy sikerülhet leigazolni, mert ha ő nem, akkor nincs más. A csatársor szerintem nem lesz elég, de attól, hogy esetleg jön egy Bastos balszélre (aki kétségkívül kurva nagy erősítés lenne) még a középpálya nem lesz értelmes. A kezdő középpálya jó lehetne, de cserejátékosaink nincsenek. Pazienza, Marchisio, Pepe vicc kategória, Martinez-ről inkább ne is beszéljünk. Ha valaki kidől, vége a dalnak. Egy csatár mindenképp kell, és olyan csatár kell, aki képes magának is kialakítani a helyzetet, és képes befejezni is azt. A kiszemeltek közül Sanchez, Agüero és Rossi is ilyen, remélem utóbbit sikerül megszereznünk. Persze tőle függetlenül kell Bastos is, így lenne igazán erős a támadószekció.

Ismeretlen_108746 2011.07.28. 14:50:14

@DelPietro: "Hát abból 60-at már el is költöttünk a kölcsönjátékosok leigazolására (38m körül)," A kölcsönjátékosok (Quagliarella, Matri, Pepe és Motta) véglegesítése bizonyosan nem ebből a pénzből ment, mivel hivatalosan még az előző szezon költségvetéséből különítették el a szükséges összeget.

Bianconero 2011.07.28. 14:51:09

2008-ban jutott vissza a csapat! 3 év alatt nem volt olyan igazolásunk ami emlitésre mélto lenne. mindenévben uj csapatot épitünk mert az igazolások becsődölnek..Diegot nagy nehezen megszereztük azota se értem hogy sikerülhetett és egyedül nem váltotta meg a világot igy eladtuk!ha hoztunk volna mellé 2-3 technikás játékost ahelyett hogy eladjuk akkor most nem itt tartana az Öreg Hölgy!!!!

Diego2889 2011.07.28. 14:56:16

én is azt hittem h Diego mellé veszünk még 2-3 kiváló játékost, de csak Martinez jött:DD

bob920 2011.07.28. 14:58:08

Vucinicnek örülni fogok ,sokkal jobban mint Rossinak vagy Agueronak , már csak azért is mert pénzevő kutyák ..Annyit egyik sem ér meg,hogy jövőre ugyanúgy első négyben legyünk , mert ezt Vuciniccal is simán elérhetjük .

Ismeretlen_122894 2011.07.28. 15:16:55

pastore állítólag conte elképzeléseibe sem fér bele, így egyelőre szerintem az ő leigazolásával nem érdemes foglalkozni + lehet, hogy a PSG-nek végül eladják 40M-ért, de saját bajnokságba, potenciális vetélytársnak nem hiszem, hogy ennyi lenne az ára ettől a vucinic igazolási lehetőségtől pedig a hideg kiráz, 18M-ot dobjuknk ki az ablakon rá? semmi értelmét nem látom. biztos, hogy sok név van még a pakliban, pl.: vidalról sem volt nagyon szó korábban, aztán kb. 2 hét alatt megszereztük, szóval most még nem izgulok. esetleg majd augusztus végén, de addig még hosszú az idő amúgy az is nagy baj, hogy a szarjaink senkinek sem kellenek, az elmúlt 2 évben úgy leírták magukat, hogy amauri ügynöke pl.: jelezte, hogy csökkenteni kellene az árat, mert épeszű klubvezetés nem fizet 8M-t érte (annak ellenére, hogy a parmaban jól szerepelt) + mindenki tudja, hogy meg akarunk tőlünk szabadulni, így iszonyatosan alá mennek az árban

buffon91 2011.07.28. 15:39:37

OFF: Sirigu 3,5 millió euróért a PSG-be igazolt. Nem igaz hogy mi sose tudunk ilyen igazolásokat véghezvinni.

petis 2011.07.28. 16:22:06

nemértem én ezt a marottát ha egyszer 30 millio miért nem mondta a villareálnak h ok megadjuk érte a 30at és akkor lehet h már rég itt lenne és amerikában készülne a többiekkel...

