Juventus vs Club América

A Juventus soron következő ellenfele a mexikói Club América lesz. A mérkőzést New Yorkban rendezik és magyar idő szerint éjjel fél kettőkor veszi kezdetét.

A Bianconeri az első mérkőzésén vereséget szenvedett a portugál élvonalban szereplő Sporting együttesétől. A találkozón egyik Juve-játékos sem alkotott maradandót, sőt Krasic játékával teljesen elégedetlen volt Conte.

A Club América már lejátszotta első mérkőzését a mexikói bajnokság idei kiírásában, amit megnyert. A tavalyi év a mexikóiaknak sem volt sikerekben gazdag, hiszen először az Apertura elődöntőjében, majd a Clasura negyeddöntőjében szenvedtek vereséget.

A két csapat összecsapását az alábbi linken található streameken lehet megtekinteni:

http://www.myp2p.eu/broadcast.php?matchid=122888&part=sports

(A mérkőzés előtt pár órával teszik közzé a streameket)

Nincs más dolgod, csak letölteni a Sopcast nevű programot és kiválasztani a programnak megfelelő streamet. Választhatsz olyan streamet is (Others), amelyhez nem szükséges semmiféle program letöltése, bár annak minősége is alacsonyabb.

Reméljük tudtunk segíteni, éjjel találkozunk a számítógépek előtt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr994654123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_179374 2011.07.26. 14:39:59

Grazie

mJz. 2011.07.26. 14:44:52

nézzük nézzük

joceeb 2011.07.26. 15:00:10

Még az hiányzik hogy elüldözze krasic-ot ez nem volt szimpatikus dolog conte-től bár annak tudatában hogy csak az olasz focisták érnek valamit a szemében meg is értem bár meg lehetne nézni az olasz válogatottat hogy most érdemes-e befektetni ilyen nemzetiségű játékosokba!

Ismeretlen_149053 2011.07.26. 15:09:54

Krasic-ot változatlanul tehetséges, ígéretes játékosnak tartom….. de nem biztos, hogy baj, ha néha kicsit oda mond neki valaki keményebben! Forza Juventus!

Ismeretlen_187150 2011.07.26. 15:28:07

Hú, én megnézem. Nagyon kíváncsi vagyok. Utána lesz gáz 6:00kor felkelni és jönni dolgozni.... Forza JUVE!

steven-h 2011.07.26. 15:31:12

Nem értem hogy egy edző miért ne mondhatná azt hogy valaki szarul játszik.......Mi az hogy nem volt szimpatikus?! Az a dolga ha valaki szarul játszik megmondja neki sőt még akár padra leültesse, ha valaki azért megy el mert az edző azt mondta hogy most szarul játszott akkor annak csak gratulálni tudok...

viktor17 2011.07.26. 15:44:42

sziasztok amúgy ha a googleba beirjátok livetv.ru ott nagyon jól lehet nézni és nem kell semmit se letőlteni

tomsz 2011.07.26. 18:12:51

Szerintem az atdhe.net oldalon is jó minőségben megtekinthető a meccs!

Ismeretlen_180654 2011.07.26. 19:03:48

Aztán gyertek majd közben megvitatni az eseményeket!

Diesel 2011.07.26. 21:06:38

sztem egyszerübb Juventushungary-n nézni!

Drughi Di Bianconeri 2011.07.26. 22:16:37

Diesel ! le kell valamit tölteni a JH-s megtekintéshez ?..mert nincsen kedvem, mondjuk regisztrálva sem vagyok a JH-n, de ha ezen múlik, akkor simán, csak olyan helyen szeretném megnézni,ahol semmit nem kell letölteni hozzá...THX!

Ismeretlen_114321 2011.07.27. 00:01:55

Ahh, a kommentemet elnyelte a spamszűrú a link miatt, elfeledkeztem róla. atdhenet.tv

mJz. 2011.07.27. 00:43:05

Veatlen a legjobb mindíg :D lassan kezdődik :D

coldfire 2011.07.27. 01:36:41

Akkor valaik gyorsan egy linket mert sehol nem találom köszi

Puding 2011.07.27. 01:43:11

02:00-kor kezdődik :)

mJz. 2011.07.27. 01:51:34

Én meg itt sasolok hogy minden linken valami más megy :D

mikulalaci 2011.07.27. 01:52:56

Coldfire! Sajnos nem tudok linket dobni, mert elnyeli a spam-szűrő, ezért leírom! Írd be a böngészőbe, hogy LIVETV.RU Majd átváltod a nyelvet angolra, mondjauk ha tudsz oroszul, akkor ez nem fontos :P Aztán látod a két csapat címerét, rákatt, és kiválasztod a streamet! Remélem tudtam segíteni!Egyébként ameccs még rohadtul nem kezdődött el :P

mJz. 2011.07.27. 01:57:51

Hát nem :D de a myp2p pont eu -n is vannak linkek nem is kevés

mikulalaci 2011.07.27. 02:00:37

Úgy látszik, hogy semmi kedvünk sincs játszani :P Kezdődjön már!!!!!!!!!!!

Drughi Di Bianconeri 2011.07.27. 02:00:40

már 1 körül elkezdtem keresni,hogy hol nézhetem meg...megtaláltam....de még mindig nem kezdődött el...mi a fene lehet ?...úgy volt, hogy 1:30kor kezdődik..mi van már ?!?!!...amúgy nem tud valaki egy összeállítást ?

mikulalaci 2011.07.27. 02:05:00

Na végre!Most jönnek ki a játékosok!Kíváncsi leszek, hogy mit fakítanak!!!Forza Juve!

Puding 2011.07.27. 02:05:16

atdhe-n van egy rakás link, a legelső tökéletesen megy...Ha jól értettem, akkor reklám után kezdenek :)

Puding 2011.07.27. 02:09:12

Matri - Pasquato Del Piero - Marchisio - Pirlo - Krasic De Ceglie - Chiellini - Bonucci - Lichtsteiner Buffon

Mátéé 2011.07.27. 02:10:39

valaki a kezdőt írja le pls:D

Mátéé 2011.07.27. 02:15:27

Köszönöm.

Drughi Di Bianconeri 2011.07.27. 02:16:42

nagyon zaklatottan játszik a csapatunk..össze vissza kapkodnak a fiúk..semmi kohézió,elképzelés 0, pontos passzok nincsenek, fantázia nincsen...nagyon siralmas...és egy Club Americaról van szó,nem Interről,Milanról...

Drughi Di Bianconeri 2011.07.27. 02:24:04

na most láttam 1 olyan támadást, hogy gyönyörködtem :D Krasic-Del Piero-Matri..csak a befejezés volt pontatlan...

Smiley 2011.07.27. 02:24:53

Hát srácok aztkell hogy mondjam, hogy ez rosszabb mint tavaly :DDD

mikulalaci 2011.07.27. 02:28:59

Sztm nem vagyunk olyan rosszak, de akárki is akármit mond, bőven elférne a Rossi Bastos kettős!Egyébként a jobb oldal egész jó!

gasta 2011.07.27. 02:30:16

Szerintem nem játszunk rosszul.... egész ügyes összjátékok vannak, Pirlo is osztja rendesen a labdákat.... de azért az ellenfél is teszi rendesen... nem rossz csapat ez a C.A.

Mátéé 2011.07.27. 02:43:14

na ennyi volt. félbeszakadt

mikulalaci 2011.07.27. 02:43:29

Most meg mi a szar van? Miért fújta le a meccset?

Puding 2011.07.27. 02:44:09

Valami gond van a világítással, vagy nemtom :S

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 02:44:26

Nem tudom, de jó volna tudni. Lehet vihar, vagy csak fél órás egy félidő.

Mátéé 2011.07.27. 02:44:31

Az eső miatt.

Drughi Di Bianconeri 2011.07.27. 02:44:49

na most meg mi történt ?..miért állt le fél óra után a meccs ?..én nem láttam semmi olyat,ami miatt le kellett volna,hogy állítsa..valaki tud valamit ?

Mátéé 2011.07.27. 02:45:29

Kivolt írva, hogy "weather delay". Vagyis az időjárás miatt félbeszakadt.

mJz. 2011.07.27. 02:45:30

Villámszünet :Dszó szerint :D Lichtsteiner Jó és Pirló is... marcinak nm volt egy normális labdakezelése sem...DP lassú... Krasic sem tud meglépni a 30kiló gyerek mellet ... amugy borzasztóan toljuk :D de néhol látni véltem valami játékformát is ...

Tony 2011.07.27. 02:45:59

Szerintem meg egy kifejezetten gyenge színvonalú mérkőzést látunk,ahol egy teljesen esetleges játékot produkál a csapat.

Drughi Di Bianconeri 2011.07.27. 02:47:55

Istenem !...puhapöcsű amerikaiak...1 kis eső miatt lefújnak egy meccset ?!?!?!

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 02:48:26

Dejó...most még elhúzodik a meccs fél-vagy 1 órát, lesz 4 óra mire véget ér. Utána meg fél 5-kor címerezés:/

mJz. 2011.07.27. 02:49:28

Elvileg a nézők még ottvannak ... akkor most folytatódik?

mikulalaci 2011.07.27. 02:49:57

Elvileg folytatódik a meccs, de basszus......Ti vártok még? :P

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 02:50:47

A szemeim már kiszáradtak de most csak azért is végig nézem:D

mJz. 2011.07.27. 02:53:11

Bennem van bár Redbull..szal várok :D

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 02:54:07

el állt!!!!

Tony 2011.07.27. 02:54:21

Magam részéről ennyi is bőven elég volt. Annyit nem ér,hogy 5ig itt üljek. Jó8!

mJz. 2011.07.27. 02:55:46

De most az eső vagy a villámok miatt szakadt félbe? mert ha az eső miatt, akkor a jól telibeqúrt annyukat...7végén szakadó esőben volt edzőmeccsünk és azt sem fujták le...

mJz. 2011.07.27. 02:59:46

Nálam még nem megy a mecs nálad megy ciro?

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:00:58

nem, csak az elöbb mutatták a stadiont és nem láttam esőzést

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:01:12

de lehet tévedek

Puding 2011.07.27. 03:02:15

Szólni kéne nekik, hogy ez nem egy kibaszott tenisz meccs :D

mikulalaci 2011.07.27. 03:03:36

Van olyan sanda gyanúm, hogy ebből már nem lesz semmi!Csak akkor kapják be a f@xomat!Ezért aztán virraszthattunk.................Hihetetlen!

Theorysan 2011.07.27. 03:03:58

De most mi a f@szom van ?:S

mJz. 2011.07.27. 03:04:51

:D tenisz :D csak jó lenne tudni egyátalán érdemes e várni! bár a nézők ottvannak még nem? aza baj nálam reklámvan és nm mutatják a mecset..amugy a Mc'manemen a kommentátor :D

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:05:05

de legalább ne reklámokat mutogassanak:S

mJz. 2011.07.27. 03:07:10

Ja és a jó kurva annyukat a köcsök Amerikai hoddogzabáló geciknek ! legalább írnák ki h kb 20 perc és folyt köv. vagy valami ! vagy az ESPN!

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:07:52

Megnéztem már 23451234 féle csatornát de sehol sincs szó a meccsről, lehet azért mert véget ért?!

mJz. 2011.07.27. 03:08:43

Ez az Amerikai Álom :D

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:08:54

na még negyedig várok aztán inkább elmegyek aludni

mJz. 2011.07.27. 03:09:16

livescort megnézem ott mitirnak

mJz. 2011.07.27. 03:10:52

Sups. ez van a mecs mellé irva ..valakinek 5let?

mikulalaci 2011.07.27. 03:11:12

Sztm itt ennek vége is!Csak én sem értem,hogy mi a szarért nem lehet kiírni, hogy "gyerekek a meccsnek fújtak!" Mert nem hiszem el, hogy ennyi idő alatt nem tudják azt, hogy mit döntött a bíró....folytaják-e avagy sem....

Puding 2011.07.27. 03:12:01

Ahol én néztem, ott már elkezdődött valami más műsor...Ennek a meccsnek szerintem annyi. Jobb is, még a végén kikaptunk volna :)

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:12:14

én is ezen a subs-on gondolkodom...

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:14:24

susp*

mikulalaci 2011.07.27. 03:15:18

Az eredmenyek-en az van kiírva, hogy félbeszakítva...és már be is van írva végeredménynek a 0-0! Ez itt ennyi volt!Csak azokat sajnálom, akik ezért a meccsért maradtak fent! Jó8 Nektek!

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:15:45

nem lehet hogy suspect-nek a röviditése? az gyanúst jelent

mJz. 2011.07.27. 03:15:49

de a kommentátorok sem bucsuztak el!

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:16:01

na melegitenek:D

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:16:30

na végre!

Puding 2011.07.27. 03:16:36

Suspended = felfüggesztve DE KEZDŐDIK :)

mJz. 2011.07.27. 03:17:07

De gondoljatok bele hányam maradhattak fent Európában, főként Olaszban ezért a mérkőzésért...erre tessék ! köcsög hoddogzabálók

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:17:41

most az lesz a poén, hogy 5 perc mulva 15 perces félidő :D

mJz. 2011.07.27. 03:18:00

linkeld ahol melegítenek mert nálam csak reklám

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:18:53

linkeltem de még ellenőrzik:/

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:20:00

atdhe.net és meny a legelső juve-c,america hovatkozásra

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:29:31

Pasquato

mikulalaci 2011.07.27. 03:30:57

Nekem nagyon tetszik ez a Krasic Lichtsteiner jobb oldal!

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:34:55

Hát ez hosszú 1. félidő volt. Folytathatták volna inkább már a 2.-tól. :D

mJz. 2011.07.27. 03:35:18

de a góól elött a srác hogy fejberugta labdával a saját társát :D majd leestem a székről a röhögéstől:D amugy mesteri Gól volt... pont letudta szorítani !

mJz. 2011.07.27. 03:41:13

fél 5re vége is :D

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 03:44:03

aztán irány a kukoricatábla:D

Ismeretlen_179374 2011.07.27. 04:00:43

Am nem tudja valaki hogy mikor csatlakozik Vidal a csapathoz?

Puding 2011.07.27. 04:40:54

Na, végre vége...Ez a Pasquato gyerek még viheti valamire! Amúgy tiszta híg fos volt a csapat játéka, siralmas. Ezért nem érte meg egész éjjel virrasztani...

Ismeretlen_180654 2011.07.27. 05:12:22

Nekem nem sikerült felkelnem :/ sorry, irány a munka:DDD Köszönjük a szöveges tájékoztatást!

Bianco 2011.07.27. 07:33:55

youtube.com/watch?v=LnsuipEjXxw (összefoglaló)

babo410 2011.07.27. 11:35:41

Na csak az esőig láttam, addig gyenge meccs volt. De megnéztem az összefoglalót. A védelem rohadt gyenge. Vannak jó megmozdulásaink elől, de kevés. És a védelem nagyon erősítésre szorúl, mert amit bemutattak! Na azt nem kérjük a bajnokságban! De a kp is gyenge védekezésben! Nagyon nem lesz ez így jó! Én azért annak örülök, h támadó focit akarunk játszani, de azért tudjunk védekezni is, mert szarban leszünk!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása