Giuseppe Marotta, a Juventus sportigazgatója a klub nyári igazolási terveiről beszélt, és elismerte, hogy érdeklődnek Sergio Agüero, Mirko Vučinić és Arturo Vidal iránt is.
A Tuttosportnak nyilatkozva a szakember elmondta, hogy a Juventus idén nagy összeget szán egy sztárjátékosra, még az idény kezdete előtt.
"Okosan akarunk költekezni. Tudjuk, mit és kit akarunk, de most minden az időzítésen múlik. Az idei költségvetésünk legnagyobb részét egy játékosra kívánjuk fordítani, bár több más dolgot is mérlegelnünk kell, pl. a fizetéseket."
"Agüero jelenleg Spanyolországban sokkal kedvezőbb adózási feltételekkel rendelkezik, és ezeket sajnos Olaszországban nem tudjuk neki biztosítani. Ha valaki elviszi előlünk Agüerót, akkor az csak az ilyen jellegű szabályok miatt történhet."
A Bianconeri első számú célpontja az argentin támadó, de nem az egyetlen.
"Alexis Sánchez tökéletesen illene Conte elképzeléseibe, ahogyan Agüero is, a többiek már kevésbé. Vučinić játékát szeretjük, az esetleges leigazolása nem befolyásolná a sztárjátékos érkezését. A Romával azonban még nem tárgyaltunk, előbb szeretnénk megválni néhány játékosunktól."
A pletykák szerint egyébként Sánchez a Barcelona játékosa lesz, míg a legújabb sajtóértesülések szerint Agüerót a Chelsea igazolhatja le.
"El kell mondanom, hogy korábban Edison Cavani leigazolásán is gondolkodtunk, de a Napoli által kért 50 millió eurót nem szándékozunk kifizetni érte. Javier Pastore neve is többször felmerült velünk kapcsolatban, de a játéka nem illene Conte elképzeléseibe."
Ami a középpályát illeti, a Juventus kiszemeltjei között szerepel a Real Madrid francia játékosa, Lassana Diarra, és a Bayer Leverkusen chilei játékosa, Arturo Vidal is.
"Mindketten közel állnak ahhoz, hogy a játékosaink legyenek. Vidal azonban lelkesebbnek tűnik, és sokkal éhesebb a sikerre, mint Diarra. Jelenleg viszonylag sok középpályásunk van, így ezzel az előszezoni felkészülés előtt még kezdenünk kell valamit. Bízunk benne, hogy jövő csütörtökig el tudunk adni néhány játékost, de ilyen hamar nehéz mindenkinek megfelelő klubot találni."
A Juventus eladhatja Claudio Marchisiót?
"A jövője mindenképpen vizsgálat tárgya. Meg akarjuk tartani őt, de a futball világában gyorsan válltozhatnak a dolgok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.