Fabio Quagliarella már korábban is beszélt arról, hogy szereti, ha a kezdőposztokért verseny folyik a csapaton belül, bár szerinte jelenleg is kiváló csatárai vannak a Juventusnak.
"Tavaly, egészen januárig, miénk volt a legjobb támadó alakulat a Seria A-ban. Nem hinném, hogy bármi probléma lenne a csatárainkkal. Az is igaz viszont, hogy egy ilyen nagy klubnak, mint a Juventus, erős játékosokra van szüksége. Ha bárki érkezik még csatárposztra, tárt karokkal várjuk majd."
Quagliarella még január 6-án szenvedett súlyos térdsérülést, de most már teljesértékű edzésmunkát végez.
"Rettenetesen szeretnék bizonyítani, szavakkal ki sem tudom fejezni. Végre újra a csapattal végezhetem az edzéseket, ugyanúgy, mint azelőtt. Most arra kell nagyon figyelnem, hogy az izmaim megfelelően erősödjenek az előszezoni felkészülés során."
Fabio Quagliarella tavaly, Del Neri csapatában hátravont csatárt játszott, ám ha Conte 4-2-4-es hadrendet alkalmaz majd, a játékos a bal szélen kaphat lehetőséget.
"Részemről rendben, ha a csapat érdekében fel kell magamat áldozni, bár nehéz lenne, ha az egész bajnokság során ott kellene játszanom. Ha az edző ezt kéri tőlem, ezt fogom csinálni."
"Szeretem Conte stílusát, mert nála mindig a támadók vannak a középpontban. Pontosan tudja, mit akar: győzni. Minden egyes mérkőzéshez így kell hozzáállnunk, akár otthon, akár idegenben, legyen akárki az ellenfél. Nyomást kell gyakorlolnunk az ellenfélre, hogy rájöjjenek, a Juventust nehéz lesz legyőzni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.