A ma hajnali mérkőzésen 1-0-ás győzelmet aratott a torinói gárda a mexikói Club América felett.
A mérkőzés éjjeli fél kettő helyett fél órával kősőbb, éjjel kettő órakor vette kezdetét. Az időjárás nem kedvezett a játékosoknak és a nézőknek sem, hiszen a kezdőrúgás után fél órával a játékvezető félbeszakította a találkozót az intenzív szél, villámlás és esőzés miatt, majd egy 20-25 perces várakozás után engedélyt kaptak a csapatok a folytatásra.
Az összecsapáson egyetlen találat született, ami a fiatal Pasquato nevéhez fűződik. Történt ugyanis, hogy a 41. percben Lichtsteiner beadását a mexikói kapus középre öklözte, és a felé érkező labdát a 22 éves olasz játékos tanárian leszorítva és rádőlve a jobb felső sarokba zúdította. Pasquato a gólja mellett meggyőző teljesítményt produkált a pálya bal szélén.
A Juventus jobb oldala kiválóan muzsikált, Krasic és Lichtsteiner remekül megértette egymást. Pirlo is szép teljesítményt nyújtott, nagyszerű labdákat osztogatott a társaknak. Bufonnak volt egy nagy védése, neki köszönhetően maradt az 1-0-ás eredmény.
A találkozó összességét tekintve a Bianconeri nem játszott rosszul, bár még akadnak hiányosságok. De ne legyünk telhetetlenek, hiszen pont ezek a mérkőzések segítik a csapat fejlődését és az esetleges hibák javítását.
A mérkőzés összefoglalóját itt találod:
https://www.youtube.com/watch?v=xXrXNLqiIzk
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.