Melo: "Juventus, majd Spanyolország"

Felipe Melo elmondása szerint boldog a Juventusnál, de beismerte, hogy egy napon szívesen játszana ismét Spanyolországban.

A brazil válogatott játékos 2005-ben érkezett Európába, egészen pontosan a spanyol Mallorca csapata igazolta le ekkor. 3 évig maradt Spanyolországban, és ezalatt szerepelt a Racing Santander és az Almería csapataiban is, mielőtt 2008-ban a Fiorentinához szerződött volna.

"Igazán szeretnék visszatérni Spanyolországba, de ez még távol van, mivel szerződés köt a Juventushoz" - mondta a Globoesporténak. "Ugyanakkor a labdarúgásban soha nem mondd, hogy soha, mivel minden egy pillanat alatt megváltozhat."

"Minden a Juventuson áll, vagyis a csapat vezetőinek a döntésén, vagyis hogy átadólistára tesznek-e vagy sem."

"Anglia? Az lenne az utolsó opcióm."

Melo 2009-ben csatlakozott a Juventushoz mintegy 25 millió euróért cserébe. Még tisztázatlan, hogy szerepel-e a Bianconeri új vezetőedzőjének, Antonio Conténak terveiben.

A játékost a múltban szóba hozták egy esetleges Madridba költözéssel is, mivel napvilágot látott az a tény, hogy José Mourinho nagy csodálója a brazil középpályásnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr24653867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_181235 2011.06.11. 10:47:03

Nagyon sokan szívesen ellátnák a csapatkban, de én remélem, még marad néhány évig :)

babo410 2011.06.11. 10:54:02

Én bírom őt, de felőlem menjen, ha annyira szeretne! De mondjuk jó lenne idén nem a védekező KP-ra költeni, hanem Aquilanit hazazavarni, és hozni egy jó irányítót, mert félő, hogy Pirlo már nem fog olyat nyújtani, mint fénykorában. Én idén még nem adnám el Melot!

Ismeretlen_128760 2011.06.11. 10:59:24

Mourinho Reáljába beférne, amolyan Pepe szerepkörben... (Pepénél sokkal jobb!)

Ismeretlen_128760 2011.06.11. 11:06:12

Másrészt ennek a sok pletykának, ami a Juve-Real közötti esetleges játékos mozgásokkal kapcsolatos, valamint Melo nyilatkozatai (Spanyolo. Mourinho) alapja szerintem az, hogy a Madrid valamilyen szinten érdeklődött, érdeklődik ő utána...

Ismeretlen_177028 2011.06.11. 11:07:07

Őszintén szólva kicsit önző embernek tartom, ami nem feltétlenül a pályán, inkább a nyilatkozataiban érződik. De tény, hogy az egyik legjobb játékosunk, és most hogy Inler várhatóan a Napolit választja, így mindenképp maradnia kell.

adams 2011.06.11. 11:26:49

ha megy ,jön helyette Diarra ! csak is így szabad engedni! Diarrát nem tartom rosszabb játékosnak ,sőt....ha meg úgy adjuk el ,hogy nincs Diarra és madridba megy ,akkor megint balfasz a vezetőség!SIssoko kevés már oda ,mint romboló!

Ismeretlen_164215 2011.06.11. 11:27:33

Meglepett, én Angliát rangsoroltam volna elsőnek az ő esetében. Nem úgy tűnik, mintha boldog lenne jelenleg Torinóban, a nyilatkozat alapján elég nagy az esélye, hogy elhúzza a csíkot.

Lg 2011.06.11. 11:27:47

Melo a posztján,a világ legjobbja lehet,ha magasan jegyzett edző dirigálja őt! Szuper játékos lehet,hangsúlyozom,a posztján,a hibáit kell kiküszöbölni csak. Nem vok Morinho párti,de az ő keze alatt kiteljesedne,de Hiddink,Capello,stb... Melo a Juvénál nem dolgozott jó edző keze alatt,és hozzá a Juve se volt elég jó. Az ő hibái azért jönnek ki,mert szar a csapat ami mellette van,és ez idegessé teszi,mert ő,ha arról lenne szó,akkár törött lábbal is felszántaná a pályát.

tibi kaitar 2011.06.11. 11:28:08

Menjen a Madridba,de jojon helyette Sergio Ramos !!!

Ismeretlen_147985 2011.06.11. 11:31:59

Ha jön a helyére Inler, akkor felőlem már most nyáron mehet Spanyolországba. Azonban ha ilyen Lass Diarra-féle játékosokat akar Marotta a brazil helyére, akkor inkább maradjon.

Ismeretlen_170662 2011.06.11. 12:03:00

Valószinűleg csere lesz. Diarra-Melo. Mehet akár már holnap. Nem fog hiányozni.

devil-z 2011.06.11. 12:09:02

'Igazán szeretnék visszatérni Spanyolországba, de ez még távol van, mivel szerződés köt a Juventushoz' - ennyit a Juve szívről, megfelelő pótlása esetén azonnal indulhatna.

goku06 2011.06.11. 12:12:13

Ha Melo a Realba kerül Mourinho keze alá, szerintem pár éven belül a világ legjobb védekező középpályásává növi ki magát. Nem nézek sok real meccset, nem tudom Diarra mennyivel jobb/rosszabb mint Melo, de neki nincs valami komoly betegsége?

gyorijuventuno 2011.06.11. 12:12:23

Mehet felőlem Liverpoolba is...ugyis cikkeztek arrol.. Meireles ért( ha jól irom ) cserébe, akár rá is fizetnék...:-))

Marchisio 2011.06.11. 13:09:05

Diarraért cserébe mehetne a Madridba bár inkább Kakáért cserébe, és adhatnánk mellé még egy Amaurit mindenki jól járna. Komolyra fordítva a szót, Melo egy jó játékos, aki azonban számomra nem harcias hanem durva. Diarra sokkal jobban hajt, kűzd szerintem, és ez kéne nekünk. Ugyanakkor Melo az egyik legkiválóbb vkp a világon, tehát egyértelműen helye van a Juvéban. Nehéz kérdés...

Tony 2011.06.11. 13:13:18

Nagy hiba lenne elherdálni azon minimális számú Juve játékos egyikét aki ér is valamit.

Victor90 2011.06.11. 13:14:54

Melo megfelelő helyettesei:Gökhan Inler vagy Moussa Sissoko!

Ismeretlen_185036 2011.06.11. 13:33:09

@devil-z: Miért kellene minden játékosnak, hogy "Juve-szíve" legyen... És ezért már valaki egyből mehet, ez az elv alapján Del Pieron, Buffonon, Chiellinin, Marchision és talán Q-n kívül mindenkit el lehetne küldeni... nem kell itt álomvilágban élni, hogy aki itt játszik annak ez minden vágya és soha nem menne máshova, ez mindig is így volt és így is marad. Melo üzletre kitérve: én szeretem rendkívül hasznos a csapatnak, láthattuk több ízben, hogy az ellenfél, hogyan rohan át a középpályán, ha ő nem játszik, de Diarra cserét megfontolnék. Körülbelül egy szintet képvisel a két játékos.

Ismeretlen_184566 2011.06.11. 13:33:37

Csak akkor szabad elengedni, ha legalább olyan, vagy jobb játékost tudnak a posztján venni. (de akkor el kellene)

Ismeretlen_147985 2011.06.11. 13:50:06

A goal.com-on megjelent egy érdekes hír, miszerint a Juventus nem fog 30 millió eurót fizetni a portói Fernando-ért. Egy megbízható forrás szerint a két klub között tárgyalások folytak a közelmúltban, csak a Porto túl nagy összeget kér a játékosért, s mióta Conte lett az edző, a Juventus érdeklődése is visszafogottabbá vált. A forrás továbbá azt is megjegyzi, hogy a Juventus ennyi pénzt maximum egy Sanchez típusú játékosra költene, azonban ténylegesen keresnek egy belső középpályást, akiért 10-15 millió eurót lennének hajlandóak fizetni. Ezek alapján nagyon úgy tűnik - ahogy én is korábban sejtettem, s említettem - hogy a Juventus tényleg komolyan keres egy középső középpályást, s Inler-en kívül is vannak jelöltek, ami azt a verziót erősítheti meg, hogy Felipe Melo mindenképpen eladásra kerül.

Victor90 2011.06.11. 13:58:06

mmartin91!Ha ez igaz,akkor miért nem startolunk rá M.Sissoko-ra?Fernando nagyon jó játékos,de 30 millio euro-t tényleg nem ér!20-25 millio euro a brazil reális ára!Melo-t már tavaly elakartuk passzolni,csak nem érkezett érte megfelelő ajánlat!Ez idei szezonja nagyon jól sikerült,így érthető,hogy kapós lett!Marotta pedig ennek nagyon örül!Majd hozzuk helyére Poli-t,na majd akkor lesz pofára esés!

Ismeretlen_108746 2011.06.11. 14:05:02

Szerintem is értelmetlen azt várni a keret minden tagjától, hogy már gyerekkorában is a Juve volt a kedvence, s hogy akkora Juve-szíve legyen, hogy el sem fér a mellében. Ilyesfajta nyilatkozatokat (mint Melo-é) rengeteg játékos tett már. Amúgy az az aggasztó az egészben, hogy ha eladnák, akkor aligha sikerülne minimum azonos szinten igazolni, mert hogy Lassana Diarra-val nem nem lennénk előrébb, sőt... A Fernandao-s hírben nekem az a rész tetszett, hogy a Juventus 10-15 millióért minőségi középpályást (high class midfielder) akar venni, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Marotta csak és kizárólag a középszerben képes gondolkodni. A mesebeli három klasszis egy része már vagy le is van igazolva (Ziegler, Pirlo...), vagy még nincsen, de hasonló színvonalra kell számítani. Egy biztos, Marotta-nak gőze nincs róla, hogy mit jelent a klasszis szó.

o.mellberg 2011.06.11. 15:10:40

Egyre jobban úgy tünik, hogy már ő akar menni....

devil-z 2011.06.11. 22:28:43

@buub: engem nem igazán nyugtat meg ha egy játékos olyanokat nyilatkozik, hogy milyen jó lenne egy másik bajnokságban játszania (még jó, hogy csapatot nem nevezett meg) és egyedül a szerződése az ami ide köti. Ha szőrszálhasogatóak vagyunk, akkor ezt is kilehet szűrni a szavaiból, hogy ő bizony elvágyódik innen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása