Alessandro Matri egyszerűen nem hajlandó feladni. A csatár már a Roma ellen is eredményes volt, és most, a Genoa ellen is betalált. Ezzel a góllal idén már 18 találatnál jár, ebből hetet szerzett a Juventus színeiben.
Matri szerint a mai győzelemmel tiszta üzenetet küldött riválisainak a Bianconeri.
"Persze ez az üzenet inkább számunkra fontos. A második félidőben nagyon akartuk a győzelmet, megmutattuk, milyen elszántak vagyunk. Nagyon fontos, hogy az idény végéig ilyen felfogásban lépjünk pályára."
A második félidőben, miután a csapat visszaállt a szokásosnak mondható 4-4-2 formációra, már jobban ment a játék.
"Igazából végig támadó felfogásban játszottunk, mert a első félidőben Marchisio, Krasić és Pepe támogatott, aztán a második játékrészben, Tonival együtt lehettünk a pályán."
Akármilyen formációban is lép pályára a csapat, Matri mindenképp kulcsjátékos.
"A csapattársaim és a szurkolók nagyon kedvesen fogadtak. Persze itt sokkal nagyobb a nyomás, mint a Cagliarinál volt, de a csapattársaimnak köszönhetően sikerült teljesen beilleszkednem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.