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 17:32:17

@juve27: A "nagy név pénzt hoz vissza" politikája nem új keletű dolog, így nagy nevet hozni jó befektetés kellene, hogy legyen. Az Exor egy jó befektetésre adta a pénzt nem pedig olyanra, ami halálra van ítélve már rövid távon is, vagy ha nem is halálra, de igen kicsi valószínűséggel sülhet ki belőle jó dolog.

tudojuve 2011.07.28. 17:32:36

Ha már a csatároknál tartunk, akkor a Marseilleből hoznám Ayewet vagy Gignacot. Mindkettőnek nagyon tetszik a játéka, különösen Gignacé. Egyébként Sissoko a PSGben!

Ismeretlen_102246 2011.07.28. 17:35:31

@pedronegro: Az a baj, hogy ha ezek kamu összegek lettek volna, akkor parázhatott volna Marmotta, hogy esetleg elfogadják és nem tud fizetni... magyarán blöffből nem fog tárgyalni és fix árakat mondani. @DelPietro: A kölcsönjátékosok leigazolása nem a 70 milla része, de ha mégis, akkor sem egy részletben tesszük le értük a pénzt, azaz a legrosszabb esetben is vedd a 38 milla harmadát.

Ismeretlen_102194 2011.07.28. 17:53:15

ShyrKahn: "Majd augusztus végén vesz néhány játékost, akik senkinek sem kellettek"- És ekkor jöttek a kutyaütök, /Martinez, Rinaudo,stb/ csak hogy elmondhassa hogy ő milyen remek munkát végez!Pfffffff Nem értem a koncepciót, már ha egyáltalán van ilyen? Csak ezt az Eötvös-cirkuszt nem kellene erőltetni minden mercato elején, mert a hazugság és a félrevezetés az ami it sokunkat feldühít!!!

Baggio 2011.07.28. 18:34:16

úgy csináltok,mintha csak Rossi-Agüero lenne a földön..nem kell felkapott ember,csak jó megfigyelő és 1ből olcsón lehetne tehetségeket hozni. eszemet nem tudom mióta nem fedezett már fela Juve tehetséget...Ez itt a gond és nem az,hogy 30-35-40milliókat nem akar a csapat kidobni

Ismeretlen_102194 2011.07.28. 18:59:25

Baggio:- Éppen ez a gond, van olyan ember aki megtenné ezt, ért hozzá?Nincs!Akkor???? Nekem ilyen nevenincs senkiházi Martinezeket ne hozzon ide!!!!

goku06 2011.07.28. 19:20:38

Hát ezek után, ismerve a csatár árakat.. legjobb lenne Bastos Vargas együttes megszerzése.. Nem kell 20 milliós árakon Vucinicet és hozzá hasonló csatárokat igazolni, akik semmivel sem jobbak a jelenlegieknél. Serie A-hoz jó középpálya esetén elég egy Q-Matri-DP-Toni-(+1 olcsó igazolás, esetleg kölcsönvétel)

babo410 2011.07.28. 19:45:54

Azt hiszitek elég lenne Toni, merg Alex a Serie A-ba? Tonit el akarják adni, de ha nem, akkor is kevés ő ide! Nem olyan hűde csatár, ha hosszabb időre kéne betenni sztem nem lőne annyi gólt! Nem érzem őt elég jónak. Alex meg még mindig nagyon jó, de hosszú távon szerintem már nem szabad játszania, max szuper csereként. És Q kérdés a hosszú sérüléséből milyen állapotban tér vissza? Lehet sérülékeny lesz, de lehet nem hozza a formáját. Én mindenképpen hoznék csatárt, pláne tudva, hogy Pasquato nem nagyon fog képbe kerülni! De ne Vucinicet hozzuk el!!!

goku06 2011.07.28. 20:04:03

Énsem tartom őket elégnek, de nehogy az legyen hogy veszünk 20ért egy csatárt, és meghagyjuk üresen a balszélső posztot.. De így, hogy valószínűleg nincs pénzünk, egy 20 milliós félmegoldásra (pl Vucinic) ne vágjuk ki Bastos árát. Inkább legyen erős a kezdő11, minthogy üljön egy jó csatár a padon, de a kezdőben üres legyen egy poszt (balszélső)..

zsigadani 2011.07.28. 21:19:04

Egyszerű a recept: Bastos jöjjön 12-15 misiért, Caceres jöjjön még mert ő bevethető mind közép mind szélső hétvésként is. valamint egy csatár érkezzen és kész is van a csapat. Bastos+Caceres megszerzés kb 20 misi lenne és ezzel kész lenne a kp és a védelem. Csatárt viszont 5letem sincs hogy kit hozzunk. Rossi elvileg nem jön. Agüero se,Lukaku se,Neymar se, de akkor ki a tökömet igazoljunk???

zsigadani 2011.07.28. 21:19:05

Egyszerű a recept: Bastos jöjjön 12-15 misiért, Caceres jöjjön még mert ő bevethető mind közép mind szélső hétvésként is. valamint egy csatár érkezzen és kész is van a csapat. Bastos+Caceres megszerzés kb 20 misi lenne és ezzel kész lenne a kp és a védelem. Csatárt viszont 5letem sincs hogy kit hozzunk. Rossi elvileg nem jön. Agüero se,Lukaku se,Neymar se, de akkor ki a tökömet igazoljunk???

Baggio 2011.07.28. 21:44:55

asveed...Udine-Napoli stb soroljam még? ne már csak ezen középcsapatok találjanak jó játékosmegfigyelőket..vagy Barcelona-Arsenal stb és még ott vannak a Hollandok-Franciák.. Juvénál ott van Nedved stb azt kell neki mondani..fiam fogod magad kapsz 10millát + repjegyet és keress játékosokat 16-20 kor között... csak van szeme 1aranylabdásnak a játékhoz Ha meg nincs olyan ember,akk eleve az összeset kirúgnám akit ezért fizetnek fölöslegesen...

epaska 2011.07.28. 22:12:17

Egyetértek Baggio-val. Meglehet nézni a Fiorentinát, Udinesét, Palermót, hogy milyen fiataljaik vannak... Jó lennne, ha már Agüero nem jön, és Rossi sem jönne, örülnék annak, ha egy fiatal játékost igazolnánk, olyat mint Abel Hernández...

Drughi Di Bianconeri 2011.07.28. 22:21:43

epaska, fiatalaokat úgy van értelme igaozlni,mint az Arsenal,Porto...néhány fillérért, 16-18 éves korukig max...Abel Hernandezt tuti 20 milla alatt nem hozná el senki, főleg az a barom Zamparini, nekünk még felárat is számítana...úgy hogy vagy hozzanak 15-20 milla körül, bevált, Fasza játékosokat,mint Bastos,vargas,Lisandro Lopez (akiről szó nem volt, de így,hogy Rossi kezd eltávolodni,egyértelműen Őt hoznám el..nem értemhogy fel sem merült...150szer jobb,mint az a nyomorék Vucinic),vagy hozzanak 6-8 taknyos gyereket Brazíliából,Argentínából stb..,aztán az egyik csak beválik, vagy vegyenek egy igazi világklasszist 40 milláért...ez a 3 alapvető irányelv létezik egy modern, komoly terveket szövögető klubnál...sajnos nálunk egyik sem figyelhető meg, mert egy Marotta nevű bohóc az átigazolásokért felelős emberünk..Zidane megmondta,hogy vegyük meg Hazardot és Menezt...2 fiatal,kreatív,nagyon tehetséges,potenciális világklasszis gyereket...hát rá kellett volna hallgatni,annyiból kijött volna akettő bőséggel,mint amennyit Aguerora szántunk volna...és ha ilyen kreatív a kp-nk, akkor Matri és Quaglia osztott gólkirályok lettek volna a Serie Aban..így örülhetünk majd,ha az első 5ben benne leszünk...

tudojuve 2011.07.28. 22:29:39

Ménez? Na ne vicceljünk. A Romaban is impotens játékot láthattunk tőle jópár évig. Hazard? ügyesnek ügyes, de nem egy nagy gólzsák. Idén csak 12 gólt lőtt úgy, hogy pályára lépett sznte minden tétmérkőzésen.

ANADROL 2011.07.29. 00:57:15

pedronegro: Kiváncsi lennék rád élőben egyszer, nem lehetne abbahagyni ezt a kancsalozást?

Ismeretlen_174409 2011.07.29. 01:37:58

nem lesz itt sztárigazolás gyerekek,tegyetek le róla...méghozzá azért nem lesz,mert Marotta egy baromarcú nyomorult féreg,aki lófaszt se tud azon kívül,hogy olyan játékosokat szerezzen meg,aki a kutyának se kéne,ne mondja nekem senki,hogy azért nem jönnek sztárok,mert nincs pénz,mert olyan nincs,hogy nincs,nem hiszem el,hogy egy Juventusnak nincs 30 millió eurója arra,hogy nyáron megerősítse kicsit a keretét,csak szimplán Marotta egy szarkupac...menjen a picsába,rakja tele a csapatot Paoluccikkal meg Zieglerekkel,a hetedik hely megint meglesz legalább!

Ismeretlen_174409 2011.07.29. 01:39:21

hozd el Vucsinicset,az még sztárigazolás...nagy szarkupac az is,meg Marotta is!!!

Baggio 2011.07.29. 08:01:19

Tudojuve Hazardnak eleve nem gólzsák a posztja... lehet Cr-el hasonlítják össze a cselezései miatt,de inkább szervező lehetne 1Juvéban a srác

Géza 2011.07.29. 08:40:11

Igazából sajnállak benneteket, mert szánalmasak vagytok. Nézzetek szét a környezetetekben és utána ugassatok kutyák. Azt hiszitek egy menedzser játékban vagytok és azt csináltok, amit akartok. Marotta helyében összeszarnátok magatokat konkrétan. Azok a sinter szurkolók, akik meg azért vannak itt hogy baszogassanak bennünket azt üzenem, hogy szarjanak gecit.

Kelevra 2011.07.29. 08:52:24

Lavezzit kellet volna még tavaly elhozni Nápolyból, most, meg mindenkire sajnálja a pénzt, (Bastost már rég le kellet volna igazolni), a végén még idehoz vmi Pavjucsenkot nekünk :D Kinézem belőle :DD

Baggio 2011.07.29. 11:26:37

Lavezzi? kell a fenének..öntelt majom:-D jól cselez-mozgékony,de 1csatár gólratörőbb legyen és ne 10/1 helyzetet használjon ki...bocsi de én mik láttam,akk nagyon sokat elpuskázott 4-5mérkőzést láttam Marottát fölös szidni amég nem látjuk mennyit raktak a zsebébe.. Sajna nem látjuk a lapokat..ha mondjuk nem kapott csak 50millát,akkor azt mondom nincs ember a földön aki tudna abból csapatot építeni úgy,hogy a szurkerek ne szitkozódjanak. Ha valóban ott lenne a 70milla.akkor Rossi már itt lenne 30-ért,hisz marad 40 abból meg Vargas-Bastos páros is ki jönne + maradna még 1védőre olyan 7-8milla amihez ha Sisso 2.5millás kezdő részletét hozzátoljuk az már 10 + Melo kölcsönvételi összege...szépen 17-20közé felkúszhat a végére és abból lazán lehetne 1védőt venni

Baggio 2011.07.29. 11:28:37

Vidal árát helyettesítem Marchisio-val,mint Vargas csere alapja

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása