Felipe Melo úgy véli, hogy a jelenlegi keretben vannak olyan játékosok, akik nem képviselnek minőséget, majd hozzátette, hogy változásokat kell eszközölni a csapat összetételében a nyári átigazolási szezonban.
"A Juventusnak nincs más választása, minthogy igazi bajnokokat igazolni az idei átigazolási szezonban. A jelenlegi csapatban vannak olyan játékosok, akik hátráltatják a csapat fejlődését. A szezon közepétől már mindenki tudta, hogy nem jó irányba haladunk. Volt két-három olyan játékos, akiket már a szurkolók is kritizáltak, mert nem tudtak megfelelő teljesítményt produkálni. Ezek a játékosok nem méltók a Juventus mezének viselésére."
A brazil elmondta, hogy az első Juventusban eltöltött évében szinte semmi nem jött neki össze, de küzdött és nagyon akarta a sikert.
"Kaptam kritikát szép számmal az első torinói szezonomban, de büszke vagyok arra, hogy teljesítményemben javulást tudtam mutatni, ezzel bizonyítva a klubnak és a szurkolóknak egyaránt."
Felipe Melo teljesítményében jelentős javulás volt tapasztalható ebben a szezonban a tavalyihoz képest. Az idei bajnoki mérkőzések után a különböző sportoldalak rendre a brazilnak adták a legtöbb pontot a játékosok osztályozásakor. Számtalanszor illették a "középpálya ura" címmel, ezzel is elismerve idei remek ténykedését.
A Juventus brazil középpályásával kapcsolatos pletykák egyike szerint a torinóiak felhasználnák őt az Aquilani-ügylet részeként. A vélemények megoszlanak, hiszen sokan úgy tartják, hogy Melo a Juventus egyik pillére, mások pedig úgy vélik, hogy nem alkotott maradandót a Bianconeri játékosanként.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.