Agüero a héten dönt jövőjéről

A héten minden bizonnyal pont kerül az Atlético Madrid-csatár átigazolási hercehurcájának a végére, derült ki a játékos ügynökétől. Az argentin támadó hamarosan nyilvánosságra hozza, hol fog játszani a jövő idényben, miután csapatát Uruguay kiejtette a Copa Americaról szombat este.

Sergio Agüero

A tehetséges csatár nyilvánosan kifejezte, hogy szívesen állna új kihívás elébe, miután az elmúlt 5 évet a fővárosi alakulatnál töltötte. Agüero korábban már jelezte, hogy a döntését kizárólag a Copa America után hozza meg, és mivel Argentína szombati vereségét követően távozni kényszerült, a játékos napokon belül dönthet jövőjéről.

Azonban nem tűnik biztosnak, hogy a Real Madrid vagy a Juventus csapata fog erősödni az argentinnal, mivel az elmúlt 48 órában a Manchester City is egy valós alternatívává lépett elő, hiszen az angolok az elvágyódó Carlos Tévez helyettesét keresik.

"Meg akarta várni a Copa America végét, hogy leülhessünk és átbeszélhessük a témát. A hét folyamán minden le fog zárulni." - nyilatkozta az Olenak Hernan Reguera, a játékos ügynöke.

A korábbi Independiente-sztárt keményen kritizálták az Atletico-drukkerek, amiért el akarja hagyni a klubot, de a játékos ügynöke az új kihívás fontosságát hangsúlyozta ügyfele karrierjében.

A héten minden bizonnyal pont kerül az Atlético Madrid-csatár átigazolási hercehurcájának a végére, derült ki a játékos ügynökétől. Az argentin támadó hamarosan nyilvánosságra hozza, hol fog játszani a jövő idényben, miután csapatát Uruguay kiejtette a Copa Americaról szombat este.

Sergio Agüero

A tehetséges csatár nyilvánosan kifejezte, hogy szívesen állna új kihívás elébe, miután az elmúlt 5 évet a fővárosi alakulatnál töltötte. Agüero korábban már jelezte, hogy a döntését kizárólag a Copa America után hozza meg, és mivel Argentína szombati vereségét követően távozni kényszerült, a játékos napokon belül dönthet jövőjéről.

Azonban nem tűnik biztosnak, hogy a Real Madrid vagy a Juventus csapata fog erősödni az argentinnal, mivel az elmúlt 48 órában a Manchester City is egy valós alternatívává lépett elő, hiszen az angolok az elvágyódó Carlos Tévez helyettesét keresik.

"Meg akarta várni a Copa America végét, hogy leülhessünk és átbeszélhessük a témát. A hét folyamán minden le fog zárulni." - nyilatkozta az Olenak Hernan Reguera, a játékos ügynöke.

A korábbi Independiente-sztárt keményen kritizálták az Atletico-drukkerek, amiért el akarja hagyni a klubot, de a játékos ügynöke az új kihívás fontosságát hangsúlyozta ügyfele karrierjében.

"Agüero rengeteg fontos dolgot tett az Atléticoért: megújította a szerződését, amikor már csak 1 év volt hátra belőle, hogy ne lehessen ingyen leigazolni; emellett több, mint 200 mérkőzést játszott, és két éve még nyaralni sem volt." - reagált Reguera.

"Nagyon hálás a szurkolóknak és a klub vezetésének is. Már két hónapja beszélünk erről, én napi rendszerességgel teszem ezt a vezetőkkel, és ha nehéz is volt elfogadniuk az elején, mára megbékéltek a helyzettel és nincs ezzel probléma. Ő (Agüero - a szerk.) szeretne fejlődni, és ennek semmi köze a pénzhez."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr444654091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_128760 2011.07.19. 08:47:18

Ha igazak a hírek, nekünk már esélyünk sincs rá. Remélem a héten jön Rossi, és akkor gondolnom sem kell az argentinra...

Ismeretlen_53881 2011.07.19. 08:52:16

Nyaralni sem volt 2 éve???? Hűha....

Ricsman 2011.07.19. 09:02:05

Tevezt el fogják adni a Corinthiansba és abból meg is veszik Agüero-t a Citynél. Ügy lezárva

Ismeretlen_177028 2011.07.19. 09:14:34

Ha az Atletico drukkerek ennyire kivannak attól, hogy egyáltalán elmegy, akkor mit éreznek majd, ha a Real játékosa lenne... Ennyire nem lenne surmó szerintem, de itt a City van előnyösebb helyzetben, nekünk meg marad Rossi. Szerintem így sem járunk rosszul, főleg ha jön Vidal, plusz a balszélre valaki.

piero 2011.07.19. 09:44:10

Minek Agüero jön Rossi. Kapus:Buffon,Storari Hátvéd:Chielini,Bonucci,Motta,Grosso,Ziegler,Barzagli,Grygera,Lichtsteiner,Sörensen Középpályás:Pepe,Pazienza,Marchisio,Pirlo,Krasic,Martinez,Vidal,Meg valencia vagy perrota, Csatár:Del piero,Matri,Rossi,Amauri,Toni,Iaquinta,Quagliarella Ez az én keretem néhány játékos nélkül.

jasiksson 2011.07.19. 09:52:30

piero Minek 7 csatár? Amauri és Iaquinta mehet simán 9 védő is... amit leírtál abból 2 csapatot ki lehet rakni, felesleges ennyi csere még a sérülésekből se fog egyszerre 11 játékosunk kidőlni

Csülök 2011.07.19. 10:23:30

Azt azért ne felejtsük el, hogy Agüero még nem biztos, hogy a Cityben akar játszani... Várjuk meg a végét, azt a biztos...

Ismeretlen_147985 2011.07.19. 10:51:23

Korábban nem gondoltam volna, hogy a Manchester City lehet a legesélyesebb a leigazolására, de a jelenlegi helyzet alapján nagyon úgy tűnik, hogy ők azok. Ettől függetlenül én még mindig nem zárom ki a Real Madrid-ot, mivel Agüero legszívesebben maradna Spanyolországban, Anglia csak a második számú opció. Persze nekem tökmindegy hova megy, az már az elején biztos volt, hogy nem a Juventushoz, úgyhogy akkor sem érdekelt a dolog, és most sem.

Ismeretlen_170662 2011.07.19. 10:57:37

Én se voltam 2 éve nyaralni most akkor 2 hétig nem esztek? Hehehe :DD Csak tudnám hogy ez honnan jött az ügynöknek hogy ezt mondta. Nem a pénz mi? Ja mert a City-ben majd fejődik hahaha hát hogyne

babo410 2011.07.19. 11:45:32

Én meg látok arra esélyt, hogy akár itt is kiköthet. Miért ne? Ha ide akar majd jönni? A Realba szerintem nem fog menni! És nem értem, ha egy nagy nevet hoznak szóba velünk, a többség már tudja, hogy ide úgyse soha. De igen. Lehetséges, hogy ide jön, pláne ha nem a pénz a fontos, hanem a fejlődés és az új kihívások. Lehet most csak a bajnokságért küzdene, meg a kupáért, de utána BL-t nyerhetne! A Cityvel meg BL-t nem most fog nyerni!

babo410 2011.07.19. 11:45:33

Én meg látok arra esélyt, hogy akár itt is kiköthet. Miért ne? Ha ide akar majd jönni? A Realba szerintem nem fog menni! És nem értem, ha egy nagy nevet hoznak szóba velünk, a többség már tudja, hogy ide úgyse soha. De igen. Lehetséges, hogy ide jön, pláne ha nem a pénz a fontos, hanem a fejlődés és az új kihívások. Lehet most csak a bajnokságért küzdene, meg a kupáért, de utána BL-t nyerhetne! A Cityvel meg BL-t nem most fog nyerni!

g3ronymo 2011.07.19. 13:09:39

lehet hogy hülyeséget kérdezek, de a Corinthians-nak honnan a fészkes fenéből van 40 milliója??? Pláne úgy, hogy ezt csak egy játékosra költi el.....nem inkább fordítva szokott lenni? mármint h európába adják el ők a játékosokat drágán?

Tony 2011.07.19. 13:25:09

Hát a City-nek biztos nem fog gondot okozni a 45 milliós vételár kifizetése. Ugyh ha azt vesszük,h a Realnak nem szívesen adnák el,de aki leteszi a lét viheti akk lehet City lesz a vége.

babo410 2011.07.19. 14:15:12

Ha egyáltalán akar odamenni. Majd ha kijelenti hova akar menni akor lesz értelme ezzel foglalkozni. Addig azt se jelenthetjük ki, hogy ide nem akar jönni! Állítólag nem a pénz fog dönteni! Ha meg jönni akar ide, akkor a City meg adhat akármennyit, ha nem fogadja el, és ránk fog várni. Akkor olyan lesz, mint Krasic ügye volt. De ez még nem biztos, tehát várjuk ki Agüero mit szeretne. Én bízom a legjobbakban.

Ismeretlen_147985 2011.07.19. 14:19:14

babo410: Szerinted mennyi esély van arra, hogy mivel Marotta nem tudott megállapodni az Atleticóval, Agüero-t pedig a City mindenképpen megakarja szerezni (pénz nem számít), de még képben van a Real Madrid is, miközben a Juventus már régen Rossi-val foglalkozik és még a héten a mi játékosunk lehet, hogy végül Agüero a Juventusban fog kikötni? Csak azért kérdem, mert Agüero esetleges leigazolása már régen nincs terítéken...

babo410 2011.07.19. 15:48:04

És azt honnan veszed mmartin, hogy már nem akarjuk Agüerot? Mér vagy benne olyan biztos, hogy soha nem is akart idejönni? Majd a héten kiderül mit akar. Az hogy a City mennyit tesz le érte egy dolog, ha ő nem akar odamenni. Tehát amíg nem tudjuk Kun mit akar, addig ne mondjuk hogy nem jön úgy se. Én még bízok benne. És tudomásom szerint az utolsó ajánlatát Marotta nem tette meg, mert Agüero kijelentette, hogy a Coppa alatt nem akar ezzel foglalkozni. Tehát nem tudhatjuk, hogy meg tudnánk e szerezni. Még te se, habár tom erre az a válaszod, hogy soha. De szerinted ha jó játékossal hoznak szóba minket, az úgy is esélytelen. Szerintem meg nem! És véleményem szerint Rossi semmivel sem jobb csatár, mint Q és Matri. Én mindenképp Agüerot próbálnám elhozni. És miért ne lehetne elhozni a City orra elől? Vagy akkor mostantól ne is próbáljunk meg nagy neveket leigazolni, mert ide úgyis csak a középszer jön? Me 2x 7. helyen végeztünk? Meg ha vkit akar a City, azt hagyjuk mert úgy is oda fog menni, meg a City többet tud fizetni? Akkor ezek szerint ma már mindenki csak a pénzért focizik? Van esély Agüerora, ill még lehet. Amíg nem tudjuk mit akar, addig ne mondjuk, hogy úgy se jön!

Ismeretlen_102246 2011.07.19. 16:00:00

babo410: Adom, de szerintem felesleges próbálkoznod, mert mmartin91 valószínűségekkel nem számol. Egyébként Agüerora tényleg nagyon-nagyon kevés az esélyünk, de nem nulla még mindig, hiszen még senki sem vitte el. Mekkorát röhögnék, ha maradnia kellene, mert későn ébredne rá (Rossi leigazolása után), hogy rajtunk kívül senki más nem érdeklődött érte komolyan. A City is csak Tévez eladása után lép majd és ki tudja mikor gondolja meg magát a több éves kultúrsokkban leledző hisztigép? Még Ő is City mezben feszít és amíg abban feszít, addig van esély a maradására. Ettől függetlenül én csalódtam Agüeroban, mert sokáig hitegette a Juvét (ha nem is Ő, de az ügynöke igen), hogy benne a Juve a pakliban. Ez szerintem nagyon nem volt korrekt dolog.

babo410 2011.07.19. 16:32:26

Én nem csalódtam, mert a Juve még most is benne van a pakliban! Van előtte 3 ajánlat, és nyilván, hogy azt fogja elfogadni, amelyik számára a karrierje és a pénz szempontjából a legelőnyösebb! Nem tudjuk mi van. addig én nem kritizálom. De ha egyértelműen azt fogja mondani, hogy a City egy álom neki, meg nyalizik nekik, mert olyan jó ajánlatot tesznek, akkor én is csalódok. De én még bízok benne!

Ismeretlen_102246 2011.07.19. 16:50:45

Az a baj babo410, hogy már elmondta (pár napja), hogy számára a spanyol és angol bajnokság a vonzó és ezzel gyakorlatilag keresztbe húzta azt, amit korábban az ügynöke mondott, miszerint a Juventus nagy csapat és elképzelhető, hogy Kun a Juve játékosa lesz. Nálam ez már csalódás, mert ezzel kinyilvánította, hogy a korábbi elképzelése vagy komolytalan volt, vagy ugró deszkának akarta használni a Juve érdeklődését, vagy valami más. Ezek alapján a lényeg, hogy ha a City, Chelsea, vagy a Real nem tesz neki hivatalos ajánlatot, akkor lehetünk csak mi a befutók... a kérdés csak az, hogy meddig vár rájuk Agüero, mert ugye mi nem fogunk tökölni és ha nem reagál valamit egy-két napon belül, akkor elhozzuk Rossit. Azt hiszem a kocka el van vetve. Tényleg nagyon kicsi már az esélye, hogy itt kössön ki. Nézd! Amióta Rossi felé fordultunk már egyetlen hír sem szól arról, hogy Agüero Juve játékos lesz ez pedig sokat mondó, hiszen a egyik-másik firkásznak elég jó szimata szokott lenni és rendszerint korán lelövik a poént. Most nincs még csak elő szele sem ennek. Persze legyen igazad!

babo410 2011.07.19. 17:19:15

Érdekes, ezt hol olvastátok, mert akárhol nézem ilyet én nem találtam. Mondjátok már meg ez hol volt!

Ismeretlen_152362 2011.07.19. 19:11:58

attól, mert 1 játékosért tett ajánlatot elfogad 1 klub, az közel sem azt jelenti, hogy a transzfer megvalósul. ha a játékos nem akar ahhoz a csapathoz igazolni, akkor a földhöz is verhetik magukat, úgysem köt ki náluk. agüeroról meg annyit, hogy a klubja nem engedi 45 millió alatt. ez tiszta sor. ő el akar menni. ez is. és az is, hogy ha a real hajlandó is lenne kifizetni érte ezt az egyébként magas összeget, az athletic úgysem engedné el, még ha kun a földhöz verné is magát. egyszerűen nekik nincs égető szükségük a pénzre szerintem, mert különben már elengedték volna 30-35 millióért is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